Keverés módszertan 2. óra - Aroma és koncentrátum

Párszor felmerült már a közösségben az a kérdés, hogy vajon mi van az aromákban? Miből is állnak az aromák, illetve a koncentrátumok? A válasz egyszerű, adalékanyagokból és ízfokozókból! Van némi különbség a két elnevezés között. Ezek fontos tényezők, hisz a kémia sok mindent meghatároz a keverés dolgában. Ezeket most felvázolnám, kicsit el is magyaráznám. Még mielőtt nekiállnék, azt le kell szögeznem, nem kell megijedni az adalékanyagoktól és ízfokozóktól. Igaz, hogy laboratóriumban készülnek, de természetazonosak! Ha nem lennének azok, akkor a gyártók sem használhatnák aromák illetve koncentrátumok készítéséhez. Teljesen nyugodtak lehetünk, a liquidünkben ellenőrzött adalékanyagok és ízfokozók vannak!

Üdv a keverés módszertan második óráján! Foglalj helyet, és tessék szépen figyelni!

Az adalékanyagok és ízfokozók az aromák, koncentrátumok vegyületei. A koncentrátumok általában több adalékanyagból és ízfokozóból állnak mint az aroma, így édesebb, intenzívebb és összetettebb ízű liquidet keverhetünk belőle. Ezeknek a vegyületeknek az a célja, hogy elérjék a legjobb végeredményt. Tehát ezektől érzed élethűnek azt ízélményt.

Ízvilágok

Amik az ízvilágot adják azok az adalékanyagok! Amik „hangulatot” adnak az ízvilágnak azok az ízfokozók! Mindegyik általunk szívott liquidnek megvan a maga ízvilága. Az eredendő ízvilágot az adalékanyagok adják. Az ízfokozók nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy megfelelően kihozzák az ízeket. Ezáltal a lehető legközelebb álljon az adott íz a valósághoz. 6 ízvilágot tartunk számon, ezek alapján szoktuk csoportosítani az ízeket.

Gyümölcsös

Ide tartozik minden ami gyümis, lehet az akár a legvadabb gyümölcsmix is. De ha nem adnak hozzá a gyártók ízfokozókat, akkor igencsak sivár lenne az ízük.

Édesség, desszert

Ide tartoznak azok, amik az édességek ízét hivatottak reprodukálni. Ez lehet akár karamellás keksz is, de tejszínes vaníliás puding is. Ám ízfokozók nélkül ezek sem lennének az igaziak. Pl.: a karamell valószínűleg nagyon a háttérbe szorítaná a keksz ízét. Ezért kellenek bele olyan ízfokozók, amik egyenlőségjelet húznak az ízek intenzitása közé.

Süteményes

Ez talán a leg összetettebb ízvilág, ez tartalmazza a legtöbb adalékanyagot és ízfokozót is. Hisz gondoljunk csak bele mi minden kell egy süteménybe? Cukor, esetleg vaníliás cukor, egy kis tej, esetleg gyümölcsök, de akár karamell vagy csoki is. És ahhoz, hogy ezek a sütis ízek élethűek legyenek és megkapják a kellő egyensúlyt és még emellett elég édes és tejes, selymes legyen, megannyi adalék és ízfokozó együttese szükséges.

Csokis

Kevesen szeretik a csokis ízeket. Legalábbis jómagamon kívül nem sok embert ismerek. Nem is csodálkozom ezen, hisz sok embernek a csokis ízvilág émelyítő, túlzó lehet. Nyilván van aki rajtam kívül bírja ezt, de attól még a tényen nem változtat, hogy talán a csokoládé íz megteremtéséhez szükséges a legtöbb édesítőszer. Ez a tekercsen akár már 1 tanknyi liquid után látszódhat.

Dohányos

Ennél az ízvilágnál inkább a száraz vonal dominál. Amihez természetesen szükségesek az ízfokozók, csak épp nem az édesebb fajtából. Ám van édes, desszertdohány is. Itt azért érdemes megjegyeznem, hogy a gyümölcsök rendkívül jól passzolnak a natúr dohányos ízekhez. Csak az arányokkal kell kicsit játszani.

Mentolos

A mentol az ami képes az ízeket előtérbe hozni, ha megfelelően van adagolva. Tulajdonképpen felfrissíti az adott aroma vagy épp koncentrátum ízeit. Egy minimális TH-val is megdobja a liquidünket, amire a koolada viszont nem képes.

