Boncasztalon a By-ka V9 klón

Már 1 hónapja is megvan, hogy eme szépség a bírtokomba került. Kipróbáltam ezt-azt vele, bár írni még csak most jut időm rá, ezért szíves elnézéseteket kérem. :heart: És nem! Nem szándékozom eladni, ugyanis ahogy már olvashattátok mennyire jó kis tankocska ez, én ezt csak megerősíteni tudom! :blush: Boncasztalra tettem. Lássuk hát…

Szerk.: Idő közben, eladtam. :sweat_smile:

Erről a TISvapo-ról származó YFTK másolatról elég nehéz megmondani, hogy klón! Mindene pontos mása az eredetinek. Egyedül a megmunkáló szerszámra tudnék csak tippelni, hogy az lehet az egyetlen különbözet, ugyanis videók alapján az eredeti V9 valamivel polírosabb hatást kelt. Ergo, a klón mattabb. :slight_smile: Illetve a csavarfejek ívesebbek az eredetiben, de ez igazán elhanyagolható.

Ránézésre van benne anyag bőven, picit nehéz az 5ml-es tartállyal, viszont a 3ml-essel már nem lesz fejnehéz, és egy kissebb modon is jól mutathat. Volt már olyan tankom, aminek azonnal sikerült elnyírnom a rozsdamentes acél csavarját, a V9-nél előbb csúszott el a csavarhúzó mintsem kárt tettem volna egy csavarban. Ez történetesen a deck alján lévő csavarokkal esett meg. Olyan jó anyagból készült, hogy jelen pillanatban azt kell mondjam, ez a tank talán még engem is túl él majd. :slight_smile:

De azért nézzük meg kicsit közelebbről is. Van azért mit csemegézni. :wink:

Már a tartozékok között matatunk. A pót lefogató csavarok és tömítések között találunk 3db Air Pin-t, és természetesen egy már a tankba szerelve érkezik. Így összesen 4db van ezekből az Air Pin-ekből. Ezen keresztül levegőzik a tekercsünk. A furatok átmérője 1.2, 1.4, 1.7 és 2.2mm. Ebből ki is derült, hogy akár egy 1.5mm magméretű klasszikus, szűk MTL setup-al is megépíthetjük. De a maximális magméret amit még elbír a 2.2-es Air Pin az a 3mm. Ám itt már enyhe melegedést tapasztaltam, de nem volt zavaró.

Ha kinagyítjátok a képet, kivehető a 4db furat az Air Pin-eken. Mivel így sok levegő tud keresztül haladni rajta, a 2.2es pin-el tud hűlni a 3mm-es átmérőjű tekerés is. A pin-eken lévő tömítések tökéletesen szigetelnek! A tank alulról nem könnyezett meg, pedig egyszer azért sikerült megfolyatni még az első napokban a Cotton Cloud’s vattával. Azért itt megjegyzem, van az a mennyiség a Cotton Cloud’s-ból amivel nem folyik/könnyezik, de ahhoz már inkább 3as magméret szükségeltetik, mivel elég öblös a vatta vájata. Ezért a Super Sorb-hoz hasonló, sűrűbb szövésű vattát javaslok.


A fenti két kép prezentálja, mennyire egyszerű pin-t cserélni, ha mégsem passzolna a tekeréshez a benne lévő. A legkissebb, 1.2mm-es átmérővel rendelkező Air Pin-en is annyi levegő áramlik át, ami akár a 1.5mm-es magra tekert tekercsen kívül egy 2mm-es átmérőjűt is le tud hűteni. Így aztán méltán mondhatjuk a By-ka V9-re, hogy valóban bármilyen MTL-es felhasználót képes olyan élményben részesíteni amit csak kevés tank tud. :slight_smile:


