Új fejezet a dohányiparban

Figyelem! A cikk termékmegjelenítést tartalmaz!

Kölcsön kaptam egy kedves barátomtól az Iqos 3-ját. Egyrészt a kíváncsiság hajtott. Másrészt pedig, kb. félévente elindul a vezérhangya, hogy már pedig én most rágyújtok! De mindig az van, hogy 3 slukk után elnyomom, és már kavarog is a gyomrom. Utálom, de idióta vagyok! Ez az Iqos pont jókor jött, mert ismét motoszkált a gondolat, hogy rá kéne gyújtanom. Őszintén szólva arra számítottam, hogy majd a Heets felénél járva már rosszul fogok lenni, ahogy az megszokott volt a cigarettánál, a vegyi anyagok miatt. Hatalmas pozitív csalódás ért!

Aztán lemerült az akku

Ugyanis ez nem úgy van, mint az analógnál, hogy ég ameddig ég, közben komótosan bele szippantgatsz. Itt 3 perced van a hevítő segítségével elszívni a Heets-edet. De ha lehet hagyj fel a nagypapa tempóval mert ez hevít, 3 percig folyamatosan! (Bizonyos típusok 6 percig.) Ha fél percig nem szívsz bele az olyan forró lesz, hogy csak na.


Egy Heets egy szál cigarettának fele meg, ami a gyártó szerint 14 slukk.

Azért ezzel is van ám mit szöszölni. Van aki úgy képzeli, hogy berakja a hevítőbe a Heets-et, elkezdi használni és ezt annyiszor ismétli ahányszor akarja. Bárcsak így lenne! Az csalódás volt számomra, hogy minden egyes cigizés előtt be kell tennem a hevítőt a töltőtokba, a töltőtok feltölti a hevítőt, majd mikor kiveszem a tokból, bele kell tennem a Heets-et, hosszan nyomva a hevítő oldalán lévő gombot, az rezzen egyet ezzel jelezve, hogy most kezdett hevíteni. Kb. fél perc elteltével ismét rezzen, de most kettőt, ez azt jelzi, hogy elérte a megfelelő hőmérsékletet, és használatra kész.


A metódust minden szál elött meg kell ismételni. Ami több perc.

Most nem kell nyomogatni, csak szívni, mint a cigit. 3 percig bírja a hevítő akkuja, az utolsó 30 másodpercnél ismét rezzen egyet, és villogni kezd a hevítőn a fehér led. Ez figyelmeztet, hogy ennyi volt egy szál Heets. Tehát mondhatni olyan, mint egy szivargyújtó.


A dobozban található a töltőn kívül a hevítő tisztításához szükséges eszközök.Az elhasznált Heets-et úgy vesszük ki, hogy a cap-et lehúzzuk, majd kivesszük belőle az elhasznált cigit. Biztos volt olyan köztetek aki szedett már szét cigarettát. Abban apróra vágott dohány van, lehet morzsolni. Heets-ben lévő dohány valami teljesen másra hasonlít.

Három féle cigit kaptam hozzá. Az Amber a normál cigarettát hivatott „utánozni”, ízben és élményben, a Yellow kicsit karcosabb, a TH szerelmeseinek, a Turquoise pedig az enyhén mentolos cigit szeretné kiváltani. Blue-t nem sikerült kipróbálnom, az nagyon mentolos.

Elvileg itt már nincs passzív dohányzás mivel égés sincs. Ezért is változott meg a dobozon lévő figyelmeztetés szövege. Viszont én ugyanúgy éreztem a cigi szagot, csak nem volt annyira csípős, ha pl. mellettem szívták az Iqos-t. Nem undorodtam a szagától. Sokkal elviselhetőbb, mint a normál cigaretta.


EU-ban összesen 6 féle Heets kapható.A készülékért elég borsos árat kell fizetni. De hát ezt is hosszú távra veszi az ember. Viszont én a Heets árát, cseppet sokallom, de ez egyéni vélemény.

Összességében kellemeset csalódtam az Iqos-ban. Persze ez is büdös, de nem olyan durván, amolyan elviselhető módon. Ettől azért nagy füstöt ne várjatok. Bár ez inkább már pára, nem néz ki füstnek, a szaga sem olyan, és sokkal hamarabb elillan, nem gomolyog, ahogy az a hagyományos cigarettától megszoktuk. Egyszerűen jó! Azt kell mondjam, hogy ha annak idején mikor átálltam elektromos cigarettára lett volna ilyen ketyere akkor ilyet veszek először. Viszont ez is ugyanúgy rabul tud ejteni, ugyanúgy függővé tesz, mint a cigaretta. Most van az, hogy a kevésbé káros kifejezést fogom erre használni. Mindig is úgy gondoltam, hogy az e-cigi 95%-al egészségesebb, mint az analóg. Az Iqos viszont a cigihez képest kevésbé káros!

