Ki hogyan teker, hogyan vattáz? 😊

Ilyen értékek lettek. :slightly_smiling_face:

Hosszabban hagytam a vattát, kB. 1mm-el, hogy legyen puffer és tömítsen rendesen. Féltem is, hogy kell majd vattagát. De így úgy néz ki, hogy jó lett. :slightly_smiling_face: Ízben érzek javulást, a gőz pedig kevesebb lett a 2.5-ös maghoz képest. 15 watton már dry hit veszély van, 16 watton kissé éget már. Összességében én jobbnak vélem mint a 2.5ös magra tekertet. A kövi próba kevesebb menet, de vissza 2.5ös magra. Még folyik a legjobb kitapasztalása. :blush:

12 kedvelés

Elöregedett az alien claptonom, 8 napos intenzív használat után már nem azt adta, amit kell.
(Egyébként nekem nem jött be, iszonyatosan nagy a fémtömeg, és hát… van gőze, de olyan furi volt az egész.)

Próbaként (most először) a Wotofo (26+38ga) 0,50ohmos fused clapton tekerését építettem a kazánomba.

A kis pufis ténylegesen 0,52 ohmos lett, 15 watton teszi a dolgát rendesen.

10 kedvelés

Jól látom, hogy az MTL clapton? Ne értsd félre, az mindenbe is jó. :blush:

6 kedvelés

Koszi s visszajelzést !Akkora beömlők,meg olyan vályú van ezen a tankon hogy én mindig egy picit hosszabbra vágom a vattát ,de eddig még nem mertem lemenni 2mm-re​:slightly_smiling_face:Legközelebb tesztelem én is :+1:

4 kedvelés

Vékonykának látszik, de nem úgy reklámozták. :thinking: Emlékeim szerint az MTL clapton 0,7 ohmtól felfele indul, vagy tévednék? Ebben tényleg nem vagyok biztos.
A kazán viszont megszokta az ilyen kis tekeréseket, ebben volt a 32ga-s huzalból készített coil is. :rofl:

7 kedvelés

Nekem nem szörcsög, nem könnyezik. Kíváncsian várom, Te mit tapasztalsz majd. :slightly_smiling_face:

6 kedvelés

0.7-1mm között MTL clapton asszem. :thinking: A deckhez képest úgy néztem, hogy az, de akkor elnézést :slightly_smiling_face:

4 kedvelés

Hajrá!
A Trio csúcsrajáratva. :100:!!!
Türelmetlenűl várom a fejleményeket innen a lelátóról. :face_with_monocle: :+1:

4 kedvelés

Köszönöm. :blush: Még teszt alatt van, eddíg jónak tűnik. Ha van valami ehhez a témához írom majd. :slight_smile:

5 kedvelés

Nem tudom. Ami tényszerű tapasztalatom, hogy novemberi ködöt csinál a szobában 10 slukkból. :thought_balloon: :thought_balloon: :thought_balloon:

Ha MTL, akkor is benne marad, mert a szívembe lopta magát a teljesítményével :heart_eyes: :rofl: :rofl: :rofl:

6 kedvelés

Sziasztok. :slightly_smiling_face:

Szia @Paldeak_Attila :slightly_smiling_face:

Csak gondoltam szólok, így 2 nap intenzívnek mondható használat után, hogy abszolút életképes a dolog. Csak kicsit babrálni kell a levegőzőkkel. Az alsó levegőállítő középen van (az az 1mm-es) a középső az utolsón kötött ki (az az 1.5mm-es), a felsőt pedig elzártam. Ennél a felállásnál állt meg a dolog. :slightly_smiling_face:

Ugyanis, ha túl sok volt a levegő jobban is szívtam és előfordult, hogy felszívtam a liquidet is. Mikor lejjebb vettem a levegőt és a wattot is akkor nem jöttek az ízek. Ezzen meg most érezni lehet, hogy nincs nyitva a felső, mert nem süvít annyira a levegő, de mégis kellemes, mert a középső van nyitva teljesen, amin több levegő jön be mint az alsón. :slightly_smiling_face:

Ennyi voltam. Köszönöm a figyelmet és szép estét! :kissing_heart:

10 kedvelés

Koszi Kinga !Igy estere megfaradva mar kicsit sok nekem a technika,de igerem holnap jobban belemelyedek es raprobalok egy tankkal ha tekerni kell​:sunglasses::+1:

4 kedvelés

Nem hajt a tatár. Vagy ahogy a történelemversenyen hangzott, “Nem üldöznek Törökök!” :slightly_smiling_face:

Csak már volt annyi tapasztalásom, amit úgy éreztem megéri átadni. :heart:

7 kedvelés

Előkerült a Vapefly Galaxies. Az örök mtl setup, 2es mag 6 menet. :slightly_smiling_face:

16 kedvelés

Nekem 4 mm-es tekerés van a Sirenbe. Kell is bele vatta jócskán, hogy ne folyjon. Cserébe azért okádja a gőzt, mint egy DL kazán.

