Vape evolúció másként

És még messze nincs vége!
Tudod, én midig a következő ex készüléket keresem!
:wink:

7 kedvelés

Szép vasárnap délutánt, aki ebéd előtt áll annak jó étvágyat, aki már túl van rajta annak kellemes ejtőzést!
Lehet én leszek a kakukk tojás, de nálam kimaradt a “vape evolúció”. Valószínűleg ez köszönhető annak, hogy még csak az óvodás éveimet töltöm a vaperek között a magam szűk 3 évével, illetve nem utolsó sorban “sóher” sógoromnak :grinning: akitől az első szettemet kaptam (cuboid mini+Doggystyle 2k16+ 1m drót+némi vatta és 36mg-s dohányos liquid). Mivel akkoriban azt sem tudtam, hogy létezik porlasztós tank plusz a többi mozaik szó, így ez volt számomra az alfa és az omega. Műszaki szakbarbárként nem jelentett kihívást megépíteni az RTA-t (persze szükség volt némi szakirodalomra), de mindig is szerettem (a családban kialakult gyűjtőnévvel illetve) “bizbaszokkal szüttyögni”. Egyébként fent említett első szett mai napig hű társam, előkelő pozíciót bitorolva a családi rangsorban (első a gyermek, harmadik az asszony :rofl: ). Hogy mi változott/változtam? Ami jó azon nem kell. Talán semmi/semmit, azaz de, mégis…Rengeteget tanultam az elmúlt egy-két évben, nem kicsit köszönhetően a Vaperinának és Nektek, akiknek jó párszor sikerült felkapcsolni a lámpást ama bizonyos alagút végén. Természetesen én is beleestem a semmi nem elég kútba (minden IS kell), de nálam inkább a kütyük bálványozása mint funkcionalitás volt/van meghatározó. Az ízvilág tekintetében sem robbant nálam evolúciós bomba. Kezdetektől fogva mindenevő voltam, tehát innen nincs hova tovább. Azaz lehetne, de a pacalpörkölt kovászos uborkával, halászlé túrós csuszával és társai kevésbé okoznak kihívást, ha tálamból fogyaszthatom el és nem tankomból. :grinning:

15 kedvelés

Köszi a választ mindannyiunk Ogréja! A kakukktojás az evolúció fontos láncszeme! Hm elismerésre méltó ragaszkodás a hagyományokhoz! :wink: :+1:

9 kedvelés

Úgy gondolom itt nekem van a legnagyobb szerencsém!:heart:A magam 4 hónapjával,lehet én vagyok a legfiatalabb,de a "legfelkészültebb"is!Már nem úgy!Hanem annak tekintetében,hogy nekem nem kellett azt a bizonyos létrát megmásznom​:heart:Még 1 vagy 2 hétig nem tudtam az elején,hogy létezik a Vaperina,de más face csoportból megismertem Tibort(úgy tudom itt is fent van,de nem tudom milyen néven)és @Somaba70 -t​:kissing_heart:,akik messengeren vagy hívásban rengeteget segítettek!Nekik köszönhetem,hogy az első készülékem a Vaporesso gtx one lett!Amit nagyon szeretek is!Nekik köszönhetem,hogy nem kellett egyedül a 0-ról kezdenem!Persze nagyon sokat olvastam és néztem videókat,mindenről IS!De az alapokat,a kezdést nekik köszönhetem​:smiling_face_with_three_hearts:(Gondolom az agyukra mentem a tudásszomjammal,az értetlenségemmel,a mindent IS tudni akarokkal!Azonnal!És tökéletesre!:joy:
Majd rátaláltam “véletlen” a facén a Vaperinára.Az sem volt egyszerű,már a belépés sem ment simán​:joy:Donát és úgy emlékszem Kinga segítsége kellett ahhoz,hogy itt legyek…valami emailcím probléma volt.Persze akkor még nem tudtam kik ők.Szerencsére még akkor ők sem tudták,kit segítenek ide be​:joy:Rengeteg-rengeteget olvastam.Rengeteg mindent megtanultam!A második készüléket is nagyon hamar beszereztem,azt @anon31274546 segítségével.Vaporesso orca solo plus
lett.Tehát ott sem lőttem mellé:kissing_heart:A harmadikat meg már teljes összefogással ti választottátok nekem.:heart:Vagyis a ti ajánlásotokra választottam.(nem sorolok fel minden érintettet,ha nem baj)Yihi sxmini mx class már egy külső akkus mod.És egy építős tank lesz.Kyfun lite plus.Mindenben megkaptam tőletek a segítséget,így én úgy érzem,hogy a pénztárcámnak megfelelően a legjobb készülékekkel rendelkezem​:slightly_smiling_face:Tehát nálam nincs evolúció.És nem azért mert most kezdtem,hanem mert ha egyedül lettem volna,bele tudtam volna nyúlni a kevésbé jó dolgokba.Lehet el is ment volna a kedvem akkor az egésztől.
Lehet,hogy egy kicsit eltértem a témától,ezért elnézéseteket kérem,de ezt szerettem volna leírni​:slightly_smiling_face:
Mégegyszer nagyon szépen köszönöm MINDENKI segítségét mindenben!IS!:wink:

