Wotofo Profile RDTA – Mesh a családban

Gratula hozzá.Én már nagyon rég óta használom,clapton mesh lappal 27watton is szépen muzsikál.:smiley::smiley::smiley:

7 kedvelés

Amióta közzétetted írásodat furdalja az oldalamat két kérdés. Ezt hogy lehetett kivitelezni? (Ha nem publikus, azt is megértem.)

A következő, hogyan tudtad az eredeti-közeli állapotot visszaállítani? Kézzel csavarintás-tekerintés, vagy valamilyen célszerszám használatával?

Több ilyen acélsodronyos tankom van, szeretném megelőzni, elkerülni a galibát.

4 kedvelés

A műveletről magáról lemaradtam, annyit tudok róla, hogy mindenképpen szét illetve össze kellett szerelni a tankot (kipróbálni a szükségtelen RDA módot stb) és az összeszerelésnél nem voltak helyükön a sodronyok. Sejtésem szerint előbb a deckbe lettek behelyezve a kis huncutok és ezután lett rátéve a “tank”, közben pedig kicsúsztak a sodronyok a helyükről (eleve nem túl passzentosak). Így egyrészt meghajlottak a szorításnál, másrészt pedig tekeredtek is szabadon…
Kettőt kézzel (papírzsepibe fogva) sikerült észhez téríteni, középen fogva, a végeket tekerve, aztán fogóval picit megszorítva alakítva. Egyet pedig satu segítségével tekertem vissza. A végeken kiálló és végképp nem alakítható egy-egy szálat pedig óvatosan levágtam.
A deckbe pedig alulról tolva kerültek bele először, majd többször áthúztam rajta ebben az irányban, és remekül felvette a nyílás formáját. Ezután pedig felülről is megismételtem ugyanezt.
Szélesebbek maradtak a sodronyok, de ennek még örültem is, mert jobban kitöltik a vájatokat, nem esnek ki olyan könnyen immár, a feladatukat ellenben tökéletesen ellátják.

4 kedvelés

…és persze hogy publikus! Eltolni nem szégyen valamit, ez van, így jártunk. Ha van rá megoldás, akkor még nevetni is tud rajta az ember. :wink: Tiborunk “felügyelte” a műveletet, az agyalás vele indult el. :wink:
A következő projekt az agymenés következtében pedig az ellenálláshuzalból tekert sodrony lesz. :wink:

3 kedvelés

Értem, köszönöm. Tehát a tank összeszerelése után kell felülről a helyükre csusszantani, hogy ne érje őket “trauma”. Azért nem gondoltam volna, hogy ennyire érzékenyek. Olyan masszívnak tűnnek, no meg ugye elvileg acélból vannak. Okulva a példából kesztyűs kézzel bánok velük. Köszönöm ismételten.

2 kedvelés

Csak gratulálni tudok a türelmes művelethez. Lehet, hogy én a kuka fele irányoztam volna őket. Viszont szép lett az “utána gyártott” sodrony is, gondolom működik is rendesen. És ez a lényeg.

“Tibor felügyelete” mellet azért nem lehetett egyszerű. Néhány beszólására nem hogy sodronyt-helyreállítani, hanem talpon maradni is nehéz. :rofl: :rofl: :rofl:

3 kedvelés

Hát igen, ettől tartottam. :joy: :joy: :joy:

1 kedvelés

Nocsak, nocsak. Hasznos információ. Két Hildám is van, tehát nem szabad gorombáskodni a sodronyokkal.

Az egyiket használtam eddig, az elmosásnál voltam kicsit parás, de sikerült gond nélkül. Olyan gyengéden fogdostam, mint a törékeny virágszálat. :slight_smile:

1 kedvelés

Hasonlóra gondoltam, csak ellenálláshuzallal összefogni. Nem tudom, hogy ez mennyiben befolyásolná a lészállító képességét. A gyűrű esetleg megállítja? Na inkább ne legyen rá szükség.

3 kedvelés

Igen, ez a helyes összeszerelési sorrend. Illetve ha jó a füle az embernek, hallja is, ha szorulnak a sodronyok az összeszerelésnél, az első cérnavékony kaparás már azt jelzi, szorulnak.

2 kedvelés

Igazad lehet, minél hosszabb a sodrony, annál jobb az egyedi szálak tapadása, kevésbé esik szét.

1 kedvelés

Köszi!!! Tiborom nem szólt be, ha elfoglalja magát, hirtelen türelmessé válik ám :rofl: Neeeem, miután mindketten agyilag terheltek vagyunk, nálunk nem gond, ha folyik a vér, mert szívjuk… :rofl:

2 kedvelés

Már többször olvastam erről a fémszövetes megoldásról, de még elképzelni sem tudom. Simán összetekered a fémszövetet hengerré (mint a bejglit)? A sodronynál jobb a lészállító képessége? Talán megérne egy hangalámondásos videót a készítés folyamata.

1 kedvelés

Írás? Beszélgetés? Audiovizuális vagyok, mint sokan mások. Úgy is meleg van bármihez, unatkozós perceidben összehozhatnál róla egy videót! Komolyan!

Egyetértesz @Viktor_Hajdu ?

1 kedvelés

Légyszíves! Látod már alakulnak a dolgok… maguktól is. :laughing:

3 kedvelés

A maguktól alakuló dolgok jól jöttek volna a sodrony helyreállítás során. Jókor szólsz Kabakom! :wink:

2 kedvelés

Kabak itt lesz a topik a fémszövetről:

https://vaperina.cc/t/ss-femszovet/2451?u=viktor_hajdu

A Live felvételek közül pedig 8. az, amelyben hippis hajkoronát viselő barátunk beszél illetve dörmizik a témáról. :wink: A Live témában meg is találod. :wink:

3 kedvelés

És nem is nagyon kokszolós (tekeréssel legalábbis).
8. nap, napi használatban Simphony liquiddel, 20W-on:

4 kedvelés

És szééép. Gondtalan napokat adó építés. :wink:

2 kedvelés

Pont ma hajnalban estem neki a Vandy Vape Revolvernek, gyakorlatilag csak tisztességből építettem újra… Most 23-24 watton nagyon adja. Sok gondom nem lesz vele.:wink:

3 kedvelés