Mesh trancsírozás

Sziasztok!

Alapvetően minimalista vagyok, kis tekeréseket használok, kis teljesítményen, legyen szó MTL-ről, vagy akár DL-ről. Annyi jót olvastam a mesh-ről (hatalmas gőzök, kiváló ízek), hogy a kíváncsiságtól hajtva június végén megépítettem az első mesh lapos kazánomat. A Steam Crave 17x9,8mm-es 0,15Ω-os mesh-ét használtam, ugyanezen cég vattájával. A gyártó 35W-tól ajánlja a használatát, én 30W-on kezdtem hajtani, de amikor betört rendesen a vatta a tökéletes porlasztás érdekében (ugyanis megjelentek a gőzben a liquid cseppecskék) fel kellett emelni 35W-ra, majd virágzása utolsó napjaiban már 40W-ra.

Megtapasztaltam, hogy minden igaz, amit eddig hallottam róla, ideértve a nagy teljesítményigényt, és az irdatlan liquid-fogyasztást is. Számomra túlon-túl sok a gőze, nagyon tömény, gyorsan eltelít.

A nagy „kokszosodásig” gyakorlatilag 3 hetet bírt ki, igen intenzív használat mellett (napi két 8ml-es tank). Nos ez lett az eredmény:

Ezt még lehetett volna tisztogatni, újra beépíteni, de agymenést kaptam. Mi lenne, ha csökkenteném a párologtató felületet? Ha hosszában elvágom a mesh-t, kisebb lesz a fémtömeg, így kevesebb energia kell a felfűtéshez, mérséklődik a gőz mennyisége. De milyen lesz a minősége?

Előkaptam a készletből a Wotofo mesh-ét és megkezdtem a hentesmunkát.

kép

Félredobtam minden precizitást (ez csak egy kísérlet) és találomra középen elvágtam egy lapot, Nem sikerült felezni, úgy 2/5-öd – 3/5-öd lett az arány.

A képen látszik az eredeti és a feltrancsírozott méret.

kép

A legkisebb darabot beépítettem a Wotofo Profile RDTA deckre:

A kisebb darabnak 0,36Ω lett az ellenállása, pontosan kétszer akkora, mint a teljes mesh lapé. A felhelyezés előtt a modot természetesen 1W-ra állítottam, elvégre nem akartam szenet készíteni.

Az oxidálásnál látszik, hogy jobban izzik a lapnak az a része, ahol még rajta van az eredeti széle.

Legközelebb a két szélét vágom le, hogy egyenletes legyen az izzítás, most hagytam így, ahogy van. Jött a vattázás. Jól látható, hogy a lap egyik oldalán a vágás miatt kis „karmocskák” keletkeztek, ezt figyelembe kell venni a vatta behúzásakor. Azt is sikerült megoldanom.

kép

Eddig OK, de mi lesz most? Izgultam kicsit. Jól belucskosítottam a vattát (itt dripperként használtam) és jöttek az első slukkot. Aztán elégedett vigyorral a képemen hátradőltem. Működ, méghozzá jól működ. Ez a vékonyka mesh csík is 18W-on elképesztő gőzt ad, bár annyira nem (túl-)telítettet, mint a teljes lap. Az íze továbbra is remek.

kép

250 slukk volt a tesztidőszak, ezalatt enyhe karamellizálódás (gyenge elszíneződés) keletkezett a mesh körül. Immár a sikeren felbátorodva a nagyobb darabját (ez 0,27Ω-os lett) beépítettem a napi használatos kazánomba:

20W-on tökéletesen teszi a dolgát, megszerettem. A hosszú távú tapasztalatokról csak később tudok majd nyilatkozni, de eddig pompásan bevált.

Tudom, ha sok a mesh gőze, használjak claptont, ha még az is sok, használjak huzalt és úgy variálom, ahogy akarom. De engem a kísérletezés éltet (vagy haltat: dripperbe nem szabad mesh-t rakni, 2x kaptam ütős dryhit-et). Most megint azon agyalgok, hogy mit kellene kipróbálni.

34 kedvelés

Köszönjük Kabak ezt a fantasztikus beszámolót! :heart_eyes: Gratulálok a sikeredhez! Együttérzek, én is szeretek kisérletezgetni. :blush:

Várom a következő beszámolót.