16 kedvelés

Köszi a válaszod Beatrix! Milyen egyszerű volt a dolgod :wink:, úgy könnyű! Innen már csak egy lépés és elindulsz Te is az evolúció egészen új szintjeire! Tékozoljunk együtt! :rofl:
És minden érintett nevében: de baj! :rofl: :rofl: :rofl: :rofl: :wink: :heart_eyes: :heart_eyes: :heart_eyes: :heart_eyes:

13 kedvelés

És milyen jó, hogy sikerült és itt vagy :heart::heart_eyes: Egy kedves, színes egyéniség aki nélkül Vaperina nem lenne ilyen szuper hely és a legjobb, hogy ez itt mindenkire igaz. :blush:
Van kérdésed? Valamit nem értesz? Valami nem megy? Ugyan miről szólna a Közösség, ha nem arról, hogy segítünk egymásnak. :slightly_smiling_face: Hidd el eljön hamarosan az az idő is amikor Te fogsz tanácsot adni, segíteni nálad kevésbé tapasztaltnak és akkor rájösz, hogy ez a Közösségnek nem teher hanem jó érzés, hogy segíthet. :heart::slightly_smiling_face:

A Te vape evolúciód is elindult már csak fel sem tűnik olyan szépen halad :slightly_smiling_face: gondolj bele már építésen gondolkozol és hamarosan magad gyártod a tekercseket, vattázol stb… :blush: Szóval igen megy ez! :heart:

12 kedvelés

@Donat édes vagy!:heart:
Nekem mindig rengeteg kérdésem van​:joy:Néha már elbújnék a föld alá:joy:De mindig türelmesen(Hogy belül mit gondoltok…:thinking::see_no_evil:)segítetek nekem IS!
Képzeld el,hogy már kb.5 emberkének “segítettem” messengeren​:see_no_evil:Remélem nem mondtam butaságokat​:wink:Mindent amit itt tanultam,megpróbáltam átadni.Volt egy srác,aki azt írta,hogy neki ez túl sok​:wink:Nem bírtam abbahagyni,mindent le akartam neki írni,amire szüksége lehet​:joy:Hárman be is jöttek ide utána​:heart:

10 kedvelés

Lányok, Fiúk, Hölgyek, Urak, köszönöm a válaszaitokat, remélem még lesz, aki kedvet kap a storyzáshoz! Napestig tudnám olvasni a történeteiteket. :wave: :+1:

9 kedvelés

Majd leírom én is csak visszanézem az order historyt, ki emlékszik már mi mikor volt. :rofl:

6 kedvelés

Az egy széééép hosszú story lesz! Egy VVT. Vape Végtelen Történet! :rofl:

6 kedvelés

Ettől tartok én is, de neeem, régen szolidan toltam, csak már a homályba vesznek a részletek, a rövidtávú memóriámnál csak a hosszútávú szarabb. :sweat_smile:

6 kedvelés

Őőő…az gáz, hogy most visszanézve a telefonom televan a régi szettek képeivel? Nem ám pucér csajokat találok vagy drága verdákat, hanem ecigi szetteket. :rofl:

5 kedvelés

Az az evolúció mindkét végén nyitott zsákutcája :grinning: :grinning: :wink: :wink: :wink:

4 kedvelés

Beszéljenek a képek…az én vape pályafutásom nagyjából 3 év alatt.

11 kedvelés

Semmit drága. :smiling_face_with_three_hearts: Örömünkre szolgál, hogy segíthetünk. :heart: :kissing_heart: És elnézést, hogy messengeren nem vagyok annyira aktív, de egyéb okok miatt azt hanyagolom. :slight_smile:

4 kedvelés

Sziasztok, igaz csak 2 éve vapelek, de volt pár eszközöm azóta.

Minden úgy indult, h a barátnőm lement cigiért és megtetszett neki a trafikos csaj kezében lévő Vype ePen3 pod, amiből vett egyet nekem is,h ne kelljen mindig kimennünk cigizni. Nem volt tervben,h átszokok, de valahogy elmaradtak a rágyújtások, jobban tetszett a gőzölés. Műanyag íze volt és folyt, de mégsem vettem már cigit, inkabb azt szívtam.

Gazdasági megfontolásból pár hónap után vettem 2 db porlasztós kezdő keszüléket, egy Joyetech ExceedX-et és egy Eleaf Amnis2-t, amiket eleinte a Dinner Lady 10 milis nikotin sóival hasznaltam. Néztem pár videót a liquid keverésről,olvastam fórumokat és berendeltem pár olcsóbb longfillt meg nikotinos alapot. Gondoltam elleszek évekig a kis gepekkel, aztán kipróbaltam a haverom Zlide tankját…és jött is a következő lépcsőfok.

