RTA ízvisszaadás

Eredetileg a következő témára közzétett válasz: Dvarw fl mtl

Nem ismerem, de szerintem töltsd fel, tedd félre 3 napra és utána kóstold. Nálam ez adta a végső megoldást a B3-nál. Hozzászoktam a porlasztóknál, hogy azonnal jön az íz, ezért nem értettem, hogy az RTA miért nem hoz ízt, vagy csak rosszat. Naponta egyszer-kétszer, néha háromszor is cseréltem benne a tekerést és a vattát komolyabb eredmények nélkül. Legutóbb új csere, 3 nap pihenő neki és megjött az íze. Igaz, új fajta ellenállás huzallal és új típusú vattával, ezért nem tudom pontosan, mennyi pusztán az idő szerepe, de úgy gondolom, jelentős.

1 kedvelés

kb semmi, ha jól van összerakva azonnal van íze, ami max erősődik a vatta bejáratása után

illetve nem is erősődik, hanem eltűnik a vatta fura mellékíze

5 kedvelés

Az azonnali ízt értem, hiszen megöntözöd likviddel. Az ízhiány oka úgy gondolom az, hogy a vatta eleinte elválasztja a pg/vg-t az aromától és az csak később érkezik meg a fűtőszálra a fűtőszálhoz érkező utánpótlásból.

1 kedvelés

nem tapasztaltam ilyet, ráadásul én le szoktam izzítani a liquidet öntözés után, szóval nem tocsog a levesben, általában erősebb lesz az íz pár milli után, nem gyengébb

3 kedvelés

Ezt én is tapasztaltam. A helyzet az, hogy a vatta ha akarjuk, ha nem, adszorberként is működik. Hasonlóan, mint az aktív szén. Nagy a felülete, ezért az oldószer/oldott anyag számára labirintusként működik. Minél testesebb molekula akar rajta átjutni, annál lassabban fog. A levesekben a legkevésbé testesek az oldószer molekulái, tehát azok jutnak át elsőként. Késéssel, de megjelennek a nagyok is, az íz anyagok. A rendszer tehát szeparál is, eleinte legalábbis különválasztja az egyes alkotórészeket. Egy-egy alkotórész átjutási idejét az adszorbereknél áttörési idővel jellemzik. Ez a folyamat biztosan fennáll. A vattánk minőségét a tisztaságán kívül leginkább az befolyásolja, hogy minél rosszabbak legyenek az említett adszorpciós tulajdonságai. Gondolom, ez fordított arányban áll a nedvszívó képességével, hiszen a nedvszívó képességét éppen a felületének, a szálak szerkezetének tulajdonságai határozzák meg, vagyis minél nagyobb a felülete, annál jobb nedvszívó, de annál jobb adszorpciós tulajdonságok is jellemzik. Ellentmondásosnak tűnnek az igényeink, hiszen a megfelelő gőzhöz fontos az utánpótlás megfelelő szállítása is. Nyilván ki van fejlesztve az az egyensúlyi helyzet, ahol még ez elfogadható. Egyébként szerintem ez a fejlesztés iránya. Gondolkodom rajta, hogy mivel lehetne helyettesíteni a vattát. Egyelőre az apró kristályos szilikagélre, vagy finom kvarc homokra gondolok, de számtalan anyag lehet. Fontos a nedvszívó képesség, hőállóság és a gyenge adszorpciós tulajdonság a nagy ellenállás mellett. És azért a likvid utánpótlást biztosítania kell tudni.

2 kedvelés

Egy jó minőségű vattánál ez hamar végbe megy. És olyan nincsen, hogy nincs íze és egyszercsak megjön. Ha az első slukk szar, a 20. is szar lesz. Szóval ha nincs íz, szar az építés, lehet kezdeni előről. Ha 20-ból 18x nem sikerül, add el a kazánt és vegyél másikat. Ennél többre nincs szükség.

Ne a bersiből induljunk ki, ami bár használható, sosem volt egy jó tank, még akkor sem, amikor megjelent.

2 kedvelés

Nyilvánvaló, hogy az én vape-irányú tapasztalataim elenyészőek a tiédhez képest. A bersi egy dolog, valójában arra kiváló nekem, hogy ismerkedjek e dolgok rejtelmeivel. De te is látod, sok más tanknál is fellépnek hasonló problémák az ízzel kapcsolatban. Persze lehet, hogy ezek építési, vatta, vagy huzal gondok. Én azért szeretek elgondolkodni a jelenségeken, megkeresni azokat a potenciális okokat, amik lehetségesek a kedvezőtlenségben. (Szakmai ártalom.) Amúgy ma egész nap használtam a bersit és ma is meg voltam elégedve az ízével, ezért nem bontottam meg. Aztán az is lehet, hogy holnap is ilyen lesz, de az is lehet, hogy első körben pl. gipsszel, vagy játszótéri homokkal helyettesítem majd a vattát benne. Mindegy, eddig úgy érzem, kezdek közelebb jutni az RTA-k lelkivilágához. Azért ezt még nem szeretném elkiabálni. Adott esetben viszont megkérnélek arra, hogy a félredobott, elvárásaidnak nem megfelelő rda-kkal való kísérletben részt vegyél. Nagy örömmel fogadnám.

1 kedvelés

Tudnám ajánlani a titanium fibert,a mujit,a cotton cloudsot és még sok sok vattát amit kipróbáltam.
Nem tudom milyen “aszpartám “van bennük de nekem működnek .
Semmi tudomány,régen jó vót ‘ a vatta meg az üvegszál is (ami most sem sikerül nekem) ezen nem változtatnék.
Ha a külföldi nagy youtuberek azt használják akkor az biztosan jó :grin:
Ja ,és elég sok rta,rda így indult nekem is mint neked hogy nem fasza valami,de idővel bejáratódnak ezek is mint az ízületek :grin:

5 kedvelés

Én ezt értem, de szerintem még mindig a trabantból akarjuk megfejteni az autókat, nem az ötös bmw-ből. Az okfejtésednek akkor lenne értelme, ha a legjobb rtaknál is jönne a jelenség, mondhatni álltalános lenne. De, szerintem, ez nem így van. Szerintem egy rta akkor jó, ha viszonylag könnyen, fájdalommentesen meg lehet építeni. Most itt ez a rubik rta, el fogok még vele játszani, de ha nem leszünk barátok marha gyorsan szimplán csak elengedem a kezét, azt kész. Az biztos, hogy a vatta nem véletlenül lett bevezetve, egyszerűen ennek az anyagnak a legjobb a folyadék felszívási és továbbítási képessége, mindenféle kockázat nélkül. Én nem kisérleteznék olyan anyagokkal, amik nem biztonságosak, akkor inkábn szerezz egy olyan rtat, ami adja az ízt és kész.

4 kedvelés

ezt is lehet:

OK, értelek. Nem vitatkozom.

Ez nem lehet.

Mi nem lehet?

Se a tűz, se a robbanás. Mindkettőben nagy gyakorlatom van, olyan, amivel úgy gondolom, már letudtam azt, amit a SORS rám mért.

Ajajj… :smile:

1 kedvelés

Nem értelek egyébként…azt mondod, hogy most perfekt a bersi. De akkor mit is akarunk megfejteni? Ha most jó, akkor így kell építeni, kész, megérkeztél. A homokos dolgot inkább nem is firtatnám, hogy képzelted. :rofl:

Úgy, hogy a vatta helyett keresek egy másik anyagot, ami hasonlóan jó nedvszivó képességű, nem ég meg a fűtőszáltól, nem zárja rövidre és nem keletkeznek belőle az adott körülmények között mérgező anyagok. Mindezek mellett kevésbé jó adszorber, mint a vatta. Vagyis nem választja szét, vagy csak sokkal rövidebb időre az ízeket.

Az üvegszálba belemerültem egy kicsit, aztán elengedtem. Ugyanazokat kerestem, mint te. Strapabíróbb, az tény…de nem szállít olyan jól. Meg annyit. Kipróbáltam több félét, módon.

4 kedvelés

A vatta nem a fűtőszáltól ég meg, hanem a liquid ég rá szépen a fűtőszálra és az kerül rá a vattára, bekoszolja azt szép lassan.

1 kedvelés

Ha optimálisak a körülmények…ha túllövöd a fűtést, vagy nem nedves, rusnyán megég.

1 kedvelés