Vicces vagy kissé bosszantó beszólogatások nem vaperektől :)

Ez egy érdekes dolog lehet.


Viszonylag sűrűn, néha napi szinten elő-elő kerül a téma ha valahol ahol nincs sok vaper, és én használom az eszközeimet.
Talán kakukktojás vagyok a pipámmal, mert az még dohányosok szerint is érdekes. Egy egyébként vape ellenes ismerős valahogy úgy jellemezte, hogy gagyi, de rohadtmenő :slight_smile: A klasszikus égetéses pipának valamiért amúgy is nagyobb a presztízse a cigivel szemben, de most nem ez a téma lenne a fő irány.

A legutolsó beszélgetésem is a címben említett esetben furcsa volt. Pár napja hirtelen ötlettől vezérelve eljött az évi egyszeri görkorizásom ideje. Kerékpáron is furán néznek rám mint érdekes jelenség (nem fiatal, de hátsó keréken menő, vagy mindenen átugráló arc), de görkorin ez mégfurább, és egy random alkoholista társaság este az éjjelnappali előtt megszólított. Beszélgettünk, majd természetesen előkaptam a pipámat. Az egyikük ahogy látta, elkezdte szidni.
„Tudod te mennyire káros az a sz*ar? Azt sem tudod mi van benne, megölöd magad vele.”
Mondtam neki, hogy nos, tudom mi van benne, én rakom össze pár összetevőből.
„Persze, egy mocskos garázsban gányolják össze, hát az a tüdődbe kerül, és …”
Bár szóltam, hogy azért a lakás amiben csinálom nem egy mocskos garázs, én sterilizálok mindent amikor nekikezdek, még a fecskendőket is alkohollal mosom stb. De sokat ugye nem ért a mondandóm. Ugyan megemlített egy ismertebb nevet a vaper világból, aki a legismertebb arc (én pont nem ismerem), és bár a pipám a legdrágább vape eszközöm, de szerinte az egy alsókategóriás vacak, mert a … talán Szabolcs vagy Zolinak vannak jó cuccai, de rákérdezve típust nem tudott mondani :slight_smile:
Egyébként jófejnek tűnt, sokat beszélgettünk más témákról, meghívott egy kólára, már fájt a bokám a koriban a végére.

Viszont mondta, hogy ő igényes, nem vegyszerezett dohányt szív (akkor épp valami dobozos kék cigi volt nála), mert a Pepe az tiszta dohány és jó. Nem osztom a nézetet, de nem vitatkoztam, csak elmondtam, hogy igen, a liquidemben van propilén glikol, mint abban a dohányban, növényi glicerin, mint abban a dohányban, és valszeg pont az aroma hiányzik, ami meg minden másik dohányban van, –mint a liquidekben– csak ezt nem nagyon erőltetik vagy mondják el a fogyasztóknak. Emlékeim szerint, egy egykori dohánygyáros ismerős elmesélése alapján a malbit csokival, a multit vaníliával, a szofit simán cukorral, a helikont meg valami fűszeresebb dologgal (szegfűszeg?) ízesítették anno, gondolom más márkánál mással. Igaz, ez az égés miatt nem olyan erős érzetű mint a páránál. Mindenesetre megkaptam, hogy a cigizés egészségesebb a vapelésnél, ismét. Számomra vicces a sztori.

Korábban hugom förmedt rám amikor meglátta a pipámat, hogy de ugye tudod hogy ez sokkal rosszabb mint a cigi mert károsabb, és felrobbanhat stb. miközben épp cigi lógott a kezében. Ironikusan kérdeztem vissza, hogy tényleg? Ahha, olvasta a … valami női oldalon, és sorolta a szokásos frázisokat. Végül beszélgettünk róla hosszabban, és szimpatikusabb lett a számára. Azóta leszokott, mert gyereket várt, de nem lett vaper sem.