Az igaz, hogy „készen” kapjuk az aromákat és a koncentrátumokat, csak be kell keverni azokat. Ebből jogosan jöhet egy olyan kérdés, hogy miért kell nekem most az adalékokról és ízfokozókról írnom?

Csupán azért fontos ez, mert ezek a vegyületek fogják megmondani, hogy meddig kell érlelni, hány %-ban kell bekeverni. De akár még abba is beleszólhatnak a vegyületek, hogy hány watton érdemes hajtani a tekercset ahhoz, hogy az adott liquid minden íze előjöjjön.

Minden adalék illetve ízfokozó egyenként más-más hőmérsékleten hozza a várt eredményt. De a kémia kimondja, hogy két vagy akár több folyadékból egy szerkezetileg új, teljesen más tulajdonsággal rendelkező vegyület jön létre! Így tud egy adott hőmérsékleti tartományon belül előjönni az ízintenzitás és az összes íz. Ezért nem a vegyületek alkotóelemeinek forráspontjára terelődik a hangsúly, hanem az alkotóelemekből létrejött új vegyület forráspontjára! Azt meg már le sem írom, hogy a forrásponton párolog. Viszont a mi esetünkben a forráspont nem 100 celsius fok! Egész egyszerűen azért mert ez nem víz! Ez kémiai vegyület!

Alacsony watton alig van gőzöd?
Pontosan azért, mert ez nem víz, ami 100 fokon forr! A forrás párolgás! A liquid általában 130-140 celsius fok körül kezd párologni. MTL felhasználó lévén a példa erre a saját eszközeim. Alacsony watton, idő kell mire gőzt termel a tekercsem. Mire megtermeli a megfelelő gőzmennyiséget szívással lehűtöm. Csóri tekercs… No de sebaj, a wattot úgy kell beállítani, hogy érezhető legyen hűtés alatt a megfelelő gőzintenzitás. De az a 130-140 fok az még nem biztos, hogy elhozza a kívánt ízélményt. Van olyan adalék illetve ízfokozó ami 160 fok, vagy az feletti forráspontú. Mint pl. a mentol vagy a koolada. Ezért azok DL tankokból hozzák a legjobb ízélményt.

Kimondottan MTL vagy DL aroma, koncentrátum NINCS!

Power módban a tekercs maximális hőmérséklete 100 és 315 celsius fok között van. Az pedig, hogy hány celsius fokra fűti fel a tekercset a mod, az attól függ, hogy hány watton hajtod éppen. Ez azért lényeges, mert MTL-ben alacsony watton, épp csak 100 fok fölé megy a tekercs hőmérséklete. Ha pl. 15 watton nagyjából 100-110 celsius fokos a tekercs akkor épp csak kioldja az aromában, koncentrátumban lévő 160 fokos forráspontú ízfokozót. Ezért van jobb íze bizonyos termékeknek, ha kicsit feljebb megyünk a wattal, vagy épp DL tankba tesszük ezeket. Erre mint írtam is, a mentol és a koolada a legjobb példa. Ezek általában 25 watt felett (ami nagyjából 150-160 foknak felel meg) hozzák az ízüket.


Na, most akkor nézzük is meg ezeket a vegyületeket.

Édesítőszerek

Elöljáróban két olyan édesítőszerről írnék amik jelenleg kakukktojásnak számítanak! Az egyiket már betiltották, a másikat meg még ilyen célra nem alkalmazták! Az élelmiszeriparban jelenleg is mindketten megállják a helyüket. A kérdés csak az, hogy a nemrég betiltott szukralózt vajon a sztíviával fogják helyettesíteni? Sokszor hallottam már megemlítve a sztíviát, de még pletykák sincsenek, hogy valójában mi lesz a szukralóz helyettese. De mivel szóba került a sztívia úgy gondolom az esély TALÁN megvan rá. Így nem mehetek el csak úgy a dolog mellett!


Szukralóz (Sucralose) – A fekete bárány!