Bár nagyon jó érzés volt használni. Igaz, hogy egy nagyon szuper cucc ez is, de én nem váltanék e-cigiről! Annyira azért nem király. Egy dohányos számára az lehet, de e-cigihez képest ez csak visszalépés! Magyarországon csupán 4 ízben kapható, (De állítólag Budapesten még 2 ízzel bővült a választék.) amiből kettő mentolos, a másik kettő pedig valamiféle dohánykeverék, Csak az íz és aroma arányok eltérőek. De mivel nem szeretem a mentolt, liquidben sem tudom elszívni, az aromák széles palettáját nem dobnám oda 2 féle dohányért, amúgy a TH-t sem szeretem, tehát részemről marad az Amber ízesítésű Heets, de akkor is ott lennék, hogy egyfélét szívnék egész életemben. Hát ezért feladni az e-cigizést nagy butaság lenne részemről.

Az Iqos a dohányzásnak egy elviselhetőbb alternatívája. Az elektromos cigaretta még mindig körökkel lehagyja. Viszont, aki eddig dohányzott, de idegenkedik az e-cigitől, vagy az sem ritka, hogy olyan mértékű PG allergiában szenved a felhasználó ,hogy nem tudja hasznát venni az e-ciginek, nos ez nekik való.

Hatalmas köszönet a termékért

Sáringer Istvánnak

Borítókép: iqosmag.com

6 kedvelés

Sziasztok! Azt tudtátok, hogy VG-t is tartalmaz a Heets? :slight_smile:

3 kedvelés

Sokszor találkozom vele, az ifjabb nemzedék körében hódít… Próba megvolt többször is, minden alkalommal ugyanaz a konklúzió: szívd ha akarod… Fura papír és keményítő műíze volt számomra. Vagy éppen a pattogatott kukorica papírzacskójára emlékeztetett. És a cigaretta imitálás sem stimmelt. Maradok ahol vagyok, és hevítek a “hagyományos” módon.
Persze azért, mert nem jött be, inkább ezt lássam a kezekben mint az analóg cigit.

4 kedvelés

Én nővéremét próbálltam,kapásból ellőttem neki 2 hedset,mert ő nem mondta én meg nem tudtam,hogy a kezdeti rituálé után hozzá ne érj a gombhoz többé,na én meg nyomtam meg szívtam​:slightly_smiling_face:még le is húztam,hogy ebből a szutyokból nem jött semmi,mire megfejtettük,hogy nem kellene nyomkodnom​:joy::joy:néha,ha jön le akar nyűgözni vele,vagyis már rájjöttem,hogy azért nyomkodja a kezembe,hogy cserébe lenyúlhassa az e cigimet,tudom…de hagyom,élvezkedjen csak cegény ő:slightly_smiling_face:

5 kedvelés

Kérdezted már, hogy nem szeretne-e átszokni inkább e-cigire? :slight_smile:

Persze,volt már neki 1 szettje,csak a fia lenyúlta tőle,rálátásom szerint ez kényelmesebbnek tűnik neki így,bemegy megveszi a hedseket aztán használja,néha eltakarítja a fejet vagy minek is nevezzük,neki ez sok még ,hogy most ő tekerjen meg keverjen,am van E pen3-ja azt sikeresen újra tekertük neki(mert ugyen árúlták őket,azt egy idő után a fejeket meg betiltották a nik tartalom miatt)és használja a tőlem kapott török dohányos liquidel azt szereti,csak ugye azt is a fia is használja,múltkor mutogattam neki ilyen igazi csajos szettet az tetszett neki és talán arra már nem nyúlna rá a gyerek sem​:slightly_smiling_face:

6 kedvelés

Vissza kanyarodva annyit még hozzá tennék,hogy nem tudom hogy azért mert németbe több fajta headset árulnak hozzá,de amit az én kezembe nyomott annak az íze elég jó volt és tényleg egy dohányosnak jó alternatíva lehet,viszont nekem ami nem tetszett benne az ára,az idő ill slukk korlát,az hogy kevés az íz belőle és hogy fix nikotin tartalom van csak(nekem sok volt,sokat vapelek lánc slukokkal),és ugye ott van a szemét utánna mint a ciginél a csikk,összeségébe osztom Kinga véleményét róla,jó jó,de a vape sokkal jobb​:slightly_smiling_face:Azért egy dohánykivonatos aroma elveri ízben is…még csak a kanyarba sem lenne az iquos​:joy:

6 kedvelés

Véleményem szerint a dohányzásnál mindkét megoldás jobb. Én időről - időre ki szoktam próbálni a különböző Heetseket, és számomra egyik sem adott kellemesebb érzést a Vapenél. Értem, és még is értem azokat az embereket, akik inkább az IQOSt választják, csak ahogy a Vape szerintem sok szempontból sokkal jobb választás. :slight_smile:
Árban pedig messze a legolcsóbb alternatíva. :slight_smile:

