A vapelés bűvkörében - A tárgyak uralma

Hányszor nyitod meg kedvenc shopod weboldalát, hányszor időzöl el egy-egy szebb mod vagy tank fotóján, hányszor keresed a lehetőségét annak, hogy lecsapj egy szép kis vape csecsebecsére? :wink:
Aztán a kezdeti lelkesedés után jobb esetben piarcra dobod, rosszabb esetben felkerül a polcra, bekerül a szekrénybe, eltelik egy hét, egy hónap, egy év, és a gyakorlatilag semmire sem jó cucc még mindig az életünk része. Jártál már így? Én is ragaszkodom, illetve ragaszkodtam a tárgyaimhoz és sokszor kérdeztem, miért nem vagyok képes megválni tőlük? :thinking:

Azt hiszem, alapvetően azért, mert akár vettük, akár kaptuk, emlékeket, érzéseket, hangulatot idéznek fel. Én például sokkal könnyebben válok meg azoktól a kacatoktól, amelyekhez rossz emlék kötődik, vagy csak szereplője volt egy-egy negatív élethelyzetnek. Gyakorlatilag nem is az adott darab jelent sokat, hanem az emlék, amit felidéz. :innocent:

Érdekes, hogy a vapelés terén mintha jobban ragaszkodnánk ezekhez a tárgyakhoz, szinte függünk tőlük. Jobban, mint szabad lenne. Többre becsüljük őket, mint egy régi vagy egy új barátot! Elkezdtünk eltávolodni az embertársainktól, nem értékeljük a mindennapi apróságokat, nem értékeljük az ismerőseinket, kollégáinkat, barátainkat vagy a családtagjainkat úgy, ahogyan azt megérdemelnék. Továbbmegyek, nem értékeljük a vapelés élményt jelentő részét sem! :exploding_head:

A kedvenc szett, a legjobb tank, a sok biszbasz amihez ragaszkodunk egy idő után bizony átveheti felettünk az irányítást, észrevétlenül és alattomosan. Fura? Az. De a tárgyakhoz való hozzáállásunk egy idő után súlyosbodhat, főleg ha nem kezeljük őket a helyükön. Egyre többször találkozom azzal, hogy néhány modot, tankot már-már személyiséggel ruháznak fel, tulajdonképpen “pótlékként”, pótszerként használva őket.

Kezdők és haladók egyaránt láthatatlanul kötődnek érthetetlen mértékben a modjaikhoz, tankjaikhoz. Sikálják, óvják őket a széltől is, főhelyre kerülnek az életükben és előbb helyezik kényelembe és biztonságba szettjeiket és eszközeiket mint saját magukat, vagy épp a családtagokat.

Akár most állsz az első szetted megvásárlása előtt, akár a sokadik kerül a birtokodba, jusson eszedbe a tény, hogy egy használati tárgyat tartasz a kezedben! Igényli a karbantartást, lehet rá vigyázni sőt kell is. De mindig mi uraljuk a tárgyainkat és ne azok uralkodjanak felettünk!

Tudom, darázsfészekbe nyúltam ezzel a felvetéssel, de ebben az esetben fokozottan igaz: akinek nem inge, légyszi ne vegye magára! Remélem senkit meg nem bántva kívánhatok jó gőzölést ma is Nektek! :pray: :wave: :+1:

21 kedvelés

Nekem pont ilyen volt a szeretett Vinci X-em. Küszködtem az átállással, nem akart fejben eldőlni mit is akarok igazán, cigizni vagy vapelni. A kis drága végig kísért a nehéz időszakokban, aztán segítettetek választani egy hildát. Sikerült! Feleslegesnek éreztem ezek után a vincit, eladtam mert inkább jobban bejött az mtl. Aztán, hogy koca dl-es lettem idő közben a mai napig hiányzik, sok jó emlék kötött hozzá, a mai napig bánom, hogy eladtam hisz számomra eszmei értéke volt.:pensive:

12 kedvelés

2 féle vaper(ina) van:

  • aki gyűjtő
  • és aki még nem az

Én is majdnem az első táborban kötöttem ki, hiszen vérbeli kockaként, akinek akár egy csinos videokártya vagy processzor hűtő is megdobogtatja a szívét igencsak tudnak tetszeni ezek a kis csodák. Tankok, modok, single, duál, mindegy, ha jól néz ki.

