Sziasztok!
Az IEH (idő - energia - hányados) szintem csak elérte azt az állapotot, hogy végre meg tudjam írni ezt a posztot.
(igaz, ehhez kellett egy nyugis melós éjszaka is :))
Napra pontosan 2 hete vehettem magamhoz a címben említett RTA-t, amelyről szerettem volna egy rövid bemutató videót is készíteni, de sajnos technikai okok miatt (telefon hiba) ez meghiúsult, úgyhogy egy kis össze foglaló írást tudok csak prezentálni. ![]()
A tank már első ránézésre is nagyon szimpatikus volt számomra (bár inkább DL felhasználó vagyok), nagyon jól néz ki, és számomra kicsit titokzatos, futurisztikus külsővel rendelkezik. ![]()
Amint megkaptam Szabolcstól, és ott egy kis időm, az első dolgom az volt, hogy eltávolítottam az AFC-t, ami a tankban volt.
Ezt követően gyorsan be is üzemeltem egy jó MTL clapton huzallal. Az eredmény egy jó kis szűk DL kazán lett, jó ízekkel, és szép gőzökkel. ![]()
Bevallom őszintén, hogy az első beüzemelés előtt nem is ismerkedtem sokat a tankkal, mert annyira elkapott a lendület, hogy szerettem volna mihamarabb kipróbálni! ![]()
Egy-két nap használat után jutottam el oda, hogy na, akkor szedjük szét, és nézzük meg alaposabban ![]()
Bizony-bizony, ahogy jobban szét szedtem a tankocskát, találtam egy-két érdekes megoldást. ![]()
Az első ilyen érdekes megoldás, amelyre a Szabolcs már a tank átadásakor felhívta a figyelmemet, az volt, hogy a liquid tartály záró kupak (nem hívnám top capnek
) fordított menetes. Ez igencsak meg tudja tréfálni a Vaperina/Vaper társakat egy-egy kómás hajnali feltöltés esetén
A következő, ami szintén meg tud tréfálni egy-egy álmos felhasználót, egy nagyon hasznos része a tanknak, mégpedig a kémény. Ebben az esetben ugyanis nem csak egy egyszerű kéményről, hanem egy liquid átfolyás szabályozó kéményről van szó. Sajnos külön fényképen ezt nem tudom nektek prezentálni, de remélem az utánam következő @altair81 majd csinál róla képet/videót.
Ugyanis attól függően, hogy a kéményt jobban vagy kevésbé tekerjük rá a bázisunkra, egy kis lyukat nyitunk/zárunk a bázis részen, ezzel szabályozva mennyi liquid jusson a tekerésünkre. Ezek a kis trükkös megoldásai teszik számomra még inkább jövőbe mutatóvá ezt a kis játékszert. ![]()
Kicsi a bors, de erős, szokták mondani, nos szerintem kicsi a By-Ka, de gőzös! Kis mérete ellenére azért egy eléggé nagy gőz felhők létre hozására képes tankocska járt a kezemben, melyet ezúton is szeretnék megköszönni @Szabolcs_Sebestyen Vapertársunknak!
Ízben gőzben remek kis szerkezet ez a By-Ka, és nagyon örülök annak, hogy őt is kipróbálhattam! ![]()
A tegnapi nap folyamán (péntek), a tankocskát átadtam szállításra a postának, és remélem jövő hét elején már @altair81 tesztelgetheti eme Gőzlér eszközt. ![]()








