Viszonylag kezdő vaperként a segítségeteket szeretném kérni mod választás témában.
Jelenlegi felállás szerint szigorúan MTL felhasználással, egy Innokin Coolfire Z80 modot használok Ares 2 RTA-val, 13-15 Watt között mozogva, a modot pedig egy Sony 3000 mah-os, 18650-es akksival hajtom meg. Az akkumlátort a modban töltöm az usb csatin keresztül (igen tudom, hogy ezért a pokol tüzén fogok elégni). Eddig 1 ohm körüli Kanthal A1 tekeréseket (már amennyire tekerésnek lehet nevezni ezeket a szörnyeket, amiket összeszerencsétlenkedtem ) csűrtem a tankba, legutóbb viszont egy kedves vapertársunk jóvoltából () már kipróbálhattam az Ni80 clapton huzalt is, ugyancsak 1 ohmra tekerve. Jövő hónaptól ennek a mod-akksi kombónak pedig meg kéne küzdenie egy MTL Brünhildével is.
A gondom az, hogy a vapelési szokásaim mellett kb. fél nap alatt merítem le az akkumlátort (napi 5-6-700 puff előfordul), ezért egy olyan modot keresek, ami min. 2 aksival szerelhető, vagy egy olyat, ami paks méretű beépített energiaforrással rendelkezik, és az sem baj, ha 1-2 hónap után nem hullik szét, ergo strapabíró.
Kis utánajárást követően két szimpatikus jelöltet találtam, a Geekvape Aegis Legend 2-t, illetve az Eleaf iStick Power 2-t. A konkrét kérdésem az lenne, hogy szerintetek melyik mod lenne a szokásaimhoz leginkább passzoló, melyiket javasolnátok?
Ha a fentieken kívül van olyan mod, ami mindenben kelégítené az igényeimet, kérlek semmiképp ne tartsátok magatokban, zúdítsátok rám az összes infót!
Én az Aegis 2-t javaslom, mert a Power 2 beépitett akkus. Ha ne ad isten gáz lenne az akkuval, vagy egyszer tönkremegy benne (láttam már olyat) akkor dobhatod ki a modot is.
Szia! Ha ténylegesen MTL felhasználás a cél 21700-as mod simán lehozza a napot ezzel a puffmennyiséggel! Azért azt vedd figyelembe a módok nem töltésre lettek fejlesztve. Lehet nem is tölti fel az akksit a megfelelő szintre ill. Előbb-utóbb kuka lesz jó esetben csak a csatit vágod takába rossz esetben a modot is!
Én a 2+éves samsung 25R-ből is kifacsarom a 470-550 slukkot(12-13W), ezek visszamérve most cc. 2200-2300mAh körül tudnak még. Ehhez képest a samu 40T simán 2 nap @Laca83
Ha 21700 mod, akkor Geekvape max, Lost Vape Thelema Solo, Kroma 217, Foxy One javasolt(a Kroma fenntartásokkal, annak azért érdeklődj utána egy Kroma-tulajnál)
Igen tervbe van véve, jó útra kívánok térni!
Viszont az is lenne a cél (ami a hosszú eszmefuttatásomból kimaradt) hogy a modom legalább 1 napig bírja aktív használat mellett.
Köszi Elek! 21700-as akksikkal még nincs tapasztalatom, de ha azt mondod, hogy ezen a teljesítményen, ilyen puff szám mellett, rendesen töltve kibír legalább 1 napot, akkor elkezdem nézegetni a 21700-as modokat.
Köszi Kinga!
Igen a cserélhető akksi miatt nekem is a Legend 2 felé húz a szívem, csak gondoltam Power 2-höz ír majd valaki olyan tapasztalatot, hogy az akksija élettartama 300 év +1 nap.
Ez olyan öszvér megoldás Mtl-re kicsit túlzás, Dl-re is jó ésszerű keretek között, és mégse egy 2akkus téglát kell magaddal hurcolni egész nap, viszont nem kell a tartalék akku se.
Igazából a Legend 2 nekem már nem volt zsebbarát mod, ezért váltottam Aegis Max-re + az asszonynak egy Kroma 217 kit van. Mindkettő olyan, hogy érzed azért a zsebedben, de nem húzza le rólad a gatyát…
-picit off-
Akkor mi ketten együtt elég jól lefedjük a bedobott 21700 mod lehetőségeket, mert nekem meg Foxy/Thelema Solo van itthon.
Kroma 217-ről tapasztalataid-véleményed? Annak idején nagyon szemeztem vele, de aztán ellenálltam . Csak egyszer futottam bele egy gyors megtapogatásra.
Még egy uccsó kérdést engedjetek meg akksi ügyben. A Hohm akksik megérik az árukat? Ahonnan rendelném, ott árban egy 4000 mah-os Sony akksi dupláját kérik érte.
Szia!
Én egy Aegis Solo-t nyúzok 2 éve, 1db 18650es “csoki” LG hg2-vel eleinte 2 napot manapság kb 1et kibír mtl-ben, 12-14 watton, clapton huzallal. Szerintem nagyon strapabíró mod, eddig csak a fire gomb szélén kopott meg a festék, pedig nem kímélem… És pöfékelek is rendesen, bár nem számolom
Szia!
Nekem van egy kroma 217 modom.
Szigorúan saját vèlemèny,amit most irok.
Sajnos úgy kell rá vigyázni mint a hímes tojásra.A lakkréteg,ahol felcsavarom rá a tankot,már hajszálnyit megkopott kör alakban.Az akkumulátor tartó fedelet nagyon nehèzkes kinyitni,illetve lezárni.Mondjuk ez nem biztos,hogy negatívum,mert magától biztos nem fog kinyílni.
Az akku 12-13 Watton,olyan 450-500 puffig bírja.Termèszetesen egy 21700-asal.
0,5 Wattonként tudom állítani a teljesítmènyt.Szokni kell ugyan a tűzgombot,mert az egybe van èpítve a kijelzőjèvel.
Fogása jó,súlyra sem az a tipikus zseblehúzós.
Mindent egybevève 10/8 ra èrtèkelem.
Bár az igazsághoz,az is hozzátartozik,hogy nekem nincsenek extra elvárásaim egy moddal kapcsolatban,lènyeg,hogy megbízhatóan működjön.