Rossz kezekben az Elfbar!

KÖZÉRDEKŰ INFORMÁCIÓ!

Értetlenül állunk az előtt amit a napokban olvashattunk, láthattunk, hallhattunk. Az előtt, ahogy most nagy hírtelenséggel elkezdték üldözni az Elfbart. Sőt, most már a felhasználót, és Elfbart birtoklót is. Itt meg kell jegyezzem, hogy aki magánál tart egy ilyen Elfbart, nem kell, hogy az övé legyen, vagy árusítsa, már következményekre számíthat! De minimum egy jó erős magyarázatra szüksége lesz…

A NAV és az SZTFH (Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága) bejelentette, hogy minden fajta kereskedelmi tevékenységet felszámol ami az Elfbarhoz köthető! Aki Elfbart árusít az 5 és 500 millió forint közötti büntetésre is számíthat! Hogy mennyit kóstál csupán az eszköz birtoklása, arról nincs nyilvános információ!

A nagy ijedtséget, és hajtóvadászatot arra alapozták, hogy mivel nincs adószáma a terméknek, nincs bejelentve egyik hatóságnál sem, tehát nincs az OGYÉI által kötelezően bevizsgálva, ha pedig nincs bevizsgálva, bármit mondjunk is mi, Ők akkor is azt fogják mondani, hogy nem tudják mi van benne. És természetesen bizonylattal és eredetigazolással sem rendelkeznek a zugárusok! Tehát illegális! Az információk szerint már négymillió forintnyi mulasztási bírságot is kiszabtak.

A termék a hatályban lévő szabályok értelmében dohányárunak számít. Jogszerűen csak trafikban, zárjeggyel ellátva lenne értékesíthető, ráadásul csak ízesítés nélküli változatban. De mivel ízesítetlen formában nem elérhető, első sorban ezért ütközik a magyar jogszabályokkal! No meg hivatalos viszonteladó is kéne. Ha ezek meglennének, akkor pedig iszonyat drága lenne. Viszont maga az eszköz betömött egy piaci rést, amit sajnos a társadalom egy rossz szegmense fedezett fel.

Elfbar maffia

A Dél-Alföldön megcsíptek egy cigicsempészt, a nála talált 15ezer karton zárjegy nélküli cigarettát felül, még találtak 6ezer db Elfbart is!

A feltételezések szerint Szlovákiából, és Romániából rendelnek a legtöbben Elfbart. Egy férfi, akinek a hatóságok nem hozták nyilvánosságra a kilétét, 18ezer db Elfbart rendelt. Őt a csomagponton vették őrizetbe, később beismerte tettét, amiért 5 évig terjedő börtönt is kaphat. De szerencsére lehetősége van vádalkut kötni.

A vádalku azért merült fel, mert nem egy, és nem két Elfbar dílert füleltek már le, főként általános iskolák közelében. De a Pesti aluljárókban és tereken is könnyedén bele lehet botlani egy-egy Elf-dílerbe. Az iskolákat célzó dílerek először ajándékba adnak pár darabot a 10-14 éves gyerekeknek, majd a következő alkalommal mikor szintén adnak nekik, már pénzt követelnek a gyerekektől! Egy konkrét esetről olvastam, ahol egy kislány édesapja nyilatkozott, miszerint a lánya otthonról lopta a pénzt az Elfbarra, mert a szintén fiatalkorú díler, és vélhetően a díler apja, megfenyegették a kislányt, hogy erőszakot fognak alkalmazni, ha nem fizet. Ergo, egy 12 éves kislányt akart egy felnőtt ember rommá verni!

Egy Budapesti diáklány azt nyilatkozta az egyik lapnak, hogy 1500-2000 forintért rendelik be az Elfbarokat, majd 5000ft-ért adják tovább, mindezt természetesen utasításra. A dílerek miután rászoktatták a gyerekeket az Elfbarra, készülékekben fizetnek a gyerekeknek, ha sikeresen elpasszolták a rájuk bízott mennyiséget.

Egy másik lap beszámolója szerint a csomagponti átvétellel megbízott diákok is a csomagponton buktak le. A 40-50ezer forint összértékű Elfbarokat tartalmazó csomagokért csupa 1000ft-os címletű bankókkal akartak fizetni, ami feltűnést keltett a csomagponton dolgozókban, ezért utána néztek a feladónak. Ők értesítették először a rendőrséget.

A NAV elindította a 1828-as ingyenesen hívható zöldszámot, ahova várják az Elfbarral kapcsolatos bejelentéseket! Így bárki, aki csupán ártatlan felhasználó célpontá válhat!


Egyenlőre ennyi nyilvános információra van rálátásunk, amit úgy gundoltunk mindenképp közlünk veletek! Bár maga az Elfbar nem tűnik rossz alternatívának, sajnos rossz emberek terelték rossz irányba! Azt pedig semmiképp nem szeretnénk, ha bárki emiatt bajba kerülne! Jelenleg, bár elektromos cigarettaként emlegetik, úgy tűnik még nem mosták össze az általunk is használt mod+tank kombókkal.

A mi tiszteletteljes keresünk az lenne, hogyha lehet, az Elfesek is térjenek át az általunk használt termékekre, mielőtt még komoly büntetés lebegne a fejük felett.


Vaperina mindig is a magyar jogszabályoknak megfelelően működött és ezután is így fog!

Ezért a Vaperinán is bevezettünk néhány szigorítást ezzel kapcsolatban. Eldobható elektromos cigaretta adás-vételét eddig sem engedélyeztük, viszont most már a beszélgetésekben is próbáljuk elkerülni, hogy bármiféle esetleges értékesítési csatorna, beszerzési forrás felbukkanjon. Illetve természetesen az ezzel kapcsolatos múltbéli témákat, bejegyzéseket is moderáljuk.

Köszönjük, hogy elolvastátok! :heart:

36 kedvelés

Köszönjük eme összefoglalót! Továbbítottam is gyorsan a megfelelő személyeknek! :slight_smile:

5 kedvelés

Én eddig is elleneztem, bár más okból, mint ami végül a sorsát okozta, szóval részemről sok könnycsepp nem fog hullani és így sajnos a tejes banán sem lesz az enyém 4k-ért, ami nem is baj. :grin:

4 kedvelés

Nem is finom ám a tejes banán. :sweat_smile: A flambírpzott banán sokkal jobb. :slightly_smiling_face: Van valami aroma abból. :thinking: Egyszer régen, még az őskorban kóstoltam.

2 kedvelés

Leszögezném,hogy én sem értek azzal egyet hogy 18 éven aluliak szívják pláne kis iskolásak,de kissé elvagyok képedve,hogy jobban üldözik mint a sok összepancsolt drogot ami azért lehet,hogy károsabb. Nyílván valamilyen szabályozás kellene,hogy a 10en éves korosztály ne jusson hozzá vagyis ne ilyen könnyen. Gondolom itt se mindenki akkor kezdte a dohányzás bármely formáját mikor betöltötte a 18at. Persze ezt az országot véleményem szerint az jobban érdekli hogy ebből neki nincs bevétel.
Addig addig míg mi is pórul járunk és ellehetetlenítik a vapelést is :neutral_face:
Pedig most kezdek belejönni :smile:

6 kedvelés

Számomra az a furcsa,hogy a “fiúk” közül nem csapott le senki erre a bizniszre.Más eu-s országokban legálisan forgalmazható,szóval itt is megoldható lenne,hogy berakják a dohányboltokba.Erkölcsi problémáik nem szoktak lenni.A Covid vakcinák is pikk-pakk használhatóak voltak,egy kis hazai bevizsgálás után.

4 kedvelés

Hát most zajlik épp a “lecsapás”. :thinking:

4 kedvelés

Irtam de valószinű hogy a moderátor nem engedi közzé tenni ugy hogy töröltem.
Nem is baj.
Csak bosszankodom hogy mi folyik ebben az országban. :face_with_symbols_over_mouth:

2 kedvelés

Akkor marad végül a manókuki álnév? :smiley:

Joking April Fools GIF by Katelyn Tarver

2 kedvelés

Ráadásul,még az sem igaz,hogy ízesített dohánytermék nem kapható,hiszen mentolos Heets kapható.

6 kedvelés

Liquidcitynél tegnap még kapható volt ma már nem.
De mondjuk Frunk Bar meg Dinner Lady disposable ugyanúgy van.
Kiváncsi leszek ha valakit elkapnak Frunk Barral az hogy magyarázza ki magát?

  • Há ez nem az, há ez FRUNK bar nem ELF, oda van írva E!
4 kedvelés

Még…Majd tesznek arról is…

1 kedvelés

@Donat ez kimaradt. :thinking::joy:

Magára a szóra, és a különböző gúnyneveire tettünk egy szűrőt, mert sajnos nem engedhetjük meg ezentúl a “hekkeléssel” foglalkozó kérdéseket sem. És sem magunknak, de főleg Nektek nem akarunk bajt.

8 kedvelés

Nem lehet kimondani a nevét?
Mi történne ha beírnám? Nem megy be a hsz?

1 kedvelés

Ellenőrzésre vár, ha olyan miatt említed meg, ami nem takar semmilyen kereskedelmi tevékenységet, vagy nem hekkeléssel kapcsolatos, akkor természetesen beengedjük.

3 kedvelés

Nem is baj hogy szűritek.
Törőltem is.
Csak hát idegálapotba gyüttem. :grin:

2 kedvelés

Sikerült elolvasnom, igazad volt. :slightly_smiling_face:

2 kedvelés

Maóónika!
Hát nem volt nézeteltérés se énköztem se ő közte!!

2 kedvelés

Látom a manó**** már tiltólistás, pedig milyen jó leírni. :rofl: RIP manó****

1 kedvelés