Viszont én annak nem látom értelmét, hogy ott heverjenek szegények a polcon (még ha szépek is), de 1-2-3 hónapig nincsenek használva, vagy még tovább.

Persze megértem azt is, aki gyűjti, mint más a bélyeget, én is szívesen lennék ilyen, de ez elég veszélyes sport, ezért inkább elengedtem a dolgot még időben. Azthiszem :rofl:

12 kedvelés

Sziasztok!
Nagyon érzékeny pontra sikerült rátapintanod!

Szvsz ez azért erős túlzás, a fetisizmus már beteges lenne.

De az ugye még nem gond, hogy a futárt várva a webshopokat böngészgetem új áldozatok után? :roll_eyes: :joy: :joy: :joy:

11 kedvelés

Köszi Kabak, az érzékeny pont volt a lényeg… :wink: Sajnos nem feltétlenül túlzás, saját tapasztalat miatt jött elő a téma. És érdekel a véleményetek erről a problémáról (is).
Nem vagy egyedül ezzel a tünettel :grinning: :rofl: :rofl: :rofl: :rofl:

7 kedvelés

Szerintem már az elég beszédes, hogy napról napra ide jövünk, egy egyébként véregyszerű tevékenységről írkálni :laughing:

Különben meg tele van az életünk ilyen “fontos” tárgyakkal. Ez nekünk egy hobby. A dolog jellege miatt tökéletesen alkamas is erre. És mint minden hobby ez is költséges.
Azt mondjuk még nem tapasztaltam, hogy emiatt bármit is elhanyagoltam volna, főleg nem embereket.
Szerintem ha valaki odaig jut, ott egyéb probléma lehet, amire ez az egész csak reakció.

8 kedvelés

Egyetértünk! :wink:

7 kedvelés

Szerintem is ott kell és lehet elválasztani a dolgokat, hogy valakinek ez csak egy eszköz, ami jön, megy, teszi a dolgát, másnak meg hobbi, és erre áldozni is hajlandó. Aztán persze minden hobbi elmehet egy veszélyesebb irányba, aminek már más issza meg a levét (bankszámla, család).

De szerintem mi még nem ebben a stádiumban vagyunk. Ugye? :rofl:

Én szeretek modokat, tankokat böngészgetni, reviewkat vagy unboxing videokat nézegetni (mekkora hülyeség már egyébként másokat bámulni a képernyőn keresztül, ahogy dobozokat bontogatnak, LOL :sweat_smile: ), és hát rendelgetni is. Viszont ez régen is megvolt nálam, csak éppen pc alkatrészekkel, na az tud még mélyen a bankszámlába vágni.

A múltkor meg kitaláltam, hogy barkácsolni fogok itthon, de ott most leálltam, mert csak egy használható gérvágó 120k lenne, szóval inkább veszek még egy modot. :rofl:

10 kedvelés

Pontosan fogalmaztál. Minden ismerősömnek van valamilyen heppje, nevezzük hobbinak (az állattartástól az autóig). Igen sokan gyűjtögetnek valamit (csipketerítőt, söralátétet, bélyeget, érmét, képeslapot …, órát, mobiltelefont, autót). Végeredményben nem kirívóak vagyunk, hanem beálltunk a sorba. Hobbink a vape, időt, energiát, anyagiakat áldozunk rá. Ez is normális. Meg kell nézni az idősek lakását: a gyerekek szerint tele van kacattal, mert semmit nem dobnak ki. (Ez a fiatalok nagy részére is érthető.) A gyűjtögetés megint csak egy őskortól beidegződött valami. Még mindig az általános emberek körébe tartozunk.

