Vajon mik és hogyan befolyásolják az ízeket?

Az ízvakság kérdését kivéve. Mert azt már Kinga is bőven kitárgyalta a blogjában. Meg valaha én is indítottam ilyen témát, de az egy külön kategória. Ide azt ne keverjük be! De viszont ami a készülékekre és tartozékaira vonatkozik, ott az értékeléseknél dícsérik, vagy nem annyira, de én az okokra szeretnék részleteseben kitérni. Én is, a pályafutásom során ki tudtam hozni ugyanazokból a kazánokból a nagyon rossztól a kiválóig szinte mindent. Viszont itt is mindenről állítjátok, hogy ilyen vagy olyan íze van, amiknek egy része szerintem városi legenda. De lehet, hogy mégsem. Azért kellene megvitatni. Először leírok pár dolgot, amit én állítok. Azután jöhet a következő.

  1. A gőz mennyisége: Szerintem az ízek élénksége és a gőzmennyiség egyenes arányban áll egymással. Kétlem, hogy bárki is az ellenkezőjét állítaná.
  2. A gőz töménysége: Itt a pára/tiszta levegő arányára gondoltam, amit belélegzünk. Talán ez az az ok, ami miatt a dl -esek nem 10 Wattal hajtják ugyanannyi ízhez, hanem 40 Wattal.
  3. A párologtatás hőmérséklete: Egyértelmű, hogy különböző folyadékoknak más a forráspontja, ez áll az aromákra, nikotinra, és az alaplevekre is. Itt jegyezném meg a TH -t is sok más mellett befolyásolhatja.
  4. A szájba érkező gőz hőmérséklete: Ezt az előzőn kívül sok minden befolyásolhatja. A kazántér elhelyezkedése, a kémény hossza, a levegő útja végig a kazánon, a drip-tip, stb.
  5. A coil anyaga? Méretei? A huzal anyaga ugyan befolyásolja a bemelegedési időt, egyesek fémes ízekről számolnak be. A clapton több gőzt ad, de azonos alapanyag esetén az ízre nincs befolyással.
    Talán a nikkel mintha… De ahhoz elő kell vennem újra a kanthalt, hogy megnézzem.
  6. A tekerés geometriai méretei, elhelyezése. Itt aztán nagyon sok variálható lehetőség van, függőleges coil, vízszintes coil külső vatta, belső vatta, kis átmérő, nagy átmérő, vékonyabb vagy vastagabb huzal, stb.
  7. A vattázás anyaga, mennyisége, lazasága. Na itt leírhatjátok, miért istenititek egyes gyártóktól származó vattáitokat, szerintem, inkább az számít, hogy az tiszta gyapot, vagy van benne más is ? Esetleg nem is a vatta a legjobb? Üvegszál, ami a ceruza-szerű vékony vacakokban van, Illetve léteznek kerámia esetleg más betétes gyári porlasztók?
    Ennyi jutott most eszembe egyszerre Miután van egy olyan kazánom, amit már kidobni készültem, a jó isten, a szerencsemalac, és jómagam kísérletezgetése után azt mondom, isteni finom ízek jönnek ki belőle. De a másikból is, csak más a huzal, s talán egy kicsit másképp lett tekerve.
    Na meg az aromák, liquidek. majdnem lefelejtettem. Mert a kazánjaimat igyekszem ugyanazzal a levessel összehasonlítgatni. Bér akárki, akármilyen ízt szeret, egy csepp mentol nem árt? Vagy mégse?
6 kedvelés

1es ponttal nem értek egyet nem kell nagy gőz a jó ízhez…a többin gondolkodom.
2es pont a vg mennyiségével is szabályozod a gőzt több vg több göz

6 kedvelés

Nem a jobb ízhez, több gőz: több íz. A több nem egyenlő a jobbal. Sőt lehet az akár rossz is. (Lásd égett vatta)

2 kedvelés

Na ezt látod, ki is felejtettem. Mert ezer dolog van, ami mindenre hatással van. A cigit csak előveszed, és gyújtod. A vape már kész tudomány.

5 kedvelés

Íz -nek nincs mérték egysége.persze egy nagyobb mennyiségü gözfelhöbe több íz van csak mégse érzem a dl kazánokat ízesebbnek mint az Mtl kazánt.
Ja és utálom a mentolt

5 kedvelés

Mert a levegőből is több van benne, azért. -Én sem szeretem a mentolt állandóra. Csak Kinga szerint stimulálja az ízlelőbimbókat. Próbálok belőle olyan keveset rakni, hogy alig érződjön.

2 kedvelés

Adott a kazanom,12-13 watton sokkal tobb izt erzek,mint 15-16-on ketszer annyi gozzel.Mtl-ben a nagyobb goz(ugyanannal a kazannal),melegebb,ezaltal iztelenebb gozt ad…szerintem.

3 kedvelés

Nálam is igy van 1bizonyos watt szám után az íz eltünik…

4 kedvelés

Na ezt is elfelejtettem, van olyan aroma, ami magasabb hőmérsékleten károsodik. Illetve más ízek dominálnak. Vettem észre. A több gőzt másmilyen tekeréssel igyekszem elérni. Fused claptonnal ugyanannyi Watton a kazánom több gőzt ad, mint a kanthal.

2 kedvelés

Persze mert egy sokkal nagyobb ízzó felület

2 kedvelés

10,5 Watton használom mind a 2 MTL kazánomat. Annak ellenére, hogy 12 - 15 Watton sem érezni égett ízt. Még annak tudatában sem viszem feljebb, hogy 3-4 nap múlva mindenképp újravattázom.