8 kedvelés

Köszönöm kedves szavaidat! :smiling_face_with_three_hearts:

Most egyelőre a múzsa csókjára várok, nincs ötletem. Majd olvasgatok a Vaperinán, hátha beugrik valami. :thinking:

5 kedvelés

Kedves @Kabak !

Nagyon szépen köszönöm ezt a leírást! Gratulálok az építésekhez! Lepd bennük nagy örömödet, még nagyon sokáig! :slightly_smiling_face:
A leirasod után megjött a kedvem a meshhel való játszadozáshoz!

Köszönöm! :kissing_heart:

3 kedvelés

Sok lehetőség rejlik benne, ezért csak bátorítani tudlak minden kísérletezésben. :slight_smile:

3 kedvelés

Köszi Kabakom!!! Amint lesz időm, indul a meglepi a Profile tulajánál, mert metélem a meshlapját! :upside_down_face: :rofl: Húúú de rossz is a genyafix apa a családban :grinning: :grinning: :grinning:

4 kedvelés

Ma érkezett meg hozzám is a Profile RDTA.
ESZMÉLETLEN!:smiley:
Azt hiszem így a második válásom után új szerelmem van!:rofl:


Én is azon agyaltam, h túl széles az a clapton lap.

7 kedvelés

Használd egészséggel!!! :+1: :+1: :+1: :+1: :+1: :+1:

3 kedvelés

Köszi, élvezem nagyon.
Hihehetetlen mennyire jól adja az ízeket.
Nálam csillagos ötös!

4 kedvelés

Spórolás a családon? És ha ők a teljes, egész mesht-t szeretik? :rofl: :rofl: :rofl: :rofl:

Örülök, hogy ihletet kaptál :slight_smile:

5 kedvelés

Nem csodálkozom, tényleg nagyon jó tank! :star_struck:
Csak akkor érdemes darabolni, ha sokallod a gőzt. :thinking:

3 kedvelés

És milyen lágy a levegőzése, nem sivít, hanem csak suhog! :star_struck:
Használd egészséggel!

4 kedvelés

Ha nem szereti, majd megszereti :rofl: :rofl: :rofl: :rofl: :rofl:

5 kedvelés

Szerintem még csak nem is suhog​:grin:
Egyébként ezt ennyire eltalálták, vagy más, hasonló adottságokkal rendelkező tank is ilyen faszányos?:thinking:

5 kedvelés

Tapasztalatom szerint azok a tankok ilyenek (lágyan suhogósak), amelyeknél a levegőzést rácsos háló fedi. PL: kedvencem az Aromamiser detto ilyen. Imádom őket! :heart_eyes:

4 kedvelés

Szia!
Megörültem az írásodnak,hogy újra rátaláltam,egyszer olvastam már és mivel tervbe van egy Profile mesh rda így mindenképpen újra akartam olvasni,viszont az utolsó rész elgondolkodtatott,hogy driperként nem ajánlod,pedig squonk modom híján pont csepegtetős lett volna a cél,ennyire nem észrevehető meshnél,hogy na most vége van és cseppenteni kellene?

3 kedvelés

Szia!

Lánc-slukkoló vagyok, tehát rövid időn belül sokszor megszívom (nem átvitt értelemben :grinning:), így egy-egy csepegtetés nálam nem sokat bír. A másik dolog. Több topicban írták már, hogy a mesh nagyon eszi a liquidet. Ebből következően gyorsan “ki tud száradni”. Van előjele a kiszáradásnak, oda kell figyelni a dry-hit elkerülése érdekében. A teszt ideje alatt egy napot drippeltem vele, nem lehetetlen, de sokkal kényelmesebb “tankosan” használni.

Semmit sem veszítel vele, ha kipróbálod csepegtetős üzemmódban. Ha bejön, akkor minden OK, ha mégsem, akkor meg csak alá kell tolni a tankot :wink:.

További szép napot, kellemes gőzölést!

5 kedvelés

Köszönöm ,viszont kívánom!
Egyre jobban arra hajlok,hogy belevágok,max ha nem jön be a mesh téma beledobok egy claptont vagy notch coilt,igazából ez ilyen neha néha lazulós történet lenne nálam az mtl a fő irány csak kell valami dl vonal néha kicsapongani,volt is pár dl kazánom,csak most éppen nincs és ezen a Profile rda-n elgondolkoztam,aztán látva az írasod,hogy lapot vágsz és kevesebb watton hajtod egyre többet eszembe jut,tudod hogy van ez​:slightly_smiling_face:

4 kedvelés