Teljesen egyetértek. Az eldobhatók erre tökéletesek, sajnos ez a probléma valós. Erről szerintem a gyártók tehetnek első sorban ha jól emlékszem a Juultól indult kifejezetten úgy építették fel a marketinget, hogy az fiatalokat és/vagy nem dohányzókat célozzon meg. Nem véletlen kerestek erre influencereket stb… Akiknek véleményem szerint nem kevesebb felelősségük van a témában. Sokszor elég volt annyi, hogy használják a terméket és már el is indult a beszélgetés. Pontosan tudták, hogy így ferkőzhetnek be minden korosztályba. Egy influencernek aki a közösségi oldalakon mozog és terjeszti a sz.rt az a lényeg, hogy minél nagyobb a réteget elérjen. Ezeket leginkább fiatalok követik akik olykor példaképként tekintenek rájuk. Az már teljesen mindegy, hogy hány éves vagy dohányzik e… Szerintem őket kellene büntetni, de nem kicsit és nem azokat akik valóban a leszokás miatt választják ezt.
A kannás bort és a cserit ne felejtsük
Na olyan kannásat még fénykoromban se ittam de nem is fogok ,jobb így józan bolondnak lenni
Olyan statisztika van, amiben sokan részt sem vesznek, mégis beírják helyettük a választ. Egyébként meg… 14 évig cigiztem, majdnem belehaltam. 8 éve vapelek, és semmi bajom. Sőt, szép lassan, de helyreáll minden amit a cigi elcseszett. A mérleget majd képzeld a kettő közé.
Azért az látszik, hogy egyes emberek nem álltak sorba amikor az észt osztogatták…
Hogyan mondhat olyat egy, feltételezhetően, felelősségteljes apa, hogy szívja a gyereke a bizonyítottan halálos bagót?!?
Nagyon úgy tűnik, hogy a “foglalkozás kezdi elérni a célját”…
Eléggé siralmas és egyben elszomorító is.
A dolgok nem tisztán feketék vagy fehérek. Váltsunk nézőpontot!
"Tény, hogy a nikotin, a dohány pszichoaktív hatóanyaga, függőséget okoz. Bár a nikotint sokan “idegméregként” aposztrofálják, valójában a fogyasztói dózisban enyhe stimuláns, kevés káros hatással (pl. okozhat enyhe álmatlanságot, fejfájást, hányingert). Túladagolás miatti haláleset gyakorlatilag nem ismert embereknél. Az emberek nem a nikotinfüggőségbe halnak bele, hanem abba az ártalomba, amit a dohányfüst okoz. "
Sajnos igen nagy szeretettel toljak azt a tevhitet, hogy az e cigi rosszabb mint a sima stb. Es etetik a nepet, hogy nyugodtan szivja a 200+ fele anyagba aztatott papiros fost.
Es ami felhaborit, hogy nagyon sok ember nem nez utanna es a legelso dohany boltba megveszi a legolcsobb fost es hozza jo draga shortfill - t es ha normalisabb modot venne akkor azt fullon tolja es csodalkozik, hogy egeti a pofajat es meleg nagyon a goz. Valamint hatalmas hulyeseg ami szinten a tudatlansagbol ered ujra, hogy csak nikotinosan lehet szivni… Valoban regen nagyon keves mentes alaple volt de ez mar reg nincs igy.
De had meseljem el az en nagybatyam tortenetet 10+eve eros dohanyzo, es meg egy eve dumaltam neki az e cigi elonyos hatasairol… Szegeny mar nagyon sokat kohogott es sokszor rekedt hangja volt.
Vasztottunk nekk egy kis 80w-os modot es egy sub ohm tankot. Fel even belul nem korgott es a kohogesei is megszuntek, azota nem fullad lepcsozes utan sem. Szoval lehet, hogy van az e ciginek van rossz hatasa, es igen is lehet, hogy van de amig ott tartunk, hogy csak talalgatasok vannak en meg mindig azt mondom, hogy 100x jobb mint a sima cigik.
Én nem örülök ennek, mivel a hagyományos vape termékeknek a megítélését is rontja.
Be kell vinni a NEMZETHY dohánytrafikokba, ÁFA + jövedéki rá és máris egészséges lesz az az elfbar… :DDD
@farkasel Így van.
Most azt olvasom: “A BIRTOKLÁSA IS TILOS”
Neb…mármeg!
Akkor az E-cigi birtoklása is tilos?
Egy pod egy mod egy tank és jön a TEK és elvisz vagy mi a tosz?
Így van, mind bűnözők vagytok!
Te nem?
8 BY-kával?
Nekem meg összesen van két tankom meg két modom.
Na, tessék, még bűnözni sem tudsz jól…különben is az enyém inhalátor, azt asztmámra kell, ha meg szétkapom darabokra, akkor meg csak egy rakás akármi. De majd a sötét sikátor méllyén használom, ahová nem lát el a tekes.
Bocs.
Nem olvastam végig ezt a topicot.
Az eldobósnak tilos a birtoklása?
Vagy a mod+tan ( építős) nek is?
Szerintem ez kijelezetten az elfbárról szól, bár az ecigi is a sötétben olálkodó veszedelem volt eddig is, ilyen félillegális, azthiszem.
Értem.
Köszönöm. Bocsánat csak melózok es megpillantottam az irásotokat.
Ebben a cikkben van szó erről. Ez egyébként eddig is így volt semmi sem változott csak ugye ennek így leírva nagyobb súlya van és valamelyest vissza tudják szorítani vele. Majd látják a cigi eladásokból. Ha megint elegen veszik akkor leszállnak a témáról.
… nem csak a kereskedelme, de az Elf Bar birtoklása, külföldről saját célra történő rendelése is törvényellenes, mivel a jogszabály azoknak a termékeknek a tartását, beszerzését is büntetni rendeli, amelyek a jövedéki adó hatálya alá tartoznának.
Köszönöm szépen.
Igy már tiszta sor.