Abszolút előnyös, hogy a deck-et is atomjaira lehet szedni. Ez számomra elengedhetetlen a megfelelő tisztítás érdekében. Ami még előnyös a V9 deck-jében, hogy van egy tömítés a levegőgyűrű és a deck között, amivel elkerülhetjük azt a kellemetlenséget, hogy a levegőgyűrű alá beszökik a liquid párája, avagy a közismertebb nevén, kondenz. Sok esetben valójában nincs is szó rossz vattázásról, csupán beszivárog a kondenz, amit ki is lök maga alól a levegőgyűrű amint elforgatjuk. Itt ilyen jelenség nincs! Azért a deck szétszedésénél vigyázzunk! Könnyen leugrik az említett tömítés, ami nélkül “kotyoghat” a levegőgyűrű. (Nálam kotyogott…)

A videón látható a 3 + 1 levegőállítási lehetőség, amit 5 levegőbeömlő lyukkal oldott meg a gyártó. (Ezt már volt eszem levideózni, bánom, hogy az Air Pin-eknél ez még nem jutott eszembe. :confused:) Véleményem és észrevételem alapján, azt kell írjam, egyszerűen a 4db Air Pin-hez van igazítva, de természetesen ezt bárki, bárhová tekergetheti a saját ízlése szerint. :slight_smile: A 4 pin-hez 4 levegőállítási lehetőség. Kicsi, közepes, nagy. De, ha ez nem lenne elég, a legnagyobb lyukból még van plusz kettő, így egy kis plusz levegőt adhatunk rá, ha nem volna elég levegős. Viszont! Ami talán pici negatívum, hogyha mindkét nagy lyuk nyitva van, nem sokkal ad többet, mintha csak a szingli nagy lyuk lenne nyitva. Nem fog süvíteni a levegő, csupán annyi lesz, mintha a 6 ablakos házadban kinyitnál 5 ablakot szellőztetés céljából, plusz a bejárati ajtót, és mikor felébred délben a tinédzser gyermeked, akkor az Ő szobájában kinyitnád a 6. ablakot, de a bejárati ajtónál teljesen észrevétlen maradna a légmozgás. :slight_smile: (Mert úúúgy szeretitek mikor példákat hozok fel! :blush:)

A klón minőség… Ez a második negatívum, ami bár lehet alig zavaró, de fájna, ha belélegeznénk! Ha ráközelítesz látni fogod a műanyag betekintő sorjáját ami akkor keletkezett mikor letekertem a chimney-t róla. Minden egyes szétszedéskor lejön egy ilyen vékony kis műanyagszál. Ha nálad is előfordul, mindenképp csípd le valamivel! Maga a műanyag nem a legjobb, de nem is a legrosszabb minőségű, nem tudom megjósolni mennyit fog bírni, de ebből érdemes lesz a késöbbiekben egy eredetit beszerezni!

A top cap-en csupán 2 menet található, a betekintőn 5, a chimney-n pedig 3. A kevés menetezés megkönnyíti a szétszedést, bár a műanyag betekintőn kissé sok a menet, főleg a chimney találkozásánál, de azt vettem észre, hogy a plusz menetnek köszönhetően könnyebben tud feláramlani a Bubor család, azaz buborék. :slight_smile: A V9 drip tip-je ahogy olvastam nem sok Tagunk kedvence. Ezt megerősítem, nem a legkényelmesebb, bár megszokható.

Ami szerintem szintén hasznos, hogy van egy bemarás a chimney külső részén, ami a léellátás állításban nyujthat segítséget. Mivel a deck-en van 3 pötty, ami pedig az etetőnyílásokat jelöli, így ha a két jelölés együtt áll akkor teljesen nyitva van a léellátás. Bár joggal gondolhatod, hogy minek ez, mikor látszik a chimney belső bemarása. Nos, az eredetin is így van, aminél abban az esetben már elég nehéz lehet eltalálni a léellátást, ha az ultem palást lenne rajta, és esetleg valami sötét liquid lenne benn. Megjegyzem, úgy láttam a klónhoz is kapható ultem palást, tehát jobb ha van, mintha nem lenne ilyen bemarás. :slight_smile:

Sorra vettünk mindent! Jöhet az építés! :star_struck:


A 2.2-es Air Pin fölé tekertem 2.5ös magra 7 menet SS316L huzalt, szokásomhoz híven hézagosra hagytam. Mivel vissza kell hajtani a lábakat a lefogatáshoz, ezért a hasznos fűtőfelület csak 6.5 menet a lábakkal együtt. A Super Sorb pont tökéletes a 2.5-ös magú tekerésekhez. Picit hosszan hagytam a vattát, kb 5mm plusz volt rajta mikor a helyére tettem. Ennyi kell ennek az öblös vájatnak.