A szukralóz egy szintetikus édesítőszer, amelyet az élelmiszeriparban ma is használnak. 600-szor édesebb, mint a cukor. Ezért kevés is elég belőle. És mivel laborban olcsón elő lehet állítani, a gazdaságossága miatt kedvelt adaléka volt többek között az aroma és koncentrátum gyártóknak is. Nem tartalmaz kalóriát, és csak részben metabolizálódik az emberi szervezetben, így nem okoz/okozott súlygyarapodást. A szukralóz mindent egyszerre édesít, és édes utóízt hagy maga után a szájban. Általános édesítőszerként szolgált az aromákban. Hasonlóan funkcionált mint mikor cukrot teszünk a kávénkba. Tehát ez nem erősítette fel az aromákban lévő egyes gyengébb ízeket, hanem „cukrosabbá”, édesebbé tette az egészet. Ha túl sok szukralóz kerül egy több ízből álló aromába vagy koncentrátumba az akár el is nyomhatta a halványabb ízeket.

Bizonyos vizsgálatok után bebizonyosodott, hogy a szukralóz miatt keletkezett nem is olyan kevés koksz rákkeltő is lehet! Ezért megtiltották, hogy bármelyik aromába vagy koncentrátumba beletegyék! Szerencsére azért van még sok alternatíva, így nem marad édes fennhang nélkül a kedvenc arománk, koncentrátumunk! Ha lehet hinni a szóbeszédnek, akkor bármivel is akarják majd helyettesíteni, ízben nem lesz változás, viszont drágulás az várható. A szukralózt vélhetően természetes édesítőszerrel fogják helyettesíteni, ezért lesz a drágulás. Hogy a sztívia lesz-e az, még senki nem tudja. Na de nézzük azért meg ezt a sztíviát…

Szukralózt Magyarországon csak élelmiszeripari felhasználásra alkalmas kiszerelésben árulják!


Sztívia (Stevia)?

A sztívia édesítőszer a Stevia rebaudiana növény leveleiből készül, ami a napraforgó család dél-amerikai tagja. Paraguayban és Brazíliában őslakosok már egy ideje ismerik a sztíviát. Több mint 500 éve rágják a leveleit, és édesítik vele gyógyszereiket és teáikat. Ma a Stevia rebaudiana-t elsősorban Brazíliában, Paraguayban, Japánban és Kínában termesztik és szüretelik. A sztívia növény leveleit betakarítják és szárítják. A szárított leveleket forró vízbe áztatják, így kivonatot készítenek belőle. Ezt a kivonatot ezután leszűrik és centrifugálva tiszta, tömény sztíviát kapnak, amely már használatra kész. Ez a legtisztább folyamat az előállításához, amely nem jár semmiféle mesterséges anyag hozzáadásával! Egyébként a vanília kivonatot, és bizonyos dohánykivonatos koncentrátumokat is így készítenek. A sztívia 300-szor édesebb a cukornál, azonban nem befolyásolja a vércukorszintet és az inzulinválaszt sem! És mivel az emberi test nem tárolja vagy bontja a sztíviát, szó szerint nulla kalóriát tartalmaz. Két hátránya van, hogy néha kissé keserű utóíze lehet, és kissé összehúzó érzést kelthet a szájban. De az korántsem biztos, hogy aromákban vagy koncentrátumokban használva is megmarad-e a keserű utóíze. Ahogy az sem biztos, hogy ettől összehúzza majd a liquidünk a szánkat. Ezek a tesztek még hátra vannak! Így a sztívia egyenlőre kap egy kérdőjelet!

Aromákban, koncentrátumokban még nem használták! Így erre vonatkozó tapasztalatokat keresve sem találtam! De miután kikerült a szukralóz a látómezőből, így számításba kell venni, hogy AKÁR a sztíviával is helyettesíthetik a gyártók!

Sztíviát Magyarországon csak élelmiszeripari felhasználásra alkalmas kiszerelésben árulják!


Etil-maltol (Ethyl-maltol)

Az etil-maltol egy olyan édesítőszer, amely eredendően édesíti az ízeket. A működését tekintve a szukralóz ellentéte! Bár külföldön ezt az adalékot a szukralóz mellett említik, de csak azért mert ellenkező hatást lehet vele kiváltani! Míg a szukralóz, ha nem vigyáztak az adagolással képes volt elnyomni az édességével az ízeket, az etil-maltol felerősíti azokat, és ezáltal teszi édesebbé a liquidet. Ezt nagyjából úgy kell elképzelni, hogy ha van egy 2 vagy több ízből álló liquidünk amiben nem érezzük ki az összes ízt, tehát az egyik háttérbe szorul akkor az etil-maltol segít előbújni annak az elnyomott íznek, és még pluszban ad egy kis édesítést az egyvelegnek, így válik sokkal intenzívebbé a liquid. A szukralózzal ellentétben az etil-maltol után nem marad édes utóíz a szájban! De az adagolás itt is fontos!

