Ki hogyan teker, hogyan vattáz? 😊

Betesz, ráizzít, megnyugszik :joy:

2 kedvelés

SAM_0127
Íme a valaha legjobb ízűre sikerült tekerésem - A lapos.

  • Sokat gondolkodtam rajta, mire végül is kiviteleztem.
  • A függőleges tekerésnek semmi íze nem volt, és kezdett már kicsit égett ízt adni, ezért lecseréltem. Ugyanis a külső vattázás számomra még mindig megoldatlan, és megoldhatatlan rejtély. Azt nem tudom porlasztó ház nélkül hogyan lehet, hogy mindenhol egyformán érintkezzen benne a vatta és a coil.
  • A dilemmát az adta, hogy amikor életemben először tekertem 2 - es magra, olyan ízorgiát kaptam, hogy nagyon meglepődtem, hogy ezt eddig miért nem tudtam?
    Rendesen, lazán bevattázni, úgy, hogy ne égjen meg, viszont a 2,5 mm és vastagabb tekeréseket lehet. Ezért találtam ki a lapított tekerést, ami nem takarja el a levegőző nyílásokat, de viszont sok vatta fér bele, ellenállásra is olyan, mint egy 3 -as magra tekert coil, a felülete is nagyobb, ami sok - sok gőzt jelent.
  • Elkészíteni nem volt könnyű. Fapálcából faragtam ki az első sablont, de az nem jó. A huzal menthetetlenül rászorul, ráragad. Erős feszegetés után sikerült letépnem, de a tekerésem a szoba másik végében kötött ki, összevissza tekeredve. Sok. sok hajtogatás után csipesszel, hidegen, majd melegen nyomkodva, végül is nagy sokára sikerült.
    -A vattázása tényleg gyerekjáték a 2 mm-es tekeréséhez képest:

    Nagyon erősen adja az ízeket, sőt a nic is jól érzik nem is hittem volna.
6 kedvelés

Sziasztok, részemről én még sehogy. de szeretném. Mitől lesz ez nehéz vagy könnyű?

1 kedvelés

Nem atomfizika, annyi a titka, hogy el kell kezdeni, aztán ha nem megy próbálkozni kell, közben meg panaszkodni itt és majd segítünk. Eddig még mindenkinek sikerült megtanulni, aki akarta is.

Legyen szerszámaid, huzal, vatta és nem lesz gond. :+1:t4:

7 kedvelés

Am, mindegy, hogy mi? Kinézek valami szimpatikusat megveszem, aztán megtanulom segítséggel?

A YouTube-on van egy halom videó különböző tankok vattázásáról.
Az alapokat eltudod lesni onnan a többit kitudod tapasztalni. Csak gyakorolni kell.
Keress rá az adott tankra esetedben az ares mtl rta-vattázása vagy épitése kereséssel es ha szerencséd van találsz magyar videókat.
Ha nincs magyar videó akkor ird be angolul.
A lényeg ott lessz.
Én igy probálgatram,tanultam el és ha valami nem világos akkor itt segítenek neked csak kérdezz.

4 kedvelés

Nem, mert vannak nehezebb esetek, idézek magamtól egyet. :rofl:

Persze mindenkinek megvannak a saját kedvencei, mindenki más útat járt be. Nézzél ki valamit és kérdezz rá kinek mi a véleménye róla.

5 kedvelés

Igen, van halom videó, stb. De azokban tényleg el lehet veszni, annyi az infó.

Ok, nézek valami szimpit és úgy keresgélünk :slight_smile:

2 kedvelés

Nekem személy szerint a dvarw fl 22mm mtl rta ami a leg egyszerűbb volt bevattázni.
Az elsö kazánom a kizoku mtl rta volt de azt kikellett tapasztalnom.

3 kedvelés


Most tökéletes a coil, a siegfriednek. Amikor vettem a a kazánt, vettem hozzá alien coilt is. Csakhogy nehezen hevitette föl, mert sztem túl vastag volt maga a coil összetétele. Most vettem hozzá mást. Ni80 fused clapton huzalt, valamivel vékonyabb. Nem folyik többé, nem szörcsög, minden tökéletes lett vele. (később jövök bővebb infókkal is…) :relaxed::relaxed::relaxed:

9 kedvelés

Na most a tutitutituti (avagy utazás visszafele, sázatu)

Arra gondoltam, legyen egy ilyen is, ahol a jól sikerült setup-ot rögzítve a végén, visszafele van kifejtve a recept, fényképpel, pontos adatokkal, paraméterekkel, mint egy fordított építés.