Még mielőtt feltöltöttem volna, érdemesnek találtam azt is megmutatni, hogy az RDA-khoz és a FEV tankokhoz hasonlóan a By-ka esetében is csupán le kell húzni a deck-ről a tartály részt. Így azért a léállítás is biztonságosabb, mert nem kell visszatekerni a deck-et. Mikor magamhoz vettem a drágaszágomat, az volt az első, hogy megnézzem azt amit írtatok is páran. A chimney belső felén, ahogy bele kell csúsztatni a deck-et, sorjás maradt gyártás után az etetőnyílás, ami elnyírja a deck-en lévő felső tömítést. Ezzel az YFTK klónnal ilyen fennakadás nem jelentkezett! Ám elég passzentosak azok a tömítések, ezért szárazon minden esetben kissé összeragad a chimney és a deck. De véleményem szerint ez sem olyan eget rengető probléma, hisz egy modra tekerve könnyedén lehúzhatjuk a tartályt.

Ami még talán említésre méltó, részemről mindenképp, hisz én addig töltöm a tankjaimat ameddig lehet. De itt csupán a menet aljáig ajánlatos, mert a top cap kinyomja a számára felesleges liquidet.

A végeredmény 0.79 ohm lett, 15.5 watton, a legnagyobb Air Pin-el, teljes levegőn. A tankba Capella - Cranberry-ből készült liquidet töltöttem. Van az áfonyának egy kissé fanyar íze, ahogy az epernek is, és egyéb vadon, kertben, vagy épp erkélyen termesztett gyümölcsnek önmagában (cukor nélkül). A By-ka V9 kihozta utóízként azt a kissé fanyar, enyhén száraz ízt amit akkor tapasztal az ember, ha igazi gyülcsöt eszik cukor nélkül. Egyszerűen mesés! :heart_eyes: Bár ritkán szívok gyümölcsös ízeket, pont emiatt, mert ritka az a tank amelyiknek sikerül maradéktalanul kihoznia a gyümölcs IGAZI izét. De úgy gondolom ez a tank a megfelelő tekeréssel és vattával képes erre! Mivel így is liquidgyilkos setup-ot sikerült összehoznom, így még marad az 5ml-es tartály. De közismert tény, hogy a kissebb szekcióval jobbak az ízek, mert nem tesz meg annyi utat a gőz. :slight_smile:

Összességében, ez a tank egy ízbomba! Építeni és vattázni is könnyű. De természetesen itt is fenn áll a veszély, hogy van ami nem azonnal sikerül, még egy ilyen pacek tanknál sem. Ahogy én elvétettem a vattázást, úgy bármit el lehet. De azt bizton állíthatom, hogy egy kezdő RTA-zó kezében is jó helyen lenne, hisz nem bonyolult tank, könnyen korrigálható minden hiba! És még a tartályt sem kell leürítenünk ahhoz, hogy esetleg újratekerjük/vattázzuk, mert benéztünk valamit. Az anyaghasználat klón létére kimagasló! A betekintő minősége kétségbe vonható, de akkor is jónak mondható… És még az izzítás sebessége is az anyaghasználat miatt gyors! Látszik, hogy tiszta fémből készült, amin csak úgy suhannak keresztül az elektronok! Ennek fényében abszolút nem lomha ebben az izzítás, ám ugyanezen okból könnyű dry hit-et kapni.

Volt már sok klón tank a kezemben. Szó szerint! Volt amelyiknek bizonyos menetes része beleállt a kezembe… Igyekszem eredetit vásárolni, hogy elkerüljem a “Dvarwos baleseteket” (azzal volt eddig a legtöbb gondom), de ez a klón abszolút felér bármilyen eredeti tankal! Ez nem veszi a véredet, ha szét akarod tekerni! :smiley:

Egy szó mint száz: az a pár pici negatívum amit használat közben tapasztaltam abszolút NEM árnyékolja be a By-ka V9-el szerzett pozitív tapasztalataimat, és a pazar ízélményt! Mégegyszer hangsúlyoznám, mert ez elég ritka: klón létére nem kell szenvedni sem a szétszedéssel, sem az összerakással! Kevés a gond vele, és az anyaghasználat 100%-os!