Egy nagyon régi barát, aki már évtizede nem dohányzik, talán évente egyszer rágyújt, nála egy ideig bent is használtam. Egyszer az egyik DL tankommal masszív ködöt okoztam a szobában pár perc után, és teljes joggal kitiltotta onnan :slight_smile: Nem volt ellene, bár egy túránknál rámszólt, hogy túl sokat használom. Egyszer viszont, amikor az ajtaja előtt vártam, öltözött, vagy nem is tudom mi miatt, de viszonylag sokat vártam rá, és azalatt a tíz perc alatt a folyosón vapeltem. Nagyon szeretem virágok közé fújni a gőzt, olyan szépen rendeződik el, és pont előttük volt egy láda. Mikor kijött, meglátta mit csinálok, és durván kiakadt, hogy az a szomszédé, aki szerinte ezt nem szeretné, és különben is ez káros, veszélyes xyz, beledöglik a virág. Nem szoktunk vitázni, de hosszasan belekezdtünk, főleg mert eléggé sokat beszéltem neki is a témáról, és mintha mindent elfelejtett volna. Azóta már ő sem ilyen heves ha erről van szó, de valszeg ő is belefutott valami vape ellenes írásba akkor, vagy a munkahelyén beszéltek hülyeségeket. Sőt, már az illata is tetszik neki, már amelyiknek jobb persze.

Nemegyszer volt, hogy az utcán beszélgettem valakivel, közben vapeltem, és hát a DL-es tankból ömlik a felhő :smiley: Észrevettem, hogy vannak emberek, akik ettől pánikszerűen menekülnek, sokszor ugyanazok, akik mondjuk a buszból kijövő fekete füstfelhőt ennek ellenére tolerálják :wink:

A kedvencem talán az volt, hogy a dunaparti naplementébe kiültem pipázni. Már bő egy órája elmélkedtem, fotózgattam, majd egy közelben lévő italozó társaság egy tagja kért volna tőlem egy szál cigit. Mondtam, hogy én nem dohányzom, ez e-pipa.
„Jah, és csak ez a szar van nálad?”
Igen, csak az :smiley:

És ott vannak a másik stílusú emberek, akik érdeklődőek inkább. Beleszagolnak a gőzbe, vagy eleve követnek, néznek, érdeklődnek, velük beszélgetünk, sokszor elmondják, hogy az övék milyen volt és miért nem jött be, de ez jónak látszik, kipróbálva meg beleszeretnek, hogy hát ez jobb mint az övéik volt.

Dehamár, bár a boxmod nem sokszor kelti fel a figyelmet, a pipa annál inkább. Eleve az F-30 tényleg imitálja a klasszikus pipát külsőre, nem egy elitar kúp, vagy ilyesmi túlmodernizált darab.

Volt, hogy az utcán menve egy hölgytársaság utánam jött, hogy milyen jó illata van a dohányomnak amit használok, és mennyire szeretik a pipafüst illatát. Mutattam, hogy amúgy ez elektromos, amit elsőre nem is értettek, majd elkönyvelték, hogy attól még pipa, és jó :slight_smile:

Egyik rendezvényen voltam kiállító a Hungexpón, kimentem a dohányzókhoz, kissé arrébb, mert a cigifüst ugye zavar, de a pipa nem csak önmagában látványos, egy cigihez képest több matéria jön ki belőle.
Miután vége lett a szünetemnek, még az ajtó előtt pár méterrel beleszívtam egy nagyot, majd a reflexszerű mozdulattal pont az ajtóban zsebbe csúsztattam a pipát. Ezt nem látván a biztiboy utánamrohant, hogy dehát ezt bent nem lehet használ… majd nézett ledöbbenve, hogy nincs nálam semmi :smiley: A hagyományos pipát is szokták üríteni, és nem alszik ki egykönnyen. Gondolom ezért reagált úgy, mert ezt így tudta.
(Mellékinfó, de a pipa nem alszik be annyira könnyen, anno volt, hogy kint az utcán használtam, még égve beraktam a zsebbe, bementem egy boltba valamiért pár percre, és kivéve a zsebből folytattam a pipázást, mert ha nem szívjuk, izzítjuk, alig, vagy semmit nem füstöl, de ezt csak pipahasználók tudják.)

De talán az is vicces volt, amikor valakivel elmentem dohányboltba, nézegettem a kirakott vape eszközöket, naiv fejjel érdeklődtem mik ezek meg melyik lehet talán jó, és az eladó konkrétan lebeszélt róla, hogy káros, szar, ez amúgy sem jó semmire, a dohány sokkal egészségesebb meg különben is. Megköszöntem a segítségét, hogy végre helyes irányba állított, majd kifelé menet elővettem a pipámat, és mosolyogva az ajtó előtt használatba vettem :smiley:

Másik helyen a vape szekció eladója mikor hasonlóan naiv kérdéseket tettem fel (szokásom olyan témában amihez az átlagnál jobban értek, nem tudom megmondani miért), a srác eleinte beszélt róla, ajánlott pár dolgot, majd mikor elmondtam, hogy azért keresek 19mm-es tankot mert a 618 pipámhoz az illik, akkor azonnal váltott, másfél óráig beszélgettünk mikozben kiszolgált, és elmondta többször is, hogy ez a hely nem nekem való, és ha akarna sem tudna advanced cuccokat adni, de még a leveket is kerüljem amijük van. Nagyon segítőkész volt, és néha beköszönök hozzá azóta is.

Talán a legmeglepőbb pozitív csalódás szintén dohányboltban volt. Egy ismerőssel álltunk sorban. Épp arról beszéltünk, hogy melyik modot vegye, akár onnan is, én mondtam, hogy szerintem ne innen, de ha mégis ez érdekli az AIO kezdésnek nem rossz. Ezt meghallotta az eladó, és úgy, hogy előttünk még volt vagy három ember, erőből szidni kezdte a cuccaikat, hogy ez mind hulladék, ezeket messziről kerüld el, majd előkapott egy háromakus modot valami nagyobb DL tankkal, hogy inkább ez, és keverd a levet, eszedbe ne jusson ezt a sok szart megvenni :slight_smile:
Egyetértettünk.

A nikotin nem károsabb a koffeinnél. de az erről szóló vitákat nem ide írnám le, csak ha már igazoltam az állítást. Pedig erről is lenne bőven történetem.

Szóval, ha van ilyesmi történeted, akár pozitív, akár negatív, akkor írd le ide, gyűjtsük össze, esélyesen fel tudjuk használni később egy cikkben, a közemberek fejében lévő tévhitek megcáfolására.

Biztos vagyok benne, hogy az összes vaper találkozott már hasonlóval.

(A kép csak amolyan díszlet :slight_smile: )

11 kedvelés

Az a baj az ilyen emberekkel, hogy meg mutatják nekik az érme egyik oldalát, de a másik oldalt vagy lustaságból, vagy érdeklődés hiánya végett nem nézik meg. Így viszont (általában) nem is lehet velük erről érdemben beszélgetni. Én próbáltam már pár delikvensnek ész érvekkel elmagyarázni, hogy amiből nincs bevétele a fosztogatóknak, az vagy törvénytelen, vagy károsabb az egészségre, mint az általuk kínált alternatíva. Ez néha sikerült, de legtöbbször nem. Ezért arra az elhatározásra jutottam, a következő “Tudtad, hogy károsabb…?” kérdést feltevő személytől megkérdezem, “Tudtad, hogy a dohányodhoz vágyfokozóként marhavizeletet adnak?”. Ugyanis a legtöbb ezt a kérdést feltevő ember masszív dohányos. De talán csak önigazolást keresnek, hogy nem is annyira káros a dohányzás…

4 kedvelés

Igazságszerint én csak azért írtam le a fentieket, hogy mások is leírjanak hasonlókat.
Abszolút tisztában vagyok azzal ezek az emberek meg vannak vezetve, pláne ebben a témában. Direkt nem említettem az Iquosos átverést, ami ugye meglovagolta a vape hullámot, és az e-cigi egésszégesebb kutatások egyből elfogadottak lettek minden téren, csak nem a vapelésre utalnak vele. A BAT-nak végtelen pénze van, így áttol bármit, lásd a barominagy displayeket és reklámokat D’boltokban, ahol semmit ami dohánytermék vagy vape nem lehet reklámozni, kivéve azt, ami konkrétan dohány. És az átlag cigarettás beveszi.
De ez nem is vicces, és nem is történet.
Külön tanulmány lenne a D’boltos történetekről, ostobaságokról.

1 kedvelés

Jobban megragadott a “bosszantó” rész a címből… :joy:

Pedig a vicces és a kevésbé szó előrébb van :wink:

Hogy ne maradjak adósod…
Tavaly egy rock koncertre mentünk a nejemmel. Félvén attól, hogy túl jó lesz a buli, (és túl sok lesz a sör :blush:), és esetleg elhagyom az egyik szeretett kitemet, egy régebbi podot vittem magammal. A buli vége felé, már nem voltam szomjas, épp sorban álltam, hogy könnyíthessek terhemen a wc-n, amikoris egy szintén erősen illuminált idegen ajkú srác jött oda hozzám, hogy tüzet kérjen. Több se kellett nekem, odaadtam neki a podot, lássuk, mit kezd vele? Szórakoztató volt látni, ahogy a poddal parazsat próbál varázsolni a cigi végére. Úgy 2 perc próbálkozás után visszaadta, és csak ennyit mondott rossz angolsággal, ez kifogyott…

3 kedvelés

Mennyire igaz! Én is hasonló dolgokat látok munkából haza indulva a buszra várva. Munkahelyi buszmegálló ott más nem száll fel csak a dolgozók akiknek a 90%-a cigizik és mindenki a megállóban szívja amije van. Én is szabadjára engedek pár gőzfelhőt DL tankból és egyszer egy hölgy véletlenül ezt észre véve hogy az ő irányába indult meg gyorsan arrébb állt nehogy rámenjen. De több embernél is észre vettem hogy inkább kerülgetik mintha nem is tudom mi lenne, valami mérges gáz… Az viszont senkit nem zavar a nem dohányzók körében hogy mellettük meg 30 ember fújja azt büdös szar füstöt :face_with_raised_eyebrow: Engem ez az egy dolog bosszant leginkább és a dohányzó helyeken is nekem kell arra figyelnem hogy merre fújom, kire megy rá

4 kedvelés

Már este elolvastam, de már fáradt voltam, így ma írok hozzá… :grinning:
Érdekes ilyen történeteket olvasni, mert velem nem sok ilyen történt.
Egyszer volt csak bosszantó, amikor odajött hozzám egy idősebb néni és azt mondta: “nem tudom mi ez amit füstölsz, de meg fogsz tőle halni és mást is megölsz!!!” Hirtelen nem is tudtam mit mondani erre, csak azt hogy “Tudom és mind meg fogunk halni”… A tudatlanság az ami ebben bosszantott és nem az amit a néni mondott. Nem is társalogtunk tovább!!!
A nagynéném pedig mindig elmondja, hogy “Atikám ez nagyon káros, azt mondták a TV-be”… Mindig megnyugtatom, hogy “Egyáltalán nem az, és nem kell mindent elhinni, amit a TV-be mondanak”…
Érdekes, hogy ezeken kívül inkább több pozitív élmény ért már, érdeklődve kérdeznek róla:

  • Mit szívok, mert érdekli ez a téma…
  • Nagyon jó az illata, olyan mint a vattacukornak…
  • Mit javaslok a büdös és drága bagó helyett…
  • Tetszik az e-cigid, milyen szép füstje (gőz) van…
  • Segítek-e neki, hogy milyen készülékkel próbálkozzon…
    Sorolhatnám még!!!

Nekem sokkal több a pozitív élmény, mint a bosszantó vagy vicces szitu!!! :grin:

2 kedvelés

Általánosságban, főleg a pipa miatt nekem is inkább pozitív visszajelzéseim vannak, ismerősi környezetben főleg. Idegeneknél, vagy olyanoknál akivel ritkán találkozom szokott előfordulni, hogy kritizálják.
Egy sráccal egyszer egy nagyon mély vitát kezdtünk el a ‘nem tudunk róla eleget’ vonalon, én bár mondtam, de, tudunk, több mint 10 éves a dolog sőt, ha egy ételről pár nap alatt kiderül az káros, akkor nem forgalmazzák, dehát szerinte a hosszútáv… Persze ezt dohányzás közben mondta :slight_smile:

3 kedvelés