Na igen, itt kezdődnek a bajok. Mindenki ismeri a saját lehetőségeinek korlátait. Vannak akik ezt úgy egyébként is “versenyszerűen” átlépik ("fanta, buli,vadmálna, vagy ott a szerencsejáték). Itt a Vaperinán viszont megfontolt emberek vannak, akik nem eveznek veszélyes vizekre. A zsebpénz szabad elköltése (ismét hangsúlyozom, hogy az egészséges keretek között) senkinek sem róható fel. :blush:

Más nevében nem nyilatkozhatok, én távol tartom magam a veszélyes iránytól. :roll_eyes:

Tény és való, hogy a NET-en való böngészgetés meghozza az étvágyat, de ekkor csak elő kell venni azt, ami épp van otthon (mint a kaják esetében). :relieved: :relieved: :rofl:

10 kedvelés

Igen, mindenkinél így kezdődik. Először az eszköz tisztelete, szeretete, aztán ez szépen lassan gyűjtőszenvedéllyé alakul át. :rofl: :rofl: :rofl: (És még habarcs sem kell hozzá :joy:)

8 kedvelés

Szuper témát hoztál össze Viktor. :smiling_face_with_three_hearts: Meg is ragadnám a klaviatúrát. :slight_smile:

A vape rendkívül fontos szerepet tölt be az életemben. Azt mindenki maga dönti el hova, milyen “lépcsőfokra” helyezi az eszközeit. Remélem nem megy semminek a rovására, az tényleg rossz lenne. :confused: Nekem a vape a hobbim, az életem. De azt imádom benne a legjobban, hogy írhatok róla. Rengeteg dolog lengi körül az eszközeinket. És ezek miatt a dolgok miatt tartom különlegesnek a vape cuccaimat. Így nem mint tárgy tekintek rájuk, ez tényleg egy életstílus. Vape matricát tennék az autómra, ha lenne autóm. :sweat_smile: Azoknak a társaságát keresem akik szintén vapelnek. Órákig tudnék beszélni róla. Nem egyszer vettem a nyakamba a várost, hogy megmutassam mit és hogyan kell csinálni. Beszélgetek vaperekkel vaperekről, tankokról, modokról, akkukról. Itt mindíg van új dolog, mesélni való. Valami mindíg elindít egy beszélgetést, amire a hétköznapi, sivár életem nem képes. Az elhivatottságomat ez a weboldal tudja igazolni. :slight_smile: Így nekem ez már fényévekkel több mint egy tárgy. :heart:

Modot vagy tankot csak akkor vásárolok, ha valami elnyerte el a tetszésemet. Illetve akkor, ha valami nem. Tehát, ha veszek valamit és nem jön be akkor veszek helyette másikat. Ha egyszer eldöntöttem, hogy veszek valamit akkor vennem kell valamit. Annak a valaminek már heylet adtam, tehát be kell váltanom a magamnak tett ígéretet. Tudom, bogaras vagyok. :sweat_smile: Meg persze akkor veszek valamit, ha meglátom és tetszik. DE! Akkor sem azonnal. :slight_smile: Általában az anyagiak miatt késleltetek mindent, de ami késik az úton van, ugyebár… :blush: Nem mondanám gyüjtögetőnek magam. Ami nem kellett eladtam, vagy odaajándékoztam.

Fontos, hogy amennyire csak tudok vigyázok mindenemre. Az igényesség itt is fontos. És most nem a kopott festékről beszélek, az más… De ne legyünk már olyanok mint a kőműves haver aki aszongya “Miért nem szelel ez a szar?” Aztán belefújt a levegőzőbe és fél kiló glettpor úriasan tovaszállt. Neki nincs melós szett, vagy otthoni szett. Egy van, azt a végletekig nyúzzuk. Szóval jah… Az igényesség fontos. :slight_smile:

Bogaras vagyok, igen. :sweat_smile: De büszkén vállalom. :blush: 4 mod, 4 tank, 8 íz, 8 akku. 8 íz minimum kell, hogy néha válogassak is. :slight_smile: Vagy 12, a lényeg, hogy osztható legyen 4el. :rofl: Egyébként is, mind a 4 szett használatban van, tehát semmire nem unok rá. Ha veszek modot akkor veszek mindent, tankot, akkukat, nézek új ízt is hozzá. Meg minden ilyen bogaras dolgot csinálok olyankor. :blush: Ha tankot veszek, akkor egyet menesztek, de csak akkor, ha valamelyik kilóg a sórból. Ha nem, akkor egy régit elteszek “tarcsiba”. Ez jelenleg a Firebird. Aztán idővel, ha az anyagiak engedik veszek alá modot és akkukat. :slight_smile: A weboldalakat nem bújom állandóan, csak ha már motoszkál a gondolat, hogy vennem kéne valamit. Aromák tekintetében sem bújok vállig a monitorba, csak ha tényleg kell rendelni. :slight_smile:

Társas kapcsolatok. Hááááát, nekem olyanom nem igazán volt. Meg, ha mégis volt azt nem a vape tette tönkre. :slight_smile:

18 kedvelés

Köszönöm Kinga! :heart_eyes:
Jó látni, olvasni, hogy ennyi egészséges ragaszkodással teli “kollegina és kollega” van a bandában. Így a “vapeoholic kezelést” még nem kell kötelezővé tenni. :wink:

6 kedvelés

Én köszönöm Viktor ezt a nagyszerű témát. :smiling_face_with_three_hearts: Kell ilyenekről is beszélni. :slight_smile: Igyekeztem mindíg az ésszerűség talaján maradni. Igaz volt olyan, hogy nem sikerült de akkor viszont gazdagabb lettem egy tapasztalattal. :slight_smile:

5 kedvelés

Ismerős, minden modnak legyen tankja, minden tanknak legyen íze, az osztható néggyel az új, de akkor most a 6-ot lehet majd felfelé kell majd kerekítenem? :rofl: :+1:

7 kedvelés

Hát nem rendelhetek 11 ízt, akkor mi lesz a 3. turnusban a 4. tankba téve? :rofl: Ez is ilyen bogaras dolog. :blush:

7 kedvelés

Bogarasnak lenni jó! Kötelező, mert kell az állandóság! :wink:

5 kedvelés

Tényleg jó téma lett és egyben igen jól be is tud találni @Viktor_Hajdu :slightly_smiling_face:
Az utóbbi időkben talán a legyező horgász felszerelésem ami ekkora kötödést tudott kialakítani bennem,mint a vape,csak a legyezés abba maradt a vape meg ugye még jobban a mindennapjaim része​:thinking:,dúrva de mennyire sokmindenben igazad van.Pl bármilyen szitu van amikor kellene a kezem amiben meg általában a mod van​:slightly_smiling_face:és ez akkor vállik izgalmassá mikor gyorsba kellen cselekedni,én meg totál lazán első reakcióba keresem hova is tegyem,hogy még véletlen se legyen baja,hát eléggé cinkes tud lenni és egyre többször veszek ilyeneket észre,most vagy sokat vannak a kezembe a modocskák,vagy sokszor kellene másra használni a kezem​:full_moon_with_face:jah meg néha dolgozni is kellene​:smile:

6 kedvelés

Ugye hogy ugye??? :rofl: :wink:

1 kedvelés

Köszi Szilárdom! :wink: :wave:

2 kedvelés

A devapeizáló, vagy egy devapeizélő osztályról és a be’gyűjtő szenvedélyről eszembe jutott egy szerintem ide vonatkozó vicc:

Az alkolista kifogja az aranyhalat és persze visszadobja és persze jöhet a három kívánság:
Hááát, egy soha kinemfogyó piásüveget kérek!
Máris ott van a kezében, meghúzza, visszatöltődik…
Kérdezi az aranyhal:
Mi legyen a másik két kívánságod?

HÁÁT MÉÉÉG KÉT UGYAN ILYEN ÜVEG!!!

Én kezdőként most valami hasonlót érzek:
A barátomtól kaptam egy szatyornyi megunt vape kütyüt, de azóta újabban, napi szinten böngészem a webshopokat és a hozzászólásaitokat, hogy ráleljek a nagy Ő-re, amit én választok, én rendelem, én bontom ki…stb…stb.

.Ajajj! Úgy érzem szakad a gépszíj!!!

5 kedvelés