Az én mai versenyzőim:

  • HCigar VT75 Evolv DNA 75W TC Box Mod

  • STEAM CRAVE AROMAMIZER PLUS V2 RDTA TANK (BASIC)

A mod-ot még Virnya komámtól kaptam, össze-vissza mindenfélével egy szatyorban, úgy hogy az első átnézés után, sikerült kihajítanom a hozzáadott akku adaptert és a szépséggyűrűt. Mivel a gyűrű nélkül bután néztek ki a tankjaim a mod-on, az összes 22-24mm-es, úgy éreztem keresnem kell hozzá egy maximum 30mm-es tankot. Jelentem, az Aromizer-ben megtaláltam. Nos, “nincs az a zseb” kategória.
Nem kicsi. Nem könnyű.

Az érzés és a tank is új volt számomra, de már csak az építés volt hátra…
…és íme az én tutim, néhány téves próbálkozás után:

  • Fumytech Kanthal A1 26GA – 3-as mag, 5 menet, párhuzamosan a duálhoz, 0,34Ohm.
  • Cotton Bacon Prime - A tank külső pereméig vágva.
  • 36,0-36,6 W variwatt üzemmódban.
  • Levegőzés közepes, folyadék zár egyharmad állásban nyitva.
  • Journey SHAKE Swoosh – Nagyon finom és nem kokszol amíg el nem fogy és még tovább…

Úgy néz ki, számomra csupán ennyi kellett a boldogsághoz:



(Jól nyomon követhető, hogy a befűzött vatták végéinél csak az egyik oldalt barnultak meg, nem lettek egyformán megritkítva. A tekerés két izzítás után fényes lett újra. Ehhez az összeállításhoz biztosan nem lesz szükség 200Watt-ra és az élmény így is a plafonon lesz.)

13 kedvelés

Köszönöm a bemutatót , kedvet is kaptam a THC Elit megtekeréséhez :smiley:

2 kedvelés

A V3-nál ki fogom próbálni kiváncsivá tettél :wink: :dash: :dash:

1 kedvelés

@Kat! Bishop a házban!






28ga ss316l 6 karika, 0.71 ohm, titanium fiber vatta, 2x1 afc, journey grampas cream. 14 watt…

Kész van, viszonylag gyorsan ment, de nem volt zökkenőmenetes, a posztok miatt. A gond az volt, hogy nem szembe állnak a posztok, hanem eltolva, átlósan, így a bevált tekerésem, azaz hogy felülről fogom le a huzalt és magamtól elfele tekerem fel nem volt jó, mert így rossz helyen voltak a végén a lábak, pont a másik oldalon. Szóval úgy tekertem fel, hogy alúlról fogtam oda a huzalt és magam felé tekertem. Befogatni egyszerű, vattázni mégegyszerübb, íze, gőze jó, hozza a papi krémjét, bár lehet kicsit hígitom majd, Ivett nem tudom milyen mérget kevert. :rofl:

6 kedvelés

Gratula Istvánom! Ha láncslukkot is használsz a vattát vágd meg vízszintesen hogy tökéletes legyen a léellátás!

2 kedvelés

Bakker​:flushed:azt elfelejtettem írni hogy nem arra,hanem amarra kell tekerni​:flushed:de megoldottad :fist_right::fist_left::blush:

1 kedvelés

Kösz szépen, nagy segítség vagy! :rofl:

1 kedvelés

Rózsát metszek az meg nem olyan könnyű kesztyűben sem :rofl::rofl::rofl::rofl:
Egy bocsi elég? :cry::roll_eyes::grin:

1 kedvelés

De legalább én már tudom, hogy “nem arra, hanem amarra kell tekerni”… ??? :thinking::crazy_face::flushed:

1 kedvelés

Büntetésből visszaküldöm az epres dohányt és mindet el kell szívnod. :rofl: Megszaglásztam, hmmm, nem tudom. :grin: