Ki hogyan teker, hogyan vattáz? 😊

Fura a helyzet. A nem megfelelően porlasztott, nagyobb és forró szemcsék (“köpködés”) elkerülésére a magasabb wattszámot szoktam javasolni. A kép alapján viszont optimális az építés, nem “csucsog” a vatta a likvidtől. Érdekes. Talán érdemes lenne megpróbálni picit csökkenteni a levegőzést. Esetleg az oldalról beáramló levegő felgyorsul a drip-tip felé haladva és “felrántja” ezeket a részecskéket.

Vagy még esetleg a zárt menetezés eredményezhet hatékonyabb porlasztást.

3 kedvelés

Pedig csak azt az egyet kellene megértened, hogy nekem csak egyetlen egy modom van. Azzal tudok használni 1 db. kazánt. A többit vagy elteszem a fiókba, vagy elosztogatom, vagy megpróbálom 1 db natúr akkumulátorral használni. Az viszont az 1 ohm alatti tekeréseket nem tolerálja, mert az olyan azonnal megég benne. Gondolom, te sem a No.1 kazánodat osztogatod, engem se vitt rá a lélek, hogy azt az egyetlen darab árva modomat kisajátítsam a Galaxies - nek. Amikor már kezdek megbarátkozni a Bááájjjkáával. Na jó, majd veszek egy modot, mert ez az SS huzal szinte csak TC -vel használható. Mecházni vele meg szinte abszoút nem lehet 10 menet alatt.

5 kedvelés

MD-ben eddig mindig a Ni80 Fused Claptonnal tekertem.

Most rápróbálok :slightly_smiling_face:

2.5-es magon 6 menet SS316L hézagosan.


11 kedvelés

Meg értettem, hidd el. :slightly_smiling_face: Csak tudod még emlékszem mikor a tankokkal nem boldogultál, akkor egy szó nem esett arról, hogy milyen módra teszed rá. De látom, már kaptál. Aminek nagyon örülök. :hugs: Egyenesben leszel, ennyi a lényeg!

8 kedvelés

Elégedett vagyok :+1: Igaz, kevesebb az íz de ez valamilyen szinten betudható izvakságnak is meg egyébként sem vártam olyan ízvisszaadást mint a másik volt. Kevesebb wattot igényel, elég neki 10-11w, egyébként 0.79ohm lett és szűkebb levegőzésre állítva (3) jobbnak tűnik mint a Ni80 hármason, a claptonnak azért jobban kell a levegő, bár én inkább hagytam most is a megszokotton.(4) :slightly_smiling_face: Nekem ez TH-sabb mint a ni80 volt bár direkt helyeztem feljebb a tekerést. Szeretem a TH-t :smile: és egyébként még így is kicsi más TH-sabb tankokhoz képest. Pl: a soulmate tankomhoz képest ami a Ni80 huzallal nincs kibékülve csak SS huzalt teszek bele, az sokkal TH-sabb, viszont ízben nagyon hasonló az MD-hez most.

