Készülék választás

Sziasztok!
Kb 3 hete megvásároltam első e-cigimet, egy ismerősőm ajánlására egy Innokin Kroma Z-t, valamint “örököltem” egy kissé elnyüstölt Aleaf iStick 30w kit-et is.
Az elsődleges célom, az analóg cigi elhagyása volt. De idő közben azon kaptam magam, hogy egyre többet foglalkozok Vape-s dolgokkal. Szerencsére Benneteket is megtaláltalak :slight_smile: , és már elég sok írásotokat el is olvastam. Láttam, hogy rengeteg kezdőnek segítettetek már az útkeresésben, és próbáltam is tanulni ezekből. Mégis bátorkodom egy kis személyre szabott segítséget kérni.
Szeretnék egy második készüléket vásárolni (az isticket nem számolva). A Kroma z-vel, 0 kilométeres kezdőként alapjában meg vagyok elégedve. Komplett, könnyű kis készülék. Megtanultam mellette a levesek keverését nic beállitással, SnVk, aromák, koncentrátumok használatát persze kezdő szinten és kb ennyi, itt tartok most. Ami leginkább piszkálja a csőrömet viszont az az ízek jobb kiérzése. Arra gondoltam, hogy ehhez talán egy másik típusú készülék szükségeltetik. Ezt jól gondoltam egyébként? :slight_smile:
És ha már vennék, akkor valami olyat választanék, amiben benne van a tovább fejlődés lehetősége. Mondjuk azt nem hiszem, hogy a közeli jövőben saját tekerésbe fognék. Kész porlasztósat használnék MTL-ben, de olyat, ami jól adja az ízeket. Szeretem azért a nagyobb gőzt és ha könnyen lehet szívni. Az erős dohányos aromákkal kezdtem, az analóg ízeket és érzést keresve (de nem igazán találva…).
Volna-e valami jó készülék ajánlásotok számomra?

4 kedvelés

Szia! Első körben a Z nem egy rossz választás. A Z-porlasztók elég széles körű felhasználásra adnak lehetőséget. Közelből innen tudod beszerezni: https://liquidhall.com/porlasztok-es-kazanok/kazanbetetek/innokin-3/innokin-zlide-kazanbetet A 0,48 ill. 0,5 ohmos mesh porik elég jól duruzsolnak MTL-be. 0,8-1,2-1,6 ohmosak tudják az elvártat. Felesleges ez mellé még egy porlasztós kazánba beruházni. Nem fogsz jobb ízeket kicsalogatni egyikből sem. De ha mégis akkor a Bp Mods Pioneer S-t ajánlom. Az S több gyártó porlasztóját tudja fogadni. De ízben nem lesz előrelépés. Kezdj el gondolkodni egy RTA vásárlásán. Hidd el az építés nem atomfizika és hosszútávon az jóval költséghatékonyabb mint a porlasztós történet.

4 kedvelés

Szia. Üdvözöllek közöttünk. Az analóghoz legjobban pillanatnyi tapasztalataim szerint a La tabaccheria bafometto aromája hasonlít. Mivel kivonatos, ezért nem tudom a porlasztót mennyire terheli, de ízben nagyon ott van. Később mikor majd elkezdesz tekerni ( mert úgyis elkezdesz :wink: ) ajánlom kipróbálásra.

2 kedvelés

Szia. Én is üdvözöllek közöttünk.
Egyet értve Elekkel szerintem sem érdemes még egy porlasztós kazánba befektetni. Sajnos a porlasztók ennyit tudnak.
Ízben, gőzben esetleg tudsz még változtatni az alaplé változtatásával. Nem tudom most milyen arányút használsz. Vagy magasabb %-ban bekeverni az aromát.
Én elkezdenék gondolkodni egy egyszerűbb rta kazán (bishop, dvarw) beszerzésén. Egy kis gyakorlat után szerintem nem bonyolultabb megtekerni mint egy porlasztó csere :grin: és sokkal több lehetőséget biztosít a vatták, huzalok, tekerés fajták miatt mint a pár fajta porlasztó.

Szia!

Csatlakoznék az előttem szólókhoz, különösen @Bishop kartárshoz, a dohánykivonatos aromák miatt.
Azt tudni kell az ilyen aromákról, hogy jobban kokszolnak, ezért ha nem váltassz építősre, az egy porlasztótemető.
Porlasztóssal előrelépni nem tudsz. Az olyan íz/gőzt ad amilyet vettél és kész. Ellenben ha építesz, nagyon sok lehetőség van a variálásra, megtalálni a számodra legjobb megoldást. És jóval költséghatékonyabb.
Szóval én is azt javaslom, gondolkozz RTA-ban. Ahogy nézem az indíttatás meg van hozzá :smile:

2 kedvelés

Először is, köszönöm szépen, hogy időt szakítottatok a terelgetésemre. Most egy kicsit emésztgetnem is kell a válaszaitokat. :thinking:
Azt gondoltam, hogy az építés nem nekem való lesz. Általában nincs türelmem az ilyen kis mütyür dolgokhoz, a kézügyességemet sem gondolnám kiemelkedőnek és ezen felül szeretem a kész dolgokat használni. :slight_smile:
Emiatt akkurátusan el is kerültem az építéssel kapcsolatos tartalmakat, elképzelésem sincs, hogy mit is jelent valójában, és tény hogy fogalmam sincs, hogy mire mondtam kapásból NEM-et.
Most két dolgot gondoltam ki. Egyrészt, akkor ahogy tanácsoltátok, megpróbálok a Z-vel, olyanokat amiket még eddig nem… Játszok kicsit az alaplé és aroma aránnyal, kipróbálok más teljesítményű porit… és megkockáztatom a La tabaccheria ajánlásotokat is. Megnézem ez mit hoz a konyhára íz szempontjából.
Illetve párhuzamosan akkor azért csak belekukucskálok az építős témába… :face_with_hand_over_mouth: Építős videokkal kezdjem?

3 kedvelés

Az építéstől ne félj! Sokkal egyszerűbb, mint gondolnád. Egy drótot rá kell tekerni egy hengerre és belehúzni egy darab vattát. A lényege ez. Nem kíván különleges képességeket,max szemüveget néha. Abban a pillanatban, ahogy megakadnál,itt vagyunk és segítünk!

3 kedvelés

Én is porival kezdtem és pont a La Tabi-hoz hasonló kivonatos liquideknél gondoltam azt, hogy na cserélgessen porit 2 naponta akinek 2db anyja van :sweat_smile:
Igen estleg megnézel 1-2 építős videót, hogy legyen elképzelésed. Egyébként nem nagy ügy: feltekerünk egy kis drótot, vattát húzunk a közepébe és kész is :smile:

1 kedvelés

Ami elgondolkoztató és megfontolandó! Egy porlasztó kb. 1000 forint. Egy tekerés (drót+ vatta) kb. 20 forint. Ha az első 50-et elrontanád,ami lehetetlen, akkor is az 51.-edik már nyereség. :wink:

2 kedvelés

Okés, és köszönöm szépen a biztatást. :sparkling_heart:
Este visszajövök, addig megnézem a házifeladat, építős videokat is. :grin:

1 kedvelés

Esetleg átmenetként építős tankba kész tekerés, akkor csak a vattázást kell gyakorolni.
Ez sem annyira költséghatékony, mint a saját tekerés, de a porlasztóhoz képest nagyobb szabadságot ad.
Porlasztós tankomhoz múlt héten átballagtam Párkányba porlasztóért és nem volt…

A porlasztós élet után én elgondolkodnék ezen a duón :wink::grin:

2 kedvelés

Én már nem merek még gondolkozni sem :rofl: de jó az ötleted :wink:

Tovább gondolva kell még 2db 18650es akku és egy töltő is hozzá:slightly_smiling_face:…de inkább ezek mint a porlasztó

3 kedvelés

Jól látom? Most már az én új RTA-mat válogatjátok? :smiling_face_with_three_hearts:

1 kedvelés

szeretjük más pénzét költeni :smiling_imp::grin:…de nem herdálni​:point_up:

Egyébként valószínűleg igazatok lesz, megint. :laughing: Mármint hogy megpróbálkoznék az építéssel. :see_no_evil:
Bár pl a hideg burkolás is egyszerűnek tűnt, amikor a szaki csinálta…

1 kedvelés

látod, én még tetőt sem tudok burkolni…mégis megtekerem a coil-t :wink: Neked sem fog gondot okozni…Relax

2 kedvelés

Pedig hidd el egyszerűbb mint burkolni :wink:
Ja,meg fennt van yt-on minden :grin:
Ha tekerésre adod a fejed,mi segítünk mindenben :smiling_face:

3 kedvelés

Látod, még kérned sem kell. :joy:

2 kedvelés