5 kedvelés

Nos Drágáim. Mivel sikertelen volt a legutóbbi aukció, így gondoltam teszek ezzel a tankkal egy próbát. :slightly_smiling_face: Csupán azért, mert ez egy eredetileg fémszövettel operáló darab, ami nekem ugyebár nincs. Ezért, gondoltam megoldom vattával, hogy lássátok így is lehet. És nagyon is jól muzsikál vele. :slightly_smiling_face: Így akit még mindig érdekel, aukció lejártától függetlenül, viheti. :smiling_face_with_three_hearts:


Four One Five S61 Genesis MTL RDTA


Itt ahogy látszik is, vertikális a lefogatás. És mivel nincs nagy táv a két oszlop végei között, ezért adja magát, hogy ebbe nem kell túl sok huzal.


Ebből kifolyólag 5 menetet ítéltem neki, 2.5-ös magon. Így is kissé túllógott. De az nem befolyásol semmit… :slightly_smiling_face:



Leizzítottam és kicsit összébbnyomtam.


Először befűztem a vattát. Féltem, hogy laza lesz, mert ezt nem lehet úgy kézzel igazgatni mint egy sima RTA esetében. Aztán rájöttem mert okos vagyok, hogy le kéne venni az üveget, hogy legalább a vatta végét megborzoljam. :sweat_smile:


Vágtam a tetejéből is, hogy úgy nézzen ki mint Mr. T a Szupercsapatból. :joy:



Beliquideztem, összeraktam és felöntöttem azon a pici lyukon jobb oldalt. És nem ment félre a liquid! :wink:


Visszatettem előbb a bordát majd a levegőgyűrűt. Ezzel tulajdonképpen meg is volnék. :slightly_smiling_face:


Én levegősebb MTL-eket használok. De ez sem túl szűk teljesen kinyitott levegővel, viszont szűkíteni még lehet egy picit. :slightly_smiling_face:

Ízre, gőzre WOW! :heart_eyes: Vegyed, vigyed! :grin::wink::heart:

12 kedvelés

Eeeeezzzzz aztán ügyesssss :stuck_out_tongue_winking_eye:
Klassz lett ,gratulálok a leleményességedhez :v:

3 kedvelés

Elnézést a késői válaszért. Köszönöm. :smiling_face_with_three_hearts: Nem tudom, hogy fogalmazzam meg ezt a tankot. :thinking: Én aki a levegős MTL-eket szereti annak szűk, aki a szűk MTL-eket kedveli annak kicsit levegős lehet, de lehet szűkíteni picit. Mindenesetre ízre, gőzre még mindig WOW! :heart_eyes:

Amint kifogy elmosom. Csak ennyit szerettem volna. :hugs:

6 kedvelés

Sziasztok!
Végre egy ráérősebb Vasárnapom van(ritka pill.eggyike​:slightly_smiling_face:)
Így jutott időm a kis Berserkerel foglalkozni jobban,afc cserélgetések,tekerések,eddig 2.5 magon tekertem meg,1.4afc-vel,na de ma a rég elfeledett(számomra)2-es magon játszadoztam vele,1.2 es majd vissza az 1.4-es afc-vel,1.4 győzött​:slightly_smiling_face:
Első körben ni80 30ga 2-es mag,majd ez nem bizonyúlt nekem megfelelőnek ezért szokásos ss 28ga 2-es mag(ami nem szokásos​:slightly_smiling_face:)



Ha már tekerés vattázás akkor az Artemist is újra vattáztam,azt csak hidegvizes izzításban részesítettem,itt már a ténylegesen szokásos ss 28ga 2.5 mag.

Utolsó műveletként a Shogun rda ami Taifun Btd helyett érkezett anno kínai kolégáktól és egy össze vissza csere bere folytán ismét hozzám vándorolt,próbállkozása szűk dl-re,26ga ss 3as mag 0.75ohm,egész jó lett​:slightly_smiling_face:


Öszvér Pico csak ráadás,aku kupak és 510es csati hibájából adódoan,ilyen lett szerencsétlen,de még jó,hogy volt itthon alapanyag a művelethez​:slightly_smiling_face:

12 kedvelés

Gratulálok Szilárd. Te sem vagy egy elveszett ember. :blush: Én még csak most fogom megtekerni a Berserker V2-t, immáron azzal amit küldtél. Mégegyszer köszönöm. :kissing_heart: Eddig a régi tankokkal jatszadoztam, néha le kell porolni őket. :slightly_smiling_face:

5 kedvelés