4 kedvelés

Sokan írtátok és osztom a véleményeteket miszerint jó de a vape jobb. Ezzel én is így vagyok.
Próbáltam én is egy kolléga kipróbálásra ideadta és egy 2.4 plust vettem is de gyorsan új gazdát talált :smiley:
Sokan amiatt választják mert egyszerű a használata míg egy elektromos ciginél ott (az egyszerűbb) porlasztó csere, megfelelő nikotin mennyiség kiválasztás és lehetne sorolni mekkora ellenállás stbstb… Na és persze az ellehetetlenítés magyarországon.
Illetve ami még hatalmas előnye az a komoly háttérszolgáltatás:

  • érvényesíthető garancia magyaroszágon belül
    -1 év cseregarancia fizikai sérülés esetén (önhibáól is) HA regisztrálsz és megnézel pár videót a használatról
  • és fáj kimondanom de segítőkész úgyfélszolgálatuk van…
    Ez mind szép és jó de abban bízok, hogy az embereknek kevés lesz és áttérnek az e-cigire mivel sokkal jobb ugye a 95%-al de csak bizonyos feltételek mellett.
    Hu kicsit megeredt a nyelvem :smiley: elnézést a kisregényért.
4 kedvelés

Két hét után már nem érez az ember kukorica ízt​:wink:

3 kedvelés

Igazából 6 perc vagy 14 slukk…nekem kb.12 slukk volt.Nekem anyagi csőd volt.Kb.42.000.-et költöttem Heetsre… akkor kezdődött itthon a balhé.Sokkal többet szívtam belőle,mint az analógból.Soxor csak azért,mert pl.jött a látogató…be kellett öltöztetnem…fertőtlenítenem…zsebre vágtam az Iqos-t,de mire végeztem,letelt az idő.Így tettem bele az új Heetset…Kényelmesebb mint az e-cigi,mert tényleg csak kb 20 szál után kell kitakarítani.Mikor nekem volt,már 10 fajta Heets volt.Szerettem,hogy mindig más ízt szívok.Ha akartam kakaósat,ha akartam citrus-mentát vagy erős mentolt vagy citrusost vagy kicsit diósat vagy cigisebbet…mikor melyekhez volt kedvem.Nekem duo-m volt,így kettőt is el tudtam vele egymás után szívni.Újratölteni kb.fél perc volt a pen-t.Egy ideig nagyon szerettem​:wink:De a minap eladtam és rendeltem egy mod-ot az árán​:wink:

1 kedvelés

A napokban volt vendégük ájkoszina. Jókat nevettünk, kölcsönösen szívtuk egymás vérét a cuccainkkal. Nekem nem jön be továbbra sem, borzasztó számomra a szaga az íze, de a koszinánk ugyanígy van a vapeléssel. Van gépe, tankja, likvidek stb, de nem adja azt, amit keresett benne, megmaradt hobbinak. Így maradt “koszos”. Elégedetten és boldogan, esze ágában sincs rágyújtani de vapelni sem.
Ilyen is van. :wink:

3 kedvelés

A vapenek sok hátránya van, és sokan nem egy újabb hobbit akarnak, hanem csak nikotint a vérbe.

3 kedvelés

Szerintem a vape legnagyobb hátránya, hogy nagyon rá lehet kattanni az “ízvadászatra”. :smiley:

8 kedvelés

Illetve a minél élethűbb analóg érzést keresik. Ez meg ugye mindenkinél más, akad akinek megadja a vape, akad akinek nem. Mint mindennek, ennek is megvannak a hátrányai, de lehet okosan, okosabban csinálni.
Nálam sem hobbiként indult, sőt! De bejött, használom, szeretem.

5 kedvelés

Szánom-bánom, én marha :woman_facepalming: … letettem az e-cigit majd 1évre az Iqos miatt. Mentségemre szólva, olyan helyen dolgoztam, ahol csesztettek érte, a cigiért, Iqosért nem. Most, hogy munkahelyet váltottam, és nyugi van, kezdem nagyon megérezni a hátrányait…baromi drága,ennél is kialakul masszív ízvakság, a tüdődnek sem az igazi, élvezeti értéket nem nyújt és hát aki előtte masszívan vapelt és akarja Iqossal is tartani az “étvágyát” hát akkor ehhez bizony kell mellékállás,hogy fedezni tudd…60ezer per hó volt nálam. Leírni is borzasztó…Na szóval visszatértem. :love_you_gesture:

7 kedvelés

Én nagyon hianyoltalak. :heart::slightly_smiling_face: Már nem honvédség? :slightly_smiling_face:

3 kedvelés

Szögre akasztottam a barettem :slight_smile: elég volt ez a pár év. Szép volt, jó volt,de akartam még valamit,amit ott nem tudtam volna kivitelezni. Visszatértem a hivatásomhoz és egyetemre is járok megint. Nyugi van,cserébe csóróbb is lettem :slight_smile: Nekem is hiányzott a társaság :slight_smile:

6 kedvelés

Nagyon szép hivatás volt. :heart: De ha Neked így a jó, akkor nekem is. :smiling_face_with_three_hearts: Üdv ismét és újra! :heart::kissing_heart:

3 kedvelés