Keverési szokások

:rofl: :rofl: :rofl: :rofl:
Pedig szvsz is nagyon fontos a megfelelő szellőztetés. Persze ez szubjektív vélemény, de nekem bejött. Szóval a szellőztetés lényege. Lehet időigényesen is csinálni. Ez a “kupak nélküli pihentetés”. Ehhez azért kell több idő, mert ugye az edényben van egy folyadékoszlop. A tetején rögtön érintkezik a levegővel, a közepére lassabban jut el, az aljára pedig nagyon lassan jut el a levegő. Vica-versa is igaz a likvidből elillanni készülő anyagok a folyadékoszlop aljáról nehezebben tudnak távozni. Mellékhatásként felléphet erőteljes fehérjedúsulás, megjelenhetnek szilárd testecskék. Ezt a jelenséget az egyik vaperina-társunk ebben a posztban részletesen elemezte: Így még nem jártam 😢 Mit csináljak?.

Az általam alkalmazott módszer lényege, hogy nagy felületen biztosítom a likvid és a levegő találkozását, ezt nevezik “csurgatásnak”. Fontos, hogy ehhez ne használjunk külön eszközt (tölcsért, fecskendőt, stb…), mert ezek értelemszerűen csökkentik az érintkezési felületet a levegővel.

Hátránya, hogy ezt - mivel rövid időlefolyású - nem elegendő egyszer végrehajtani. Gyakorlati tapasztalatom, hogy minimum még egy alkalommal szükséges megismételni. Az eredmény így számomra már megfelelő. Gyakorlatilag az első alkalom a flaskába töltés, a második, amikor a flaskából a tankba töltöm.

Na azt hiszem sikerült nagyon szépen leírnom, hogy lusta vagyok az ilyen procedúrákhoz.
:rofl: :rofl: :rofl: :rofl:

10 kedvelés