Sózás és vape

Lehetséges lenne hogy amióta vapelek megváltozott az ízérzékelésem?
Azt vettem észre, jóval kevesebb só elég az ételekbe.
A korábbi sózási arányokkal nemrég elkezdett minden étel bántóan sósnak érződni, és miután ez többször megismétlődött csökkentettem a használt sómennyiséget.
Nem jut eszembe semmi más ami okozhatná.
Más is tapasztalt ilyesmit?

3 kedvelés

Vannak hasonlóak, igen :slightly_smiling_face: de a cigi elhagyása pláne egy ízorgiát hozott pár hét után…

1 kedvelés

Szerencsére annyira nem voltam erős dohányos hogy ne érezzek tőle ízeket :sweat_smile:
Ezért gondoltam hogy nem lesz változás az átszokás után sem, de ez meglepett.

2 kedvelés

Nálam is ugyanez játszódott le. A szokásos fűszerezésem már 1 hét e-cigi használat után szinte csípett. A szaglásod is javulni fog, vagy már javult is. :slightly_smiling_face:

5 kedvelés

Hogy ti miket éreztek :slight_smile: Mindent ugyan úgy érzek. A sóra mindig is érzékeny voltam, ehetetlen volt számomra 40 szál töltike cigi mellett is az sósabb étel. Egy dolgot érzek, hogy bírok futni sípolás nélkül. De mást nem, mondjuk ebben bíztam :grin::raised_hands:

Ez a lényeg… én mondjuk cigi nélkül se tudtam soha futni 50 méternél többet :sweat_smile:

2 kedvelés

Emlékszem, 12éve ugyanez volt nálam is. Plusz még a nyelvem is kifehéredett 1-2 hétig ha jól emlékszem. 1dobozról álltam át egyből zéró szálra.

Én a mai napig nem tudom eldönteni, hogy a tőtöttcigi helyett vépelés, vagy az egyetlen, nagyon enyhe kis covidosságom az oka annak, hogy egyáltalán nem bírok meginni semmilyen kólát. Amúgy is csak kb. félévente egyszer gondoltam úgy, hogy akkor nekem most kólázni kell, ezért nem tudom behatárolni, hogy mióta lett poshadt íze az összesnek. …De hát ez legyen a legnagyobb bajom. :smiley:

3 kedvelés

Én csak a Pepsin érzem ugyanezt, a Cocan nem. Bárkinek mondtam, nem hitték el. :roll_eyes: Mostanában az édességtől is hamar eltelek. Meg a Milka valahogy már túl édes. :thinking:

1 kedvelés

A nagy Pepsinek tényleg van valami pudvás mellékíze néha :roll_eyes::grin: (bár ritkán iszok).
De ez nem a vape-től van…

2 kedvelés

Nem emlékszem már milyen volt mikor cigiztem, csak arra emlékszem, hogy gyakrabban ittam akkoriban. Gondolom akkor nem éreztem. :thinking:

1 kedvelés

A magam tapasztalatából kiindulva, 1,5 év mióta vapelek:

  • Jobb az ízlelésem, a szaglásom és nem büdös a környezetem.
  • Rákellett jönnöm, hogy magas az étkezési ingerküszöböm. Epeműtét után diétáznom kellett két hétig és megtetszett, hogy fogyni lehet akár teli hassal is, így hát folytattam. Ha elvettem a fűszerekből, csípős dolgokból, 1-2 hét után már jöttek is vissza az ízek, amik eleinte eltüntnek látszottak. Ugyan ez volt az édes ízeknél is, vagy pl. mint az aromáknál az ízvakság.
  • A mai élelmiszeripar a kemikáliák fejlődésével már nem azt kínálja ugyanazon a néven az extraprofit reményében (pl. párizsi, kifli, multifilter), mint amit gyermekkorunkban megismertünk, hozzászoktunk.
  • Mi is változunk az éveinkkel együtt és biztosan a nosztalgia is hatással van ránk, de én Coca-s voltam és vagyok és szerintem is egyre vacakabb.:thinking:
  • Nem állítom, hogy régen minden jobb volt, csak azt, hogy másképpen volt sz@r. :grin::innocent::blush:

Összfoglalva, szerintem javulhatnak az érzékek, de változnak a körülmènyek is és sokszor pont nem az előnyükre. Bármennyit fogyasztunk bármiből, a szervezetünk megpróbál majd alkalmazkodni. Ha mértékkel tesszük, akkor könnyebben és gyorsabban. Most, hogy vépelek fellélegeztem és így nehéz a vape-et nem túltoni, de már érzem, hamarosan beáll itt is az egyensúly…:kissing_closed_eyes::dash::dash::dash:

3 kedvelés

A szó szerint drága cégeink a válság alatt jól belehúztak…nem elég, hogy duplázták az árakat, de a már addig is meglévő EUs átlag alatti minőséget megfelezték. Lassan pl nincs bolti tej amiből masszív tejhabot lehetne készíteni a kávémba. Pick szalámi meg már büntet, olyan szar, stb. Annak örülök, hogy vagyok annyi idős, hogy még megtapasztalhattam a mostanra eltűnt minőséget…és ez bármire igaz. Bagósként pedig még gyengébbnek éreznénk.

4 kedvelés

A kóla szerintem nem a vape-től lett undorító, hanem attól hogy egyre több szemetet raknak élelmiszeripari adalék címszóval az ételekbe…
Mondjuk én nagy ritkán is csak zérót iszom és minden fura ízt ráfogok az édesítőre :sweat_smile:

1 kedvelés

Boltban dolgozom és rendszeresen mondják a külföldre járó vásárlók hogy a “hanyatló nyugaton” nem csak olcsóbb hanem finomabb is ugyanaz a termék :smirk:

4 kedvelés

Mikor uk-ben leszel tesztelheted a coca cola-t. Tavaly hoztak onnan nekem, jobb íze volt. És Ausztráliában is.

1 kedvelés

És ehhez jön a mértéktelen áremelés… karácsony előtt 3e ft-ért vettem malibut barátnőmnek (édes trutyi de ő szereti :sweat_smile:), most felemelték egy diszkrét tollvonással 10e ft-ra…

De sebaj mert lassan érkeznek az új ínyencségek :slight_smile:

1 kedvelés

Köszi, inkább fogok magamnak az árokparton ha arra kerülne a sor hogy hús helyett csak ez marad :face_vomiting::joy:

Amúgy állítólag finom. Barátnőm kínában kóstolt valami bogarat olajban sütve.