Teltek-múltak a napok, a hetek és úgy tűnt, az élet szép! Igaz, gőzfellegek között léteztünk, sokszor 46-os cipők hegyein át kellett bejutnunk az otthonunkba, ahol aztán egy rakat bugyután vigyorgó, melák kamasszal néztünk farkasszemet, mégis… Ekkor hangzottak el és váltak szállóigévé ezek a szavak: azért jó nekünk, mert otthon is vendégségben vagyunk.
És az „édenkerti” mindennapok mellett még mindig ott motoszkált bennünk a kisördög, tuti jól csináljuk mi ezt? Az egyszerűbb utat választottuk, jól csináljuk és kuss. Elégedettségünk nem sokáig tartott.
Kezdődik…
Egy békés este ücsörögtem a lakás egyetlen éppen szabad pontján és továbbra is idillinek láttam családi életünket. Ebbe a képbe sétált bele elefánt a porcelánboltban jelleggel a gyerekem, aki a kamaszokra jellemző, úgynevezett sündörgést adta elő mély átéléssel. Nem tudom, találkoztatok-e már ezzel a jelenséggel. Itt-ott meg-megállva köröz körülöttem, és jönnek a kérdések: Mit nézel Apa? Mit olvasol Apa? Hmm, milyen volt a napod? Fáradt vagy? Kérsz egy limonádét? Csináljak melegszendvicset? Később mellém ül vagy áll. Nem szól semmit, sóhajtozik… Ilyenkor alapesetben egy időközben zsebbe készített bankjegyet mutatok fel két ujjam közé csippentve és olyan „Keresztapásan” közlöm: mindenki a vendégem! Gyerek nagyot kurjantva elviharzik, én elfogadom, hogy immár pénztárca lettem, az este folytatódik…
Csőbe húzás a köbön
De ezúttal nem ez történt. El sem jutottam a bankjegyig… Arcomba lett vágva a puszta tény: szeretnék venni egy új e-cigit. Belül a fejemben robbant a bomba és újra kitört a „minekvulkán”. Minekaznekedhülyegyereknemvoltmgégelégsemmibajaaréginekazelőzőreisrámentingemgyatyámnemésnemésnem. Fogalmam sincs mi váltotta ki ezt a rohamot, mert akkorra már tisztában voltunk azzal, ez a hobbi bizony úri huncutság lesz. Ennek ellenére sem akartam/akartunk belemenni a játékba, akkor ugyanis már javában tombolt és öltött kóros méreteket a mobilcsere láz. Hidegen hagy a kinek nagyobb, kinek újabb „farokméregetős” játék, aminek ha elkezdődik, sosem lesz vége.
Ám érkeztek az érvek, ez jobb, ez szebb, ez nagyobb, ez egyszerűbb, könnyebb, színes és a t@köm tudja mi még. A felét sem értettem a specifikációnak, az adatoknak, annyi maradt meg bennem, hogy piros valamint mocskosul drága (mihez képest, de ezt akkor még nem tudtam). És persze érkezett a támogatás a barátok személyében. Naná, hogy ismét Ricsi lépett színre, minden gondunk okozója, aki mindent is megold, átvállal, megígér. Végül is előzőleg sem csalódtunk, így beadtuk a derekunkat. Lehet egy kamaszpasis szirénkórusnak ellenállni? Kiénekelték a sajtot khm a pénzt a szánkból-zsebünkből, sőt még arra is rávettek, hogy ne csere legyen, hanem maradjon a régi gép is, mert ugye kell a tartalék. Mindezt olyan magától értetődő természetességgel és bájjal, hogy a végére tényleg jófej szülőknek láttuk magunkat. Hiába, színészt neveltünk annyi éven át.
Hülyének lenni jó
És megérkezett Ő. A nagybetűs szerelem, a kéttenyérnyi gyönyörűség, a vapekánaán. Szintén Smok, csak épp két akkuval, plazma tv méretű kijelzővel, rajta remekül olvasható színes szirszarokkal, amelyekből én még annyit sem értettem, mint eddig. Mi szülők, kicsit sarokba dobva éreztük magunkat, mert mintha még a gondjait is ezzel a csillogó-villogó gőzgéppel beszélné meg a gyerekünk. Gőzbe fojtja bánatát és örömét. Nézd már, ül és nézi, örül neki… Újabb happység, babaság, mi télleg ennyire csúcsok vagyunk??? Mire észbe kaptunk és rájöttünk, hogy minden kezdődik elölről, már régen késő volt. Ugyanabba sz@rba léptünk Édes!!! Ezt mondogattuk egymásnak, ez maradt nekünk… 
Én bizony retro maradok… 
És még én csesztetem a " szeretett Fattyat 
". 