Brunhilde MTL lészállítás, segítség?

Sziasztok!
Segítsetek kérlek, új vagyok itt. Eddig poricserés tankom volt, de pénteken megérkezett az első építős tankom, a Brunhilde. Elég sokat szerencsetlenkedtem vele, de sikerült. Viszont a liquid toltessel meggyűlt a bajom, így szét akartam szedni újra, aminek az lett az eredménye, hogy a 2 gyári sodrony szépen szanaszét tekeredett a tankban… :sweat_smile: Oké, semmi gond, van 2 tartalék a csomagban. Bele is tettem, pár szívás után száraz a vatta… Próbáltam rajta rítkitani, de továbbra sem jó. Azóta megint szétszedtem, osszeraktam, igazgattam, de nem jó. Egyszerűen mintha nem szállítaná a sodrony a liquidet. (az első összerakásnál nem volt ilyen gond, míg azt szét nem csesztem :sweat_smile::sweat:), de ezek a pótsodronyok egyszerűen nem szuperalnak. Csalódott vagyok, mert ezt ajánlották nekem első tanknak, merthogy egyszerű építeni, de így konkrétan nem tudom használni. Nincs olyan ismerősöm sajnos, aki vapelne és tudna segíteni személyesen… Valakinek esetleg bármi tipp?

2 kedvelés

Szia!

Esetleg egy fotográfiát fel tudnál tenni róla?
Mondjuk furcsa, hogy miként tekeredett szét a sodrony, annyira azért nem laza.





A jelenlegi állapot + a halott sodronyok​:sweat:

Nekem itt a vatta egy kicsit hosszúnak tünik.
Akkorára vágd le, hogy a vatta végét pont rá tudd hajtani a sodronyra.
Én kb a deck szélénél 1mm- el túl szoktam elvágni.
Kicsit ritkít, a végeket ráhajt.

Meg mintha lenne ott elég lötyi, viszont a közepe száraz.
Lehet hogy túl sok a tekerésben a vatta, a végeket viszont túlritkítod.

3 kedvelés

Majd jövök kicsit később :grinning:

Szia. A harmadik fotódon látszik a vatta “oda van töfködve” ezért kevés a lészállítása.
Rövidebb vatta megoldja.
Ha marad a kazán akkor szerezz be pótsodronyt :wink:

2 kedvelés

Köszi az eddigieket! :slight_smile:
A vattat video alapján vágtam, ott is “tomkodve” volt a szelebe, de akkor majd nekifutok egy új vattázásnak.
De az még a fura, hogy az első sodronyokkal gyönyörűen működött, pedig akkor megtobb volt a vatta a szélén is, azóta ritkitottam extraban rajta… De próbálkozom majd akkor még, köszi :slight_smile:

Most azért lehet lotyis, mert tegnap meglocsoltam a tetejét de aztán meg is untam a próbálkozást, tényleg szín szárazra apad pár slukk után, után hogy továbbra is a régi tankom használom. :sweat_smile:

50-50 ? sokat segít…ezt nem írtad

1 kedvelés

50-50,igen. (a nikotinnal + aromával együtt számolva)

Ezt a sodrony dolgot nem értem, évek óta használom az elsőt és semmi baja. Miként lehet ezt tönkretenni? :sweat_smile:

Ez 2-es vagy 2.5-es tekerés? Azért kérdem, mert nekem a vatta kevésnek tűnik, de ha 2-es akkor lehet, nem is fér több.

Nyilván ízlés kérdése, de nekem a menetszám is soknak tűnik, szerintem 5-6 kanyar elég kéne legyen. Ha nagy ellenállást szeretnél, inkább válassz olyan drótot.

Ahogy @Zolika mondta, ne töfködd és akkor ahogy @Bea mondta nem kell ilyen hosszúra hagyni.
A lényeg, hogy érjen le a sodronyig, de ne alkosson rajta kupacot. Amit csináltál az inkább lezárja a lé útját, szóval nem is olyan nagy csoda ha nem jön föl. Itt van némi szerepe a szíváskor keletkező vákumnak is.

4 kedvelés

Köszi!

2,5-os huzal van benne, ilyen járt hozzá 2,elore megtekert. Bevallom, tekergetni még nem merek/szeretnék. Olyan 15-25w között használtam a régi tankot, ahhoz milyen lenne jó? Illetve előre tekertet tudok-e ritkitani?

Ilyen tekerés volt gyárilag? Már nem is emlékeztem :grinning:

Én ezt szeretem bele használni:

Előretekertet ritkítani? Izé, ezt most félreértem szerintem. Olyan előre tekert huzal nincs, amiben a vatta is benne van. De ha lenne, nem kéne :sweat_smile:

Szóval előre tekert huzalt vehetsz, olyan 8.0-1 ohm körül javasolnám ha ilyen 20W-ig is elmennél.
Vattát ízlés szerint, de szerintem a Brüncibe vastagabb kell. Például nem javasolnám az egyébként tök jó BP Mods vattát, az szerintem túl laza, ritka ebbe a tankba. Exvape vatta szóba jöhet, ha túl vastag neki, abból még mindig tudsz leszedni.

2 kedvelés

Hogy érthető legyen…ritkítani (ha szükséges) a vatta végeít szoktuk, melynek szükségessége független a tekerés méretétől, anyagától, stb

Az előre tekertet a huzalra értettem… :grinning: Arra írtad, hogy elég lenne 5-6 menet, nem? :sweat_smile:

1 kedvelés

Igen, de nem tudtam, hogy az gyári, azt hittem te tekerted :grinning:

Oh, nem vagyok én olyan Pro! :smiley: megyek délután és veszek vattát + huzalt, aztán nekifutok az összerakásnak megint. Remélhetőleg, némi segítséget kapok majd az üzletben is, ahol javasolták, hogy ezt a tankot vegyem. :grinning: Köszi mindenkinek, majd nyilatkozom, ha már műxik! :grin:

2 kedvelés

Nem kell pronak lenni, hogy egy hengerre feltekerj némi drótot :grinning:

1 kedvelés

Úgy sejtem, hogy sokan azt hiszik, hogy aki azt mondja, hoy nem olyan nagy ördöngösség a tekerés, az csak elbagatelizálja a dolgot, vagy menőzik, hogy neki megy. :smiley: Pedig tényleg nem az.
Lényegében valóban annyi az egész, ahogy @Deepfreeze is írta. Egy kis rúdra kell tekerni pár centi drótot.

https://diy.vaperina.cc/tekerde/

Csak be kell írni a huzal anyagát, kívánt ellenállás mértékét, átmérőt…
Aztán annyi hurkát tekerni, amennyit kiír.

3 méter huzal kb 2500 forint. Még ha valami úton-módon el is játszanál egy métert (de nem), az még akkor is csak nagyjából 800 forint tanulópénz.

Nincs baj az előre gyártott coil használattal sem, csak azt szerettem volna ebből kihozni, hogy nincs mitől megijedni. Az esetleg elrontott kísérleteket meg nem feltétlenül kell látnia senkinek. :grinning:

5 kedvelés

Na sziasztok!
Vettem coilogy mtl fused Ni80 coilt, 2.5mm. Beletettem, bevattáztam cotton bacon vattával. Mostmár viszi a lotyit rendesen, de full égett íze van. Én már teljesen nem értem, már megint mit rontottam el? 7watton égettem végig a huzalt, amíg végig nem izott, közben kapargattam, ahogy láttam. Utána vatta be, heisenberg rá, minimális hevites, szipka fel és hajrá. Full égett, mint amikor véletlenül nem lotyiztem be a kész porlasztót. Biztosan velem van a baj és nem nagy ördöngösség ez, akkor én vagyok ennyire bena, de akkor sem megy. Amúgy 0.8-as lenne ez a coil, hogy a francba lett belőle 0.17?? Most 5 perce áll, mióta ezt írom, felment 0.4re. Valaki magyarázza már el, mi történik :sweat_smile: