Nagy Karácsonyi Kazánverseny


Sziasztok! Remélem mindenkinél kellemesen telt a szent este. Nálunk is járt a jézuska. A gyerekek nagyon örültek az ajándékoknak.
A képen látható szetteknek csak a kazánjait nézzétek. Ezek lettek nálam a N.K.K. döntősei. A többi megy vissza a dobozba, elmosva.
A fiammal azt hiszem, jó boltot kötötem: Visszahozza a By-ka V8 -at, helyette elvisz egy Dvarwot.
By-ka V7 semmihez nem nyúltam. Megtekertem, bevattáztam, kiváló. A vízcsap ezen sem tetszik. Csontig be kell szorítani, hogy ne tekeredjen ki a másikkal. Utána kézzel nem lehet kilazítani, szerszám. Ettől eltekintve, ha soha nem kellene utána töltögetni, valóban egy high-end kazán volna.
Siren2: Semmilyen átalakítás nem történt rajta. A huzal lefogató törése nem számít annak. A kezdetek óta ez a legjobban szelelő kazánom, a legnagyobb huzattal, majdnem dl. Na meg rohadt jól néz ki, annak ellenére, hogy a belseje szaranyagból készült. A forrasztás benne az idén meg lett újítva, ezüst tartalmú, ólommentes anyaggal. Az ón nem mérgező, utána olvastam. Azért vonják be a kozervdobozokat avval, mert egyáltalán nem mérgező a fémek közt. A By-ka V8, ha hazajött, az veszi át majd a Siren helyét.
A Galaxies volt a másik, amit minden nap használtam, de már nem fér bele a sorba. Meg csak fúrásssal tudtam számomra elég huzatossá tenni, ezért nem versenyzik.
Dvarwok: Külön nem méltatom, mindenki ismer, egyik legjobbaknak tartottam, és tartom ezután is. A kis törpétől meg soha nem válok meg. Nem mondom azt,hogy velem temessék el, de jó lenne, ha méltó gazdája lenne utánam is.
A mákgubók (Ott elöl az a két fekete Cthulhu és Wotofo.) fenomenálisak. Aki nagyon töményen akarja az ízeket élvezni, ne hagyja ki. Kóstoló kazánoknak is kiválóak. Bár üríteni nem kell, de újravattázni kell őket, másik anyag kóstolása előtt.
Most azokról pár szót, akik kiestek:
Berserker Mini V2 Nagyon szép kazán, sok tartozékkal, ennyi az előnye. Nekem nagyon szűk, homlokhorpasztós, fojtós. A legnagyobb AFC meg fütyül. Ha a külső levegőzőt elzárom, akkor meg ott vagyok, mintha szűkebbet tettem volna bele. Nem leszünk barátok. Bár az ízei jók, ez a nagyon szűk MTL nem az én világom. Nem tetszik az egy oldalra kihozott huzal lefogató, sem a csipesszel tömködős vattavég lelógatós megoldás sem. A Dugdosós AFC-k előnyét sem tudom élvezni, mert én menet közben nem csereberélek betéteket. Egszer választok fúvókát, és az halálomig benne marad, pont.
Ulton Noi: Jó ízű kazán lenne, a huzatja is megfelelne, vannak cserélhető AFC betétjei, amik a nem megfelelő O -gyúrúk miatt ki-be ugrálnak. Nem igaz, hogy nem tudtak kitalálni nekik semmmiféle rögzítést A csavarmenetes plexi palást, ami mindig rászorul, és a sziszegő hang, amit kibocsát, egyértalműen azt súgja nekem, hogy engedjem el.
Kimaradt valaki? Azt hiszem, nem. Mivel tizenvalahány kazánokkal nem szaladgálhatok, rá leszek kényszerülve, hogy választanom kell. Ami meg nem kell, annak sorsa mi legyen, döntse majd el a vének tanácsa. Uff, én beszéltem. :slight_smile:
(Ja, és tetszenek azok a talpak a mákgubók alatt.)

10 kedvelés

A “mákgubók” alá ajánlom majd egy squonk mod beszerzését, ha lenne rá lehetőség. Itt az oldalon is szokott lenni néha eladó Akkor nem csak 15 slukkot bírnak, hanem folyamatosan tudják hozni a fenomenális ízt.

2 kedvelés

Azt még soha nem értettem: A squonk csöve ugyan hol megy bele? Azt a pumpálósdit egyáltalán meg lehet szokni? Nem áztatod el magadat vele, ha túlnyomod? Bár én inkább csak gyógyszeradagolásra, új liquid kóstolásra használnám őket. Ismeritek a Diapulmont? Máskor orvos ajánlotta, hogy azzal gőzöljek, forró kamillateába cseppentve. https://www.diapulmon.hu/ Ez híján, bármi erősen mentolos is megteszi, de főleg ezt ajánlom, mert az orvos is ilyet ajánl. Vény nélkül kapható.

Bár már volt megosztva nem olyan régen egy videósokról szóló értekezésben, én is akkor futottam bele előszőr. Ezt a videót még nem láttam elötte és megint tanultam sok-sok hasznosat. Mindent is a squonk-ról:

Minden tévhitet eloszlat, mert squonkolni jó, de még milyen jó!!!

5 kedvelés

Ezeknek nincs furat a 510 közepén. Sima vágott csavar megy bele. Viszont bizonyíték, a videód, hogy a mechanikus modok is jók valamire. Aniknek kidöglött az elektronikája, én is átalakítottam. Mintha jobb gőzöket adnának azok, amikben csak akku van. De bizonyítottan továb bírják, mint az elektronikus átalakítósok. Azoknak a hatásfoka még mindig nem 100%. Az enyémeken süllyesztett tűzgomb van, véletlen benyomódás ellen, és akku álapot indikátor Led.

2 kedvelés

Az Stng ha jól láttam, gyári dobozban volt. Ha kiveszed azt a szivacsot,amiben a tank volt,akkor alatta elvileg lennie kéne többek között egy zacsinak, amiben benne van egy 510-es pin, átfúrva. A pin cseréjével tudod megválasztani, hogy dripper (csepegtetős) vagy squonk kazánként szeretnéd-e használni.

2 kedvelés

Ehhez nem volt…

Pfffffffffffffffff. :sob::sob::sob::sob::sob:

Most éppen úgy alakult, hogy a Cthulhu a gyógyszeres, a STNG (Wotofo?) A kóstolgatós. Amíg van miket kóstolgatni (Ismeretlen leves) nem szeretném másra használni egyelőre.
Új: Siren2 diszkvalifikálva! Bepisilt! :frowning: Pfúúúj. De nem ám egy kicsit,hanem az egész asztalt elúsztatta. Már nem emlékszem, milyen vatta volt benne. Pedig jónak indult. Galaxies áll be a sorba helyette, amíg a By-ka V8 haza nem jön (A fiam amit ígér, azt egy évig lehet várni, hogy hozza, mert mindig elfelejt mindent.)
A V8 nem létszükség, de így soha nem tudom összehasonlítani a V7 -tel. Meg szanaszét maradnak a tartozékai nálam, a tank a fiamnál.
Egyébként már nem fogok megváltozni úgy látszik. A Bykák és a Dvarwok nyertek. Más nálam ezután szóba sem jöhet.
Cthulhuba meg jó kis mentol töményen. Amíg náthás vagyok. A sós víz is segítget. Érzem, hogy javulgat, de még mindig nagyon sok a takony.
Remélem, tanévkezdésig majd csak elmúlik. Majd hozok haza onnan újabb bacilsokat.

5 kedvelés