Hát mi jöhet még?
Annak, hogy zöld utat kapott a vape a fiatalságnál, az lett a következménye, hogy megjelent az ingatlanban a „horda”, és ahol eddig kamaszokat láttam, ott most „füsthegyek” álltak (szó sem volt akkor még gőzről). Színre léptek a ki kellene szellőztetni jellegű viták és ugyan mivel tudtam volna kifejezni a saját fontosságom és ellenérzéseim, ha nem azzal, hogy időnként odaszúrom: már levegőt sem kaptok vagy épp, hát nem néztek ki jól. Aggódva és be kell vallanom, dühösen hallgattam azt a jellemző köhögést, amit a gőzkortyolás okozott, aggódva figyeltem, ahogy a konyhaasztalnál épült a tank, behúzták a vattát és örültek, ha sikerült. Hiába láttam már, hiába mondták el, hiába tudtam… Akkor sem bírtam elfogadni a tényt, végképp beköltözött az életünkbe valami új.
Van egy eladó e-cigi, megvenném
Azt már sikerült valamennyire rendbe tenni magunkban/magamban, hogy féltett kincsünket a szemünk előtt rántja be az új hóbort, azért erre a bejelentésre nem voltunk felkészülve. Persze, sejtettük, sőt valahol tudtuk is, hogy eljön ez az idő. Akkor titkon abban bíztunk, hogy ez csak egy divatmánia marad… Most már tudom, ezzel a mondattal kezdődik a közös szenvedély… Akkor annyit tudtam róla, hogy na még csak ez hiányzik!
Saját gép? Hogy itt legyen non-stop? Hogy agyig füstben állva kelljen eltölteni a mindennapjainkat? Hogy ellenőrizetlenül, bármikor elővehető módon saját „cigije” legyen a gyerekünknek? Na neeeeem! Pedig de. Összejött az Anya-Apa tanács és egyelőre titokban próbáltunk dűlőre jutni, megengedhetjük-e azt, hogy az üzlet létrejöjjön. Használt gép, és ha felrobban? Átvernek, valami sza@rt adnak el. Kéz alól venni ilyesmit? Életveszély! De úgysem fog lemondani róla. Napokig emésztettük magunkat és mindeközben napokig emésztettük a Gyermeket is. Annak ellenére, hogy tőle kértünk néhány napot, amíg ezt megrágjuk.
Végül megszületett a döntés, beadtuk a derekunkat, jöjjön, aminek jönnie kell! Majd én kézben tartom a dolgokat! És megjött. Egy Smok Al85-Zeus kombó. Mit tudtam én, mi az a Zeus! Szép, meg kék, meg olyan gépforma, meg van rajta üveg és a ott a tank, ami akkor még inkább csak léhenger volt. A kamasz ezerrel mondta és mutatta a dolgokat, én néztem és annyit sikerült elérnem, hogy napok múltán is fetrengve röhögött rajtam, mert folyamatosan kevertem a gép részeit, nekem az a „doboz” volt a tank és a léhenger a mod. Hát mindent én sem tudhatok!
Sokan kérdezik viccesen, miért ezt az ütött-kopott, láthatóan meggyötört, kék masinát használom a legtöbbször? Nem telik jobbra? Nem fogom elmagyarázni, hogy ez az a bizonyos Smok. A gyermektől „örököltem”, és ugyan van szebb, jobb, csillogóbb, de ez a kis „valami” marad a kedvenc, amíg világ a világ.
Szóval lett saját gép, lett saját füst és lett további problémahalmaz is. Szerintem jogos volt a kérdés: Fiam itt van ez az izé, de ki fogja ezt karbantartani? Ki csinálja bele azt a rugót? Honnan lesz bele üzemanyag? És egyáltalán mivel megy ez? Szerintetek tudtam, hogy ez akkuval működik? Ne kérdezzétek, mindez miért nem a vásárlás előtt jutott eszembe… Akkor ezeket a kérdéseket letudtuk annyival, hogy a „dógokat” majd a Ricsi megcsinálja. Ő az eladó, ő a szakértő, jön, intéz, csinál, elintéz, megold. Nab@zmeg, ennyi volt, amit hozzá tudtam tenni magamban…
A csapda bezárul
Teltek a napok, és még mindig gyanakodva, de már lényegesen elfogadóbban figyeltük árgus szemekkel, látunk-e valami változást a csemetén. Életben maradt, nem jött elő az asztma, nem kapott tüdőembóliát, drogos sem lett, és a pénztárcánk sincs kifosztva, ahogy a családi ékszerek sem vándoroltak a zaciba. Ellenben bebizonyították, a „garancia” érvényes. A barátok jöttek, szereltek, építettek, javítottak, töltöttek, a szemünk előtt, sőt velünk együtt. Szerettek nálunk-velünk lenni. Később jöttünk rá, ezt is annak köszönhetjük, hogy nem vált tiltott gyümölccsé a közös szenvedélyük.
Majd érkeztek az első igények: kellene két akksi, tiszta ciki, hogy Ricsi adja a vattát, a tekerést, a liquidet (milyen szavakat tanultam mi?). Ok, vegyük meg ami kell. És megvettük. Akkor a fejemet fogtam a szégyentelen összegek láttán, ki látott már olyat, hogy pár centi “kötöződrót” ezer forint, meg egy “cerkaelem” kétezer, egy ilyen sütikészítéshez használt rumaroma meg tricsilliárd dollár, nem beszélve az aranyáron mért egzotikus nevű japán vattáról (ott van a szekrényben másfél kiló, mif@szér drágább a japán? Tán a Fuji árnyékos lankáin szedik a gyapotot vagy mi? 
) De amikor megérkezett az első közös rendelésük, akkor az a bizonyos mosoly és az öröm az arcukon, mindenért kárpótolt…
Továbbra sem fenyegetés, de távolról sincs még vége… 
Tanítsuk meg az öreget vattázni 