Átformálta az életem

Itt olvashatod András sikeres átszokását cigarettáról, elektromos cigarettára. Az e-cigi képes jobbá tenni az ember egészségi állapotát, mivel köztudottan 95% -kal egészségesebb a dohányzásnál! Ha Te is érintett vagy, küld be a történeted az oldal alján látható űrlap kitöltésével vagy az oldalon található :heart: Jobban vagyok! gombra kattintva! Ha csupán érdeklődő vagy akkor ez segíteni fog a tisztánlátásban. Ha teheted oszd meg, hogy felnyissuk az emberek szemét, miszerint az ellenség nem az elektromos cigaretta! A történeteket érkezési sorrendben osztom majd meg veletek minden kedden, pénteken és szombaton 18:00-kor.

Szép napot.
18 év erős dohányzás után 4 éve kezdtem, még az olcsó bliszteres kínai szettekkel. Mondanom sem kell, visszaszoktam fél évre, mígnem megvettem az első komolyabb szettemet. Átszokás a gőzre a füstről, k.b. 1 hét kellett. Tény, hogy kell hozzá akarat, mert nem ugyanaz az érzés az elején. Szerencsémre, ahogy nőtte ki magát a technika, vele arányba nőttek az aromák száma is, úgyhogy mindenkinek van lehetősége szája íze szerint válogatni. Ami tény, 2 hét után már éreztem, hogy ez jó döntés. Egyre jobban éreztem az ízeket, többet bírt a tüdőm. Majd teljesen elhagytam az analógot. Napról napra büdösebbnek éreztem a füstöt. Undorodtam a szagától is. Ma ott tartok, hogy már alig nyúlok az e cigimhez is. Mondhatom, hogy átformálta az életem, és csak jókat tudok mondani róla.

A történetet beküldte :

Lőrinc András


Borítókép : Futurity.org

2 kedvelés