Utánaolvastam az akksiknak és már rendeltem is a Kroma kitet Zlide tankkal es egy Samsung akkuval. Megérte valtani, az ebbe való porlasztók legalább kétszer annyi ideig bírták,mint a kisebbek. Külső töltőt nem vettem, pc usb-röl töltve nem melegedett a modban sem, próbalgattam a kevésbé koxolósnak tünő aromákat, minden szép volt. Aztan megint hibát követtem el, beleszívtam a haver baratnőjenek a dl gépebe…igen még egy lépcsőfok jött:)

Vettem egy Smok Rigel kitet, 4 Sony akksit meg egy Xtar töltőt. Most már felváltva ment a DL és az MTL porlasztós tankokból, gondoltam építeni nem akarok meg egy pár évig, az túl nagy macera. A baratnőm viszont fogszabalyzókat készít, nem tartott a drótok tekergetésétől, így siman vett egy Ares 2-t, egyszer megmutatta neki a haverom baratnője mit hogy kell és elkezdte építgetni. Ott hevert az asztalán az epítős kazán, gondoltam poenból megnézem meg tudom e építeni,hisz már láttam.Tekertem, vattaztam, nem lett a legszebb,de működött és persze jobb volt,mint a porlasztósom…

Már vettem is egy Ares 2-t magamnak, itt a Veperinán Kinga cikkeiből tanultam a drótokról, tekerésekről, videókból megtanultam szebben,jobban tekerni. Felváltva szívok dohányos és gyümölcsös aromákat, így vettem egy Hellvape Md kazánt is, amit mostanában szűk dl-re építek meg és egy Geekvape Aegis Solo modot. A nem használt dolgaimat mindig odaadtam valakinek,v elcseréltem valamire, így nincs felhalmozva, csak amit használok is…és eldöntöttem,h a porlasztós időszaknak vége, csak RTA lesz mostantól. Így most van az Ares 2, a Hellvape MD, modoknak meg az Aegis Solo és a Smok Rigel…na meg 6 akksi, töltő, mindenféle huzal, főleg kanthal,de akad ni80 és meg clapton is,háromféle vatta, de ha elfogy csak Super Sorbot veszek majd.

Ha 2 éve nem egy podot kapok,hanem valaki odahozza nekem a mostani vape cuccaimat azzal,h mostantól ez lesz a cigi helyett, kiröhögöm és rágyújtok:)))
Mindenképp megérte és meg fogja érni nekem az ilyen holmik vásárlása,de most karácsonyig nem veszek tankot,v modot…majd akkor kapok egy DL RTA-t:)

17 kedvelés

Köszi Tomi! Igazi (vape)Darwini életút :wink:. :rofl:

4 kedvelés

Köszi Istvánom! Ez már vapeoholic! :wink: :rofl:

4 kedvelés

Sziasztok, szia @Viktor_Hajdu, már előre az elnézésedet kérem, hogy az én írásom nem lesz annyira összeszedett, mint a társaimé, de megpróbálom kihozni belőle valami értelmeset! :handshake: Na az évszámra nem igazán emlékszem már de talán olyan 2013-at írtunk amikor láttam egy ember kezében az utcán egy cigire hasonlító valamit ami nem füstölt :grinning: utána néztem és így találtam rá a E-healt nevű eszközre amit rögtön megvettem jópár patronnal együtt! Igazából nem a leszokás miatt vettem meg, hanem olyan helyen ahol nem lehet cigizni sumákban bele szívni párat! Ez majdnem működött is csak annyira rossz minőségű patronok voltak hozzá, hogy mindig tele volt a szám levessel! Természetesen a szemetesbe végezte!
termek_12298_137514.1

De azért csak nem hagyott nyugodni ez a dolog mert azért kicsit tetszett is, így jött a következő szett ami egy Kanger Subox mini lett, na itt aztán volt minden, volt hozzá rba fej is! Itt találkoztam először a tekeréssel soha nem is fegom elfelejteni :rofl: annyira jól ment, hogy az asszony mindengyik kezében papírtörlő és úgy állt mellettem és várta a csodát, ami persze nem jött! :wink: Egymásra tekert menetek, kevés, sok vatta, folyt órán száján a tank, na ment vissza a porlasztó! De ezekkel a porikkal sem voltam megelégedve, gyorsan tönkre mentek!
Kanger+Subox+Mini+fekete

Na és akkor jött egy komolyabb ugrás, és vettem egy evic vt 60-at de csak a modot, és erre egy Aspire triton 2 tankot! Na ez a szett már fényévekkel jobb volt! A mod a mai napig tökéletes (de erről a multkor tettem is föl képet ide)
joyetech-evic-vt-60w

Na a teljesség igénye nélkül még pár gondolat mert nagyon hosszúra sikerülne, azért volt még itt a VGOD-os srácoktól Amerikából rendelt mecha mod rda tankal amit ismét nem felejtek el soha :rofl: (elkapta a vám) de természetesen soha nem tudtam csinálni vele még csak hasonló dolgokat sem mint ők! :rofl: Hát röviden ennyi lenne, köszi ha elolvasod! :handshake: :wink:

13 kedvelés

Köszönöm a storyt Zoli! Bejártad Te is az evolúció fájának minden ágát, zegét-zugát! Az E-health nekem is okozott pár “kellemes percet” a régmúltban :rofl: :rofl: :rofl:

7 kedvelés