Squonkolni vagy nem squonkolni

Sziasztok!
Azt szeretném megkérdezni tőletek, hogy érdemes e még squonkolni. Az ŐŐŐskorban volt egy mecha Vapage V-mod-om. Nagyon szerettem!
De akkoriban, nem igazán voltak még profi kazánok.
Helyesbítek, kezdetleges profi kazánok már voltak.
Nagy volt a kontraszt, egy hagyományos készség és a BF között, nyilván a Bf javára.
A lényegre térve, erősen töprengek egy bf eszköz beszerzésén. Viszont bizonytalan is vagyok, mert időközben sokat fejlődtek a tankok, kazánok is.

Megvan még ez a kontraszt a két készség között, vagy már nem számottevő?
Ami még foglalkoztat, hatalmasra nőttek a dripp kazánok is. Ami csak abból a szempontból érdekel, hogy régen pik pak kiszívtam a lötyit a joye 510-t lr ből, és már kóstolhattam is a következőt. Úgy hogy az első pár cseppnél még éreztem az előző löty ízét a hátérben.
A másodiknál már nem. A mostani kazánokban van félkiló vatta, és ha ízt válltana az ember, újra kell vattázni.

Remélem érthető, amit próbálok kérdezni.
Válaszokat előre is köszönöm!

1 kedvelés

Szia Laci!

Squonkolni nem csak érdemes, de kell is!

Fiatal squonker vagyok, de eme “stílus” garancia a jó ízekre az egyszerű felépítés mellett. Egy lehetőség, hogy bonyolult koncepciók, csodált és drága tankok helyett , olcsón és hatékonyan nyerd ki a maximális ízeket bármelyik levesedből. A squonk tartály még meg is “végteleníti” az örömöket. Nem tudom, a régiek mit tudhattak, de a koncepció változatlan, bár a mod kínálat szűkös a temérdek kapható box modok mellet. Rda terén viszont szerencsére széles a paletta.

A Vandy Vape Requviem pl. egy kis bufferrel hellyel rendelkező rda mtl-re és dl-re egyaránt:

A squonk modom egy VV Pulse II, aminek a töltése a tartály kivétele nélkül történhet, a chipkészlete vízálló tokban van elhelyezve és egy 21700as akku hajtja:

Én ezzel a set-el indultam a squonkolás jutalomútján nem olyan régen és azóta sem bántam meg.

A kérdés szerintem nem az, hogy tank vagy rda, hanem az, hogy miért csak ez vagy csak az?

8 kedvelés

Szia! Van igazsága @Balazs_Samu_Nagy -nak de nekem már nem hoz akkora változást min 7-8éve egyre jobbak az RTA-k már szerintem jobbak is.Ami előnye volt az Rda-nak már nincs meg sajna …

Rövid squonkolási próbálkozasaim során ugyanerre jutottam. Rájöttem, hogy nekem nem annyira létszükség. Teljesen jó tankok vannak.
De rengetegen szeretik, s ez így jó :+1:

Ha a V9-et nézzük tekerés ügyileg már el is veszett az RDA előnye ezt ugyan úgy kell be üzemelni a mod alatta pedig fele akkora mint egy squonk:slightly_smiling_face:

Meg a sok íz miatt sem. Az is szempont. Nekem :slightly_smiling_face: nem akartam elkezdeni tartályt is veszegetni. de még egyszer lehet hogy nekifutok majd. Csak lenne olyan squonk RDA, ami Byka SE vagy Expromizer íz és th szintet lazán hoz.

2 kedvelés

caiman rda van jó

1 kedvelés

Igen, és a méret sem hanyagolható el.

1 kedvelés

Az a Vandy a kisebb mod-ok közé sorolható:point_up:…pláne, hogy 21700as. Pont ezért agyaltam rajta…tetszik.

2 kedvelés

igen néztem nézem de akkor is plusz egy tartály széles…

Kóstolgatásra, tudtok ajánlani valami Kicsi dripp kazánt?

1 kedvelés

amit linkeltem…Jorda,skyfall. és akár bf-is mind

1 kedvelés

Nekem ez van

1 kedvelés

Nem tudom, de nekem ezek még mindíg nagyok.
Amit el tudok képzelni, max 15mm átmérő.

én azt még elképzelni sem tudom :grin:

De az miért jó? Azért mert 22-es még nem kell belelocsolni 2 ml levest, rá a vattára, hogy legyen benne 3-4 slukk, kész. Amikor alaposan megöntözöm sem tart 8-10 slukknál tovább, annyi meg nekem kell, ha kóstolni akarok.

1 kedvelés

építeni pedig egy 15mm-es tankot kb az rba porlasztó kategória…órás mestereknek :grin:

2 kedvelés

Nekem volt egy ilyen mütyürkém, nem volt kedvem megépíteni, kidobtam. Nálam már a 18-as sem jöhetne szóba, mert nem sok előnyét látom, akkor meg minek szenvedni vele? Az íze nem lesz jobb így sem, hiszen egy ammitnál szinte a szádban van a coil.

1 kedvelés

Sziasztok, tud valaki jó két akkus squonk modot? Most topside dualom van, az gyári hibás, szóval abból még egyet nem vennék :sweat_smile: olyan 4-5 év után most vettem sima modot és egy rta-t, tegnap óta veszekszem vele, nem tudom hogy fogom megszokni

1 kedvelés

Ez engem is érdekel, csak 1 akkus verzióban. Lehetőleg kompakt méretben.
Mint az RDA-nál is. :rofl::rofl::rofl: