Szia. a legszívesebben töröltetném az egész témát. Döntöttem. Beszerzek magamnak még egy Siren tankot, a többi megy a szemétbe. Csak azért nem dobtam eddig ki őket, mert ha a Sirenben valami megint eltörik, kétségbe leszek esve. Még ha büdösek is, rosszak is, addig velük kihúzom, amíg az új megérkezik. Csak mert a huzalt kérdezted. Az eredeti gyári porlasztóban 1,6 ohm kanthal volt. Először avval próbálkoztam. Talán háromszor kanthal. Majd négyszer próbálkoztam Ni80 claptonnal. Utoljára már duplán. Égési sérülések a számon, és valami büdös műanyag (szilikon?) szag fél óra után az utolsó menetben. Valaki sorolta itt a bő levegőzésű MTL rta kazánokat, Brünhilde, Siren2 és Ares2. A Brünhilde szerinted hajlamos melegedni. Meg drága is. A Sirent lehet kapni valahol olcsóbban is. A Siren mindig teljesen hideg, bármikor, bármivel, akármilyenre tekered, még egy óra! szívás után is. A teljes kazán külsejét be tudom kapni a számba, nem éget. Kiveszem belőle a drip-tiet, és aszondom most dl-ezek. rányitom a levegőt, és tényleg. Ezek a patronosak annyira sütnek, hogy még a kezemmel sem lehet hozzáérni, nemhogy a számba drip-tip nélkül. Az Ares meg Innokin, ettől a névtől is kiráz a hideg, olyan rosszak a tapasztalataim mindenükkel.
Kapcsolódó témák
Téma | Válasz | Megtekintés | Aktivitás | |
---|---|---|---|---|
Gyári porlasztó vs "épített" cucc | 23 | 1118 | 2023. április 22. | |
RDA vagy RDTA/RTA? | 22 | 1914 | 2022. július 7. | |
Kezdő dl-esek bénázása | 120 | 1054 | 2022. augusztus 29. | |
Freemax Maxus 100W Kit 100W box mod with 5ml Fireluke 3 Tank | 63 | 1091 | 2023. november 10. | |
Pod uralom? 🤔 | 29 | 451 | 2023. november 17. |