Asztma és Vape

Sziasztok!
(körítés a sztoriba csak ,hogy kicsit eseménydús legyen :D)
Nem sűrűn szoktam írogatni , viszont neten nem igazán találtam rá magyarázatot.
A helyzet a következő asztmás vagyok gyerek korom óta, és emellé befigyelt egy durván 8-9 év dohányzás ami a lehető legnagyobb baromság volt amit tenni tudtam. Pöfékelni viszont szeretek, ezért mikor berobbant az egész ecigi dolog be is szereztem akkoriba még egy cigi alakú pod szerűséget, ez ugye gyenge volt mint a harmat, nem is segített el is romlott ,aztán beszereztem egy akkoriba már fejlettnek számító ego-T féleséget de ez se húzta olyan sokáig így sajnos ugye fel fel ütötte a hagyományos cigaretta is. Majd jött a nagy váltás első modom ami a mai napig kiszolgál VO Tech VIA 240W TC VW Variable Wattage Box Mod hozzá Vapefly Brunhilde MTL leginkább. És itt jönne a fontosabb része, sajnos a hagyományos cigit nem tudtam teljes mértékben elhagyni reggel kávé mellé illetve ha városba mászkálok rágyújtok(kevésbé fulladok be séta közbe), de mikor itthon vagyok szinte csak a vape-t szívom. Mindig mikor elhatározom ,hogy na most akkor csak vape és tényleg azzal kelek azzal fekszem 1-2 napon belül egy olyan légszomj jön rám ,hogy visszatérek a hagyományoshoz mivel ott nincs ilyen problémám. A legtovább vapen 1 hónapig voltam akkor egyáltalán nem gyújtottam rá, de megtettem azt a hibát ,hogy najó csak 1 szálat ( nem 1 lett belőle). Ez a légszomj ellen lehet tenni valamit, vagy csak én vagyok türelmetlen az átállással kapcsolatba? Mtl-be mozgok voltak dl kazánjaim is ,de azok tényleg olyan hatással voltak rám mintha fojtogatnának. Alaplébe igyekszem a legjobb minőségbe vásárolni 70pg 30vg (ugye a cigi miatt az ízeket nem annyira érzem ezért is döntöttem emellett ) modból podból végig próbálgattam párat Aegis legend 200W , Aegis boost pro, Voopoo Argus, Voopo Vinci x, Smok tube ezt csak egy ideig használtam , tankok terén ugye a Brunhilde mtl, Hastur mini mtl,Kayfun (clone) mtl, Ammit mtl, TF12 Cloud Beast Dl, Zeus X DL. Tudom sok a körítés de már tényleg nemlátom hol a hiba, a vape érdekel imádom tekerészni próbálgatni, viszont ezzel a fulladással nem igazán merek belemenni jobban.
Előre is köszi a válaszokat, tanácsokat, ötleteket.
Pacsi!!

2 kedvelés

Én helyedbe inkáb orvost keresnék elsőkörben fel,mert nagyon nem normális ha analóg cigi kell ahoz hogy ne fulladj!!

Másodfelöl ha nem érzed elégnek a Vapelést,emelj a Nicen,mtlbe én mikor át tértem 18asal kezdtem majd évek alatt egyre kevésbé esett jól igy lementem 9-6mg végül ma már csak 2-3mg-os liquidet szívok!

Fulladásnál én arra tudok gondolni,hogy a gőz jobban ingerli a hőrgőket,mivel jobban megtud tapadni a nedvesség tartalma miatt és az miatt fulladhattsz? De lehet hülyeség

4 kedvelés

Próbálj ki egy nagyon levegős tankot! A nagyi copd-s és a voopoo pnp tankkal szokott le egy hétig magas nikotinnal, azután csökkentettük minden héten (neki így esett jól) 4-5 hétre rá, most 6-ost szív.
Esetleg emeld meg a vg arányt, az lágyabb és nem olyan kaparós! Ja és a legkisebb watton kb 10-12

4 kedvelés

Én 12 vel mentem neki elsőnek, az erős volt nekem , aztán jött a 6 az kevés most 9-essel megvagyok. Félreértés ne essék a kapott nikotin elég lenne szerintem , csak az a fránya fulladás, olyanokat olvastam ,hogy ez akkor jön elő mikor mind a kettőt szívod de nemtudom ,hogy ennek mennyire van valóság alapja .Mert amúgy tényleg ha pl csak reggel szívok el egy cigit a kávém mellé, akkor a nap hátralévő részébe ellenék a vape-el

2 kedvelés

Szia. :blush: A kettő együtt nem tesz jót, ez így van. A vape csupán pára, párlat, gőz, kinek hogy tetszik. Egy e-cigiző szakács több mocskot belélegez főzés közben mint csak vapelve. Én első sorban megpróbánám VG többlettel, viszont azt a Brünhilde nem fogja tolerálni. Ezért a többi tankodból egyet rá kéne szánni a mutatványra. Az elméletem a következő:

Kis körítés Neked is dukál. :grin:

Úgy 3.5 éve tavasszal, mikor még DL-eztem is sokat MTL mellett egyik nap estére szörnyen lebetegedtem. Lázam is lett és a hideg rázott, szinte a szememet alig bírtam kinyitni. De gondoltam legurítok egy Neo Citránt és lefekszem, hogy másnapra jobban legyek. Másnap már nem rázott hideg és a lázam is lement, de jelentkezett egy igen erős fejfájás, köhögés és orrdugulás. Orvos? Minek az? Ismét Neo Citrán, de mostmár 3x napont és C vitamin is társult mellé. 2 napig ugyanígy voltam. Fejfájás, gyengeség, ordugulás, gyengeség. Majd ennek az egésznek a 4. napján (intenzív ám dacos Neo Citrán és C vitamin kúra mellett) kezdtek alábbhagyni a tünetek. De a köhögés megmaradt. Ismét pöfékeltem vígan, de valamiért az MTL-t nyúztam pár napig. Köhécseltem kicsit, de nekem nem tűnt vészesnek. Aztán jött a DL, mert épp azt kívántam. A legelső slukk után olyan köhögőroham kapott el, hogy a végén már levegőt sem nagyon kaptam. Akkor nagyon megijedtem, de nem annyira, hogy orvoshoz menjek. Engem minimum tarkón kéne lőni, hogy önszántamból elmenjek a dokimhoz. :smiley: Mikor elmúlt a köhögés, gondoltam még beteg vagyok, csupán jobban lettem. Így MTL-eztem inkább. Köhécselés szintúgy megvolt, de már tovább tartott egy ilyen “roham”. Aztán minden nap rosszabb lett amikor is már az MTL-től is úgy befulladtam mint a DL-től. Aztán elkezdtem valami gusztustalan fehér cuccot felköhögni, olyan formája és állaga volt mint amit apám köhög fel 40 év cigis múlttal a háta mögött. :confused: Csak ez fehér volt, nem fekete… Ez már meggyőzött. Szóval, sajna irány a doki… Megnéztem mikor rendel, másnap reggel kellett menni. Addíg még 3x köptem fel olyan bigyót, amiből már mindegyiket vér is kísérte. Na, mondom kész. Megmurdelek… Ennyi volt… Na jó, csak viccelek. Meghaltam, de jobban lettem. :grin: Másnap katonás rendbe szedtem magam és mentem is a dokihoz. Meglepődtem, hogy egy nő áll előttem, én férfira emlékeztem, de amilyