Szia!
A posztod “jókor” jött mert már én is gondolkodtam hogy megírom a véleményem, eddigi tapasztalataimat.
Bevallom, ez az első és eddig egyetlen Yihi készülékem, ki szerettem volna próbálni egyet, mert amúgy inkább DNA rajongó vagyok. És a Yihi rajongók sok jót írtak már itt a Yihi mod-okról.
Nyilván nem vonok le általános következtetéseket a Yihi-ről ez az egy mod alapján, gondolom vannak sokkal extrább, felső kategóriás termékei is, de én is hasonlókat tapasztaltam mint te.
Bár azt is hozzá kell tennem gyorsan, hogy ilyen ár-érték arányban (kb 36 usd posta nélkül) még a “hibákkal” együtt is ki nagyon megérős. Szerintem.
És összességében inkább tetszik kategória, külön előny hogy pici, zsebben könnyen hordható, már gondolkodok egy másodikon 
Na de a részletek.
Az éles peremek engem is zavarnak, de csak a gombokon.
Már gondolkodtam hogy szétszedem, kiszedem a gombokat és picit, óvatosan megcsiszolom a széleit, de egy videóban láttam hogy a vezetékek forrasztva vannak a felső és alsó záró burkolathoz. Szóval egyelőre inkább próbálok hozzá szokni (és nem biztos hogy olyan minőségben tudnám visszaforrasztani
), nem vészes amúgy.
Amit még esetleg említenék, a tűzgomb eléggé “lötyögős”, zörgős, fura volt elsőre.
A mod tűzgombjának működése (3x és 5x nyomkodás) engem nem zavar, ritkán lépek a menübe, bár néha nekem sem sikerült elsőre, de sose kapcsolom ki, csak lezárom (DNA-kat sem lehet kikapcsolni, csak lezárni). És akku töltöttségben sem láttam ennek kárát, nem fogyasztja láthatóan vagy jelentősen az akkut. Ahogy én tapasztaltam.
A SHORT hiba.
Azt hittem ezzel egyedül vagyok 
Nekem rögtön a beüzemelés másnapján elkezdte dobálni. Mind TC, mind Watt üzemmódban. És pontosan ahogy nálad, kazánnal semmi baj mert más mod-on tökéletesen üzemel.
Amit észrevettem: ha picit változtattam az értéken fel vagy le (pl. +/- 1-2 tized W vagy 2-5 Celsius), megszűnt a Short hiba, legalábbis egy időre. És érdekes módon az elmúlt 5-6 napban már nem is jött elő (kopp-kopp-kopp).
Először neten keresgéltem, és ez a Short probléma már előjött az SL class-nál is, van is fent az oldalukon firmware frissítés erre.
Ezért a Yihi-nek írtam közvetlenül, le a kalappal az ügyfélszolgálatuk előtt, rögtön jött válasz. Van fent a neten firmware az MQ class-hoz, az emailben egy decemberit is kaptam csatolva, de ahogy 2 hete néztem már van januári is. Szóval jönnek ki az upgrade-ek, foglalkoznak vele (ha egyáltalán ez megoldja a Short problémát).
Ami viszont a jelenlegi probléma: ezt a chipset-et csak az SX Link nevű adapterrel lehet frissíteni.
A Yihi-s ügyfélszolgálatos is próbált segíteni, küldött kb 4-5 webshopot (francia, UK, svájci) de egyik se szállít ide. Én is keresgéltem, írtam a HealtCabin-nek és a Sourcemore-nak, egyik se tudja hogy árulni fogja-e a jövőben… És közben említettem a Yihi-s emberkének, hogy jó lenne ha meggyőzné a Sourcemore-t hogy ezt nagyon jó árusítani 
Lehet hogy valahol EU-ban van, ami elkerülte a figyelmem, de azért 20-30 eur postaköltséggel nem rendelnék egy kb 8 jurós adaptert. Mert mint írtam, kb 5-6 napja nincs Short hiba, érdekes módon.
Bocs ha hosszú vagy unalmas lett, csak gondoltam én is megosztom a saját “élményem”.