11 kedvelés

Igen, kaptam tőled ezt az SS 316 huzalt, amit egyébként köszönök. Először végig próbáltam mindenben TC nélkül. Égett íz volt azonnal, még a Dvarwnál is, pedig arra az nem jelemző. Ezekkel a nagyon sok menetekkel nem égetett csak, de legalább azt is végigpróbáltam az összes tankon. Ha lesz még 1 modom, ami tud TC-t, akkor már nyugodtan tekerhetek bele akármennyi kevesebbet is. Kipróbáltam benne a régi kanthal huzalom is. Na az az igazán forró, pedig szálhuzal. Ti pedig a claptonra mondjátok, hogy forró. Pedig nem az számít, csak az átmérő. Claptonnal az az egy gond, hogy égetetlenül tele van hotspottal, zárlattal. Kis teljesítménnyel kell előégetni, különben megég az egész, ha hirtelen ráizzítasz sok Wattal, vagy akár mechával is könnyű szétégetni, mielőtt használnád. Azt a kanthalt meg még a fiam adta csomagolás nélkül, nem is igazán tudom, mennyi, talán 0,4 mm átmérő. Igazi kerítésdrót minőség. Azzal a Siren gőze is néha igencsak sütött. Most már inkább csak TC módban használom azt az SS-t, az a biztos. A By-ka meg hát az a tank, aminek a legjobb a külső levegő szabályzója. (Dvarwnak nincs, Siren rászorul a modra, Galaxies idétlen azzal a kettővel, és csak szűkíteni lehet, ami amúgy is szűk.) A By-káé pedig jó helyen van, szép is, könnyen állítható akár menet közben is, de csak ha én tekerem. Az összes többi tankomnak az ízét be lehet állítani annak a ki-be tekergetésével. A Sirennél nem tapasztaltam, hogy ahogy szűkítem, úgy erősödnek az ízek. Talán, mert mindig le kellet tekerni hozzá a modról.

Hali.
Tegnap új tekerést kapott hilda. SS316L 29ga, sima szálhuzal, 2.5 magon, 6 menet, 0.80 ohm. A vaporesso modom automatikusan beadta a smart tc üzemmódot.


Remélem jó lesz így… Amúgy nem erzek semmi különös jelenséget… Pattogás, szörcsögés,… Minden simán megy…
Viszont az eleaf istick pico x modom, tüzeléskor beadja h “temp protection”, Ez gond lehet?

4 kedvelés

Ez a hővédelem. Valami melegszik… :thinking:

4 kedvelés

Az enyém nem Pico, azért nem írtam egyből. TC módban írogat ki ilyeneket, amikor megszalad. Például ügyesen úgy cseréltem kazánt, hogy a réginek az ellenállása maradt a memóriában. Vagy elfogyott a levesem, és a száraz vattát szívnám… De ez a Poker. :face_with_hand_over_mouth:

2 kedvelés

Szervusz Robi !

Mivel TC-n van a készüléked és tüzelsz szívás nélkül , akkor ezt kell csinálja ! Ez a lényege a TC-nek ! :wink: :blush: :hugs:

6 kedvelés

Trio újra a pályán! :grin: 2.5ös magon ezúttal 7 menet SS-ből, 0.83 ohm, Cotton Cloud’s vattával. Parádés! :smiling_face_with_three_hearts:


10 kedvelés


:blush:

13 kedvelés

A vatta végét így ki kell huzogatni? Én mindig csak arra figyelek, hogy ott legyen a lyukaknál :flushed:
Sőt, még vissza is szoktam nyomogatni, hogy ne lógjon ki…
Na majd kipróbálom így is, hátha hangtompító hatása lesz :blush:

5 kedvelés

Kézcsók Éva !

A feleségemét tegnap este így csináltam , délre bepisált :rofl: :rofl: :rofl: Alig maradt benne valami ! Én inkább behajtogatom !

5 kedvelés

Én ott húzom ki mindíg​:grin:levág ,birizga és működik . A melós tank ennek működnie kell,sosem tudni mikor használom…melóban állandóan :rofl:

6 kedvelés

Ne hajtogasd a feleséged emiatt Ati :rofl::rofl:
Régóta így használom ,még nem volt baj vele ennek harcra készen kell állnia mindíg :grin:
Bocsánat látom már a vesszőt az É betűn :stuck_out_tongue_winking_eye:

4 kedvelés

Itt egy retro

9 kedvelés

Az Expromizer V 1.4 is ilyen.Először tartottam is tőle,hogy ez nekem nem fog menni​:grin:De amilyen komplikáltnak tűnik,ahhoz képest nem is vészes.

4 kedvelés

Nálam a prime ilyen, hogy úristen, de eddig kopkopkop teszi a dolgát.

4 kedvelés

igen ennek a koppintása az expromizer…ez egy Kayfun 3.1

5 kedvelés