Etil-maltolból Magyarországra is szállítanak bizonyos shopok. Egyéni felhasználásra 10ml-es kiszerelésben, PG-ben oldva árulják.


Sweetener – „Az” édesítőszer

A sweetener-t már ismerhetjük. Ez egy speciális édesítőkeverék, ami édes ízt hagy a szájban. Rég óta jelen van az e-cigi piacon, bevált ízfokozó. Ám érdemes vigyázni vele, és csak kis mennyiségben adagolni, ugyanis nem csak intenzívebbé teszi a liquidet, de édesít is. Így ha túl sokat használunk belőle túl édes lesz a végeredmény, így a valódi ízek a háttérbe szorulhatnak! Általában gyümölcsös és desszertes ízekhez ajánlom a leginkább.

Sweetener-ből Magyarországra is szállítanak bizonyos shopok. Egyéni felhasználásra 10ml-es kiszerelésben, PG-ben oldva árulják.


Eritritol (Erythritol) – „Maga a tökéletesség”

Az eritritol természetes cukoralkohol. Íze hűs és édes. 160 celsius fokig nem veszíti el édes ízét, és nincs utóíze. Forráspontja ennél azért jóval magasabb, 329-331 celsius fok közé tehető, de ettől függetlenül MTL-ben hozza a vártat. Endoterm hatása van, azaz a forró folyadékot lehűti, illetve ami nem elhanyagolható, hogy nem karamellizálódik! Mivel magasabb hőmérsékleten ég, így a tankban a tekerés kevésbé kokszolódik miatta. Édes, intenzív ízt ad a liquideknek. A szervezet az eritritolt se nem tárolja, se nem bontja, így átmegy rajta probléma nélkül. A vércukorszint ennél sem növekszik, illetve az inzulinválasz sem. Az eritritol az egyik legtökéletesebb édesítőszer minden mellékhatás nélkül! Rendelkezik a cukor összes előnyével annak összes hátránya nélkül! (Megmondom őszintén, én az eritritol-ra szavazok, mint szukralóz helyettesítő.)

Eritritol-ból Magyarországra is szállítanak bizonyos shopok. Egyéni felhasználásra 10ml-es kiszerelésben, PG-ben oldva árulják.


Savanyítószerek

Almasav (Malic acid)

Az almasav savanykás érzetet biztosít a liquidünknek. Szerencsére nem nyomja el a liquidek ízét. De azért ne szaladjon meg a kezünk, ha ezzel szeretnénk felturbózni a liquidünket. Furcsán hangozhat, de frissebbek lesznek az ízek tőle. Az édes ízt tökéletesen kiegyensúlyozza. A gyomorsavra lehet valamennyi hatása, így aki esetleg gyomorsavval küzd legyen körültekintő és csak kis adagokkal próbálkozzon!

Malic acid-ból Magyarországra is szállítanak bizonyos shopok. Egyéni felhasználásra 10ml-es kiszerelésben valódi almasav van PG-ben oldva!


Citromsav (Citric acid)

Az almasav ellentéte! A citromsav olyan akár az igazi citrom, savanyú! Ha nem vigyázunk vele, képes elnyomni az ízt. Ebből kifejezetten kevés kell! Sajnos a citromsavat kevés ízhez lehet megfelelően párosítani, így kellő odafigyelést igényel. Nem mindegy milyen ízhez szeretnénk tenni. Ez sokkal savasabb mint az almasav, de a gyomorsavat nem növeli! Az ízeknek kölcsönöz egy kis frissességet a savanyítás mellett, az édes ízt ez is kiegyensúlyozza ám, ha sok kerül a liquidbe el is nyomhatja azt!

Citric acid-ból Magyarországra is szállítanak bizonyos shopok. Egyéni felhasználásra 10ml-es kiszerelésben valódi citromsav van PG-ben oldva!


Lágyító

Triacetin

Kapszulák, tabletták, gyöngyök és granulátumok vizes és oldószer alapú polimer bevonatának összetevője. Az élelmiszerekben nedvesítőszerként és oldószerként működik. Az aromákban pedig lágyítóként használatos! Fixálószerként az illatszeriparban, oldószer celluloid a fényképészeti filmek gyártásához. Tehát mondhatjuk, hogy elég széles körben használatos a triacetin.

Tiszta triacetin külön adalékként NEM kapható!
De van alternatívája! Az e-cigi piacon név szerint Flavour Art - MTS Vape Wizard és a TFA (The Flavour Apprentice) Smooth néven árulják a PG-ben oldott triacetint! Ezeket használhatjuk lágyításra. Sűrűbb és simább érzetet adnak a liquidnek.


Mentol, Koolada, Cooler, Mentol kristály

Mentol

Ez az adalék folyékony mentolt tartalmaz! Rendkívül hűs hatást kelt. Emellett frissít, és kicsit édesít is. Az EU-s szabályozásnak megfelelően az ez után piacra kerülő aromákban és koncentrátumokban kevesebb mentol lesz!

Mentolból Magyarországra is szállítanak bizonyos shopok. Egyéni felhasználásra 10ml-es kiszerelésben, PG-ben oldva árulják.


Koolada

A Koolada adalék pontosan azt csinálja, amit a mentol, de nem igazán hordozza magában a mentolos ízt. Az EU-s szabályozásnak megfelelően az ez után piacra kerülő aromákban és koncentrátumokban kevesebb koolada lesz!

Koolada-ból Magyarországra is szállítanak bizonyos shopok. Egyéni felhasználásra 10ml-es kiszerelésben, PG-ben oldva árulják.


Cooler

A Cooler kiválóan alkalmas egy friss, hűvös, már szinte jeges érzet elérésére. Nem tartalmaz mentolt.

Cooler-ből csak gyártóknak szánt, nagy mennyiség kapható a piacon!


A mindenre is jó Mentol kristály

A menta illóolaj egyik alkotóeleme, intenzív és kellemes illatával frissítő, feszültségoldó és fájdalomcsillapító hatású. Balzsamokba, kenőcsökbe, lábspraybe, fájós végtagokra szánt krémekbe, borotválkozószerekbe, borogatásba, hűsítő gélekbe használják. Légúttisztító hatása miatt inhalátorba is tehető. A mentol kristály tiszta VG-ben oldandó! A mentol kristályt elsősorban a hűsítő, mentás és frissítő érzet eléréséért használjuk. Ha feloldottuk a VG-ben a mentol kristályt azt akár aromaként is használhatjuk. Minden az arányokon múlik. A közismert arány 3:1 (3x annyi VG mint ahány gramm kristály), de ez egyénenként változhat!

Mentol kristályhoz nem csak Vaperek vagy Vaperinák, hanem bárki hozzájuthat bizonyos webshopokból, gyógyszertárakból. Az egyszerre kiadható mennyiség maximum 25 gramm/fő! De ez lelőhelyenként változhat!


A füstös ízért

Acetil pirazin (Acetyl pyrazine)

A dohány ízű liquideknek kellemes mogyorós, füstös, pörköltes ízt ad. Kiemeli a alap dohány ízt. Kicsit kesernyés feelinget is adhat például a csokis és kávés liquideknek. Ettől eltérő adalékanyagot alkalmaznak a gyártók aroma és koncentrátumgyártásnál, az acetil-parizin mint utólagos ízfokozó van jelen a piacon.

Acetil parizin-ből Magyarországra is szállítanak bizonyos shopok. Egyéni felhasználásra 10ml-es kiszerelésben, PG-ben oldva árulják.


Hickory smoke

Füstös ízt generáló adalék. A dohányos liquidek ezáltal kicsit jobban fognak az analóg cigarettára hasonlítani. A TPA, azaz a The Perfume Apprentice kínálatában kapható a fent említett néven. Ettől eltérő adalékanyagot alkalmaznak a gyártók aroma és koncentrátumgyártásnál, a hickory smoke mint utólagos ízfokozó van jelen a piacon.

Hickory smoke-ból Magyarországra is szállítanak bizonyos shopok. Egyéni felhasználásra 10ml-es kiszerelésben, PG-ben oldva árulják.


A vaníliás ízért

Vanillin

Ez az adalék közvetlenül a vanília hozzávalóiból készül. Hatásra olyan mint a vanília kivonat. Elég átfogó, édes vanília ízt kölcsönöz a liquideknek. Ez nem rétegesen építi be a vanília ízt a liquidbe, hanem az egész liquidet összességében ízesíti meg. Főképp süteményes, krémes, vagy dohány ízekhez ajánlom. Diacetyl és génmódosított összetevőktől mentes! A vanillin adalék nem egyenértékű a Bourbon Vanilla aromával!

Vanillin adalékból Magyarországra is szállítanak bizonyos shopok. Egyéni felhasználásra 10ml-es kiszerelésben, PG-ben oldva árulják.


A teás ízért

Aloe vera

Inkább adalékként használatos, savanykás, teás íz elérése érdekében. De liquiddé keverve sem újkeletű dolog. Sajnálatos módon itt a jótékony hatások elmaradnak.

Aloe verából Magyarországra is szállítanak bizonyos shopok. Egyéni felhasználásra 10ml-es kiszerelésben, PG-ben oldva árulják. Liquidhez étrendkiegészítő aloe vera csepp nem adható!


A pezsgésért, pezsgősségért

Pezsgő (Chanpagne, Fizzy Add)

A Champagne enyhe szénsavas hatást kölcsönöz. A Fizzy Add pedig bizsergő érzést hagy maga után a szájban. A cél mindkettőnél ugyanaz, szénsavas hatást keltenek. Üdítős, szőlős, szódás ízekhez jó, ha van Champagne vagy Fizzy Add a kezünk ügyében. Ezek akkor érik el a legjobb hatást, ha az aromához vagy koncentrátumhoz vannak adagolva (2-3% az ajánlott), és azzal együtt vannak érlelve.

Champagne és Fizzy Add-ból Magyarországra is szállítanak bizonyos shopok. Egyéni felhasználásra 10ml-es kiszerelésben, PG-ben oldva árulják.


Egyéb adalékanyagok

Chilli aroma

Kis %-ban TH növelő, nagyobb %-ban csípős érzetet keltő adalék.
Chilli aromát Magyarországra is szállítanak bizonyos shopok. Egyéni felhasználásra 10ml-es kiszerelésben, PG-ben oldva árulják.

Caffeine

Folyékony koffein! A koffein minden hatásával rendelkezik! Ezt nagy körültekintéssel kell használni!
Caffeine-t Magyarországra is szállítanak bizonyos shopok. Egyéni felhasználásra 10ml-es kiszerelésben, PG-ben oldva árulják.

CBD drops

PG-ben oldott gyógyhatású adalék. A normál CBD minden hatásával rendelkezik. A normál CBD cseppek hidegen sajtolt kendermag olajban vannak oldva, így azt semmiképp ne cseppentsük a tankba!
CBD drops-t Magyarországra is szállítanak bizonyos shopok. Egyéni felhasználásra 10ml-es kiszerelésben, PG-ben oldva árulják.


Nos, mint láthatjátok azért a gyártóknak sincs könnyű dolguk ezzel a sok adalékanyaggal és ízfokozókkal. Hónapokig kísérleteznek 1-1 ízzel, hogy azt tökélyre fejlesszék mielőtt a piacra dobják azokat. Az aromákat és a koncentrátumokat nem hiába soroltam külön. Az aromák alapízek vagy abból tevődnek össze, a koncentrátumok ezzel szemben sokkal több ízt tartalmaznak. Van olyan koncentrátum ami 3 féle ugyanolyan elnevezésű ízből tevődik össze, így válik tökéletessé. Intenzívebbek is, finomabbak is.

Az aromákat illetve koncentrátumokat úgy kell kezelni, mint egy kémiai vegyületet. Hisz az elegyítés, homogenizálás lassú kémiai folyamat. Persze, tudom ott a keverő ami ezeket felgyorsítja. Ezzel nincs is gond, hisz meleg hatására homogénebb lesz minden, így könnyebben elegyedik. Ám akinek nincs keverője, mint mondjuk nekem. Az hozzám hasonlóan kénytelen várakozni amíg kicsit rásegítve ugyan, de maguktól összeelegyednek a vegyületek. De a türelem ugyebár rózsát terem.

A vegyületek megadják az érési időt.

Annak a sok vegyületből álló aromának és koncentrátumnak az átlag érési idejét. Keverő nélkül a gyártó által megadott idő alatt elegyedik össze a PG/VG/nikotin vegyülete az aromával illetve koncentrátummal. Ezek az érési idők a gyártó hosszú hónapokon át tartó megfigyelésein, tapasztalatain alapulnak. Ezek a megfigyelések tulajdonképpen úgy zajlanak, hogy naponta akár több alkalommal is megkóstolják az adott aromából vagy koncentrátumból készre kevert liquidet. Amikor a legfinomabbnak találják, az az időintervallum lesz az érési idő maximuma.

A vegyületek megadják a hígítási arányt.

A PG-től is függ, hány % a hígítási arány. Mivel hordozóanyag, ezért a PG felel az ízért. Tökéletesen visszaadja azt az ízt amit a gyártó összerakott. Ha valaki PG többletet használ, akkor kevesebb aroma, koncentrátum kell az alapba mint amit a gyártó ajánl. Pontosan azért mert a PG jó ízvisszaadással rendelkezik. Ám az ajánlott keverési % egyensúly alapra van kalibrálva. Ebből adódik, hogy aki VG többlettel operál, annak több aromát, koncentrátumot kell az alaphoz adagolnia, hogy azt az ízvisszaadást elérje mint amit az egyensúly alap, illetve a PG többlet tud nyújtani. Mivel a PG hordozóanyag, ezért nem csupán könnyen elegyedik az aromákkal és koncentrátummal, hanem az ízt is könnyebben adja vissza.

Nos, mint már észrevettétek, keverésről egy szó sem esett. Ám ezeknek a vegyületeknek köszönhetjük azt, hogy Te ott a monitor, kijelző, telefon képernyő elött pöfékelhesd a kedvenc ízedet eme cikk olvasása közben. Fontosnak tartottam egy kicsit a dolgok mélyére tekinteni. A vape számomra nem csak eszköz, és hobbi.

Ez már tudomány!

22 kedvelés

Kéz csókolom Kinga Néni !

Ismételten alapos munkát végeztél !
Köszönjük szépen ! :blush:

8 kedvelés

Köszönjük szépen​:grin:

7 kedvelés

Köszönöm Atis! :heart_eyes: Én köszönöm, hogy olvassátok! Ha Ti nem lennétek nem lenne kiknek írni! Atis bácsi… :stuck_out_tongue_winking_eye:

8 kedvelés

Ismét sokat tanultam!Nagyon köszönöm :heart:Egy shopnál láttam eddig csak ízfokozókat(jól írtam?):slightly_smiling_face:De nem foglalkoztam velük,mert nem tudtam,hogy mire jók​:slightly_smiling_face:Mostmár tudom​:kissing_heart:

7 kedvelés

Magyarországon (amit mi tudunk)Füzesgyarmaton (leszedik,szárítják és filterezik.Hogy így van-e még,azt nem tudjuk,de így volt)és Meggyesegyházán termesztik a Steviát.Jelentősen javult az itteni klímának és földviszonyoknak köszönhetően a beltartalmi tulajdonsága.Nincs MÉG megoldva a feldolgozás itthon.

7 kedvelés

Ezt nagyon jó tudni! :heart: Ezeket az aromákat és koncentrátumokat inkább az EU-ban gyártják. Van sok amcsi gyártó is, csak onnan nem mindent tudunk ide behozatni a brexit miatt.

7 kedvelés

IMG_20210326_202513

7 kedvelés

Nem tudok szóhoz jutni! :100:%

6 kedvelés

:blush::heart_eyes:

Thanks Thank You GIF by curly_mads

8 kedvelés

A hétszázát Kinga ez oltári szuper lett ismét.Megy ez neked, lehet ezzel kéne foglalkoznod :yum:

7 kedvelés

Köszönöm Gyuri. :kissing_heart: Már pár éve észre vettem, hogy az íráson kívül más nagyon nem mozgat. :thinking: Ez lenni hivatás, jáá? :sweat_smile:

7 kedvelés

Ezért nem hordok kalapot, mert nem győzném visszatenni :smiley:. Nagyon jó részletes írás lett ez is :smiley:!

7 kedvelés

Köszönöm András. :smiling_face_with_three_hearts:

5 kedvelés

Köszönjük szépen az órát.Ismét alapos és mindenre IS kiterjedő órán vehettem részt.Köszönöm Kinga.

6 kedvelés

Nagyon király írás lett Kinga! :smiling_face_with_three_hearts::kissing_heart: Köszi, hogy olvashattam!:kissing_heart:

4 kedvelés

Én köszönöm Nektek, hogy olvastátok. :smiling_face_with_three_hearts:

5 kedvelés

Fantasztukusan részletes lett. Van még mit tanulnunk, köszi Kinga! :slightly_smiling_face:

4 kedvelés

Örülök, hogy tetszett. :smiling_face_with_three_hearts:

4 kedvelés

Szia @Vaperina_Kinga !

Ez már több mint egy írás.

Elismerésem! Szép munka!

5 kedvelés