Jobb az élet így, füstről gőzre váltva

Itt olvashatod László sikeres átszokását cigarettáról, elektromos cigarettára. Az e-cigi képes jobbá tenni az ember egészségi állapotát, mivel köztudottan 95% -kal egészségesebb a dohányzásnál! Ha Te is érintett vagy, küld be a történeted az oldal alján látható űrlap kitöltésével vagy az oldalon található :heart: Jobban vagyok! gombra kattintva! Ha csupán érdeklődő vagy akkor ez segíteni fog a tisztánlátásban. Ha teheted oszd meg, hogy felnyissuk az emberek szemét, miszerint az ellenség nem az elektromos cigaretta! A történeteket érkezési sorrendben osztom majd meg veletek minden kedden, pénteken és szombaton 18:00-kor.

Tizenegy hónapja kezdődött….
A munkámból kifolyólag, van hogy 16-18 órát dolgozom, de van hogy ez húsz fölé is hízik. Ilyenkor napi 2-2,5 doboz cigit úgy tüntettem el mint Houdini kisebb tárgyakat. Sajnos volt hogy három dobozzal is elszívtam, nem mert annyira hiányzott… A fáradtság meg az unalom és egyik szál a másik után, megint elfogyott egy dobozzal. Már a fejem fájt, büdös voltam és már nem is esett jól, de szívtam. Egy ilyen alkalommal döntöttem úgy hogy ennek itt most vége! Két kollégám már e-cigizett, gondoltam egy próbát megér a dolog.

Előtte már többször nekifutottam a leszokásnak, de soha nem jártam sikerrel, pár nap után be kellett látnom hogy gyenge vagyok. Vettem egy szettet, volt még másfél doboz cigim, azt elszívtam, közben próbálgattam az elektromosat. Úgy döntöttem, hogy ha elfogy a cigim, nem fogok többet venni. Leszokok, most komolyan és végleg! Úgy is lett! 11 hónapja nem gyújtottam rá, az analóg a múlté! Jobban vagyok! Előttem már leírták mivel és mennyivel jobb az élet így, füstről gőzre váltva. Ezt nem is ismételném, de tény hogy sokkal jobb a közérzetem és az egészségi állapotom! Ami számomra a legfontosabb, van egy 5 éves kislányom és minél több időt szeretnék még vele tölteni!

A történetet beküldte :

László


Photo by Troy T on Unsplash