1 kedvelés

Attól még a clapton felülete nagyobb mint egy sima húzalé igy hiába van egyforma watton használva akkor is több leves párolog és pár slukk után melegebb a gőze én nem szeretem.

2 kedvelés

Úgy fogy, mintha innám. Viszont a másik kazánomba, az átalakítottba, muszáj a merev drót, mert nincs benne csavar. Ráadásul az a levegőt is a kémény belsejében szívja. Az úgy lehűti, hogy szinte hideg. Kíváncsi vagyok, ezen a kínai vacakon kívül senkinél nincs ilyen megoldás? https://vapebestshop.com/product/polar-night-150w-liquid/

40 dollár kb14000ft.vehettél volna inkább valami használt de jobb modot és egy rta-t.

1 kedvelés

De ez a kazán zseniális. Ha nem lenne porlasztós, mindenkinek ajánlanám. A mod meg szétverhetetlen. Igazi melós szettnek való. Kicsi, könnyű, és tönkretehetetlen. Az rta megvan, mert amikor ezt a fiamnak ezt visszalöktem, hogy nem kell, rendelt nekem egy Siren2 -t. De mostanra elkértem tőle, mert amikor a Siren a csavarnál eltört, és elkezdtem forrasztgatni aggódtam hogy nem lesz semmim. De mióta nálam van, nem hagyott nyugton, hogy rta tankká alakítsam át ezt is. Úgy érzem, megérte. 1-2 perc a vattázás. Az a hideg gőz, amit ez ad, páratlan.

1 kedvelés

Szia!
Mentolt én sem szeretem és a claptonokat sem,sőt igazából a kanthalt sem,nekem a sima kör keresztmetszetű ss adja a tuti ízeket,legyen az mtl vagy dl kazán,persze különböző méretekkel operálva az adott kazántér és levegőzése figyelembevételével.
Íz minőségre pedig az mtl,mennyiségre meg nem adunk​:slightly_smiling_face:
Szval dl-eket is húzom be szűk dl-re,igyekszem így választani dl kazánt,ha már arra kívánok netán rá,holnap vissza is szerzem kedvenc Haku Rivierám na azzal pont lehet jól játszani a levegővel​:thinking::smirk:

6 kedvelés

Szia!
A gőz szájba érkezésének iránya is számít valamennyit, mivel ízeket leginkább a nyelvünkkel érzünk, és nem mindet ugyanott.
Talán a gyümölcsös liquidek azért jobbak DL-be, mert több gőzzel kitöltik a szájüreg azon részét is, ahol a savanyú ízeket érezzük.
Azt hiszem a többit okot elég jól körüljártátok.

1 kedvelés

Szerintem az ízre leginkább a kazán kialakítása hat,kicsi kazántér köztudottan jobb ízeket ad,észrevételem szerint az oldalról érkező levegő is jobb ízt eredményez mintha a tekercs alól jönne a levegő,ha túl hosszú a kémény tehát nagyon lehül a gőz az izvesztést okoz és fordítva is ha túl meleg.

Vatta tipusa-lészállitási képessége nagyon nagyba befolyásolja az ízeket ha útóíz van legtöbb esetben a rossz vatta miatt van,ha pedig nem tud elég levest felszívni egyszerűen íztelen lesz.

Tekercs elhelyezése a levegőzéshez képest: ha nincs jól pozicionálva és a levegő nem tudja körbejárni az drasztikusan rontja az ízeket.
Magasság kevésbé én ott nem vettem észre nagy különbséget,persze normális határok között nem az égig emelve :smile:

Szerintem ezek a legfontosabbak,többi elhanyagolható tényező nem jelent sokat, huzal anyagok között én pl nem sok különbséget érzek ízre,én a ni80at szeretem legjobban mert hamar ízzik.
A levegő mennyiségének nem szabadna az íz rovására mennie jó dl kazánba is van olyan íz mint mtl-be szóval ez szerintem nem hat rá jelentős mértékben,ha a sok levegő miatt gondolod íztelennek szerintem más a megoldás.

2 kedvelés

Szia!
Az oldalról a tekercsre érkező levegőre nem feltétlenül esküdnék, mivel az én tankjaim közt az intenzívebb ízeket adóknál alulról jön a levegő.
Persze a mesh RTA-nál oldalról jön, de csak azért, mert nemigen tudják megoldani máskép…
Azzal teljes mértékben egyet értek, hogy a tekercs pozicionálása és a kazántér kialakítása a legfontosabb, de azért, mert ez szabályozza a gőz-levegő arányt, nem csak a hőmérséklet számít, a töménység is. Egy tanknál, ahol a levegőzés széles skálán mozog, ezt jól meg lehet figyelni. Ha egy hosszú kéményszakasz miatt ízvesztést tapasztalsz az azért van, mert sok levegő került a beszívott gőz mellé. Ebben az esetben hosszabb slukk több ízt eredményez, mert az elején csak a levegőt szívja az ember. A tekerés, vagy háló anyaga magát az ízt talán nem annyira befolyásolja, inkább a geometriája szerintem is. Vattánál meg talán tényleg csak az a lényeg, hogy megfelelő mértékben szállítsa a folyadékot, és ne legyen saját íze, tehát gondolom a tisztaság az első.

1 kedvelés