Végül egy teljes összekép. :slight_smile:

Köszönöm, hogy rábeszéltetek, hogy ismét írjak! Köszönöm azoknak akik olvassák! Ez az igazi Közösség ereje! :smiling_face_with_three_hearts: :kissing_heart:

Továbbá köszönöm @Ispy -nek ezt a remek tankot! Nem, nem fogok ömlengeni… :smile: :innocent:

47 kedvelés

Vártam már nagyon az írásod. Örülök, hogy nem okozott csalódást a ByKa neked sem. Írás klassz bírom a stílusod. :heart_eyes: :slightly_smiling_face:

10 kedvelés

Nagyon KLASSZ írás ! Használd egészséggel :dash:
Már-már annyira szép hogy majdnem rábeszéltél,ha nem lenne :grin::smiling_face_with_three_hearts::hugs:

8 kedvelés

Köszönöm fiúk. :hugs:

6 kedvelés

Bíztató és szuper írás. :+1:
Tervezek beszerezni a közeljövőben. Ez kell a repertoárba. Főleg, mióta tudom, hogy a Kayfun stílusa, ill. méltó vetélytársa.

(Hja, én nagyon csípem ezt a modot is​:wink:)

5 kedvelés

Én kayfun rajongó vagyok de ez jobb…

5 kedvelés

@Kinga nagyon jó írás lett :smiling_face_with_three_hearts: :hugs: :heart_eyes: :+1: :facepunch:, remélem az SE-ről is lesz ha lesz! :smile:
Rakjátok a képeket, hogy lássuk mennyien vagyunk Báájjkkáá-sok! :wink: :laughing:
A Báájjjkkkaaa Legyen veletek! :vaperina:


Ui: Külön köszönet @Janosnak aki egykoron rábeszélt. :facepunch: :hugs:

10 kedvelés

Melyik a legKayfunabb byka? Mind liquid control -os?
A v9 a best?

Kinga írásaitól az ember csak mindenhez kedvet kap :roll_eyes::grin:

Örülök hogy lett novella róla.

6 kedvelés

Ha idővel beszerzem az SE-t akkor írok arról is, ígérem. :slight_smile:

Köszönöm széepen. :heart_eyes: :hugs:

6 kedvelés

Kérdéseidre a válasz:Igen-Igen

7 kedvelés

21 kedvelés

Köszi-köszi.

Szemet gyönyörködtető bandád van :+1:bika cucc.

5 kedvelés

Nem veszek semmit,nem veszek semmit
:rofl::rofl::rofl:

8 kedvelés

Én se bánnám, ha ajándékba hozna valaki :joy:

6 kedvelés

26 bejegyzést új témára osztott fel: AFC és levegőzés összehangolása mechán

Jó írás lett. :slightly_smiling_face: Nekem SXK klónom van, ezen egy hornyos a tekerés lefogató csavar is és kevesebb a menetszam a műanyag betekinton. Hirtelen ennyi különbséget vettem észre.

4 kedvelés

Köszönöm. :smiling_face_with_three_hearts: Érdekes a klón és klón közti különbség is. :slightly_smiling_face:

2 kedvelés

Őszintén mondom (írom :smiling_face:), h vépelek már egy jo pár éve, de ilyen részletes leírást még életemben nem láttam egyetlen kazánról sem. Köszi az infó tömeget, és főleg, azt a rengeteg időt, amit erre a leírásra szántál.
Minden tiszteletem a tied! :smiling_face::wink:

9 kedvelés

Köszönöm Robi. :smiling_face_with_three_hearts: Miután sokat késtem vele, így az volt a minimum, hogy igyekszem 1 hétvége alatt összehozni. :slightly_smiling_face:

1 kedvelés

Megérte a várakozást, hidd el… :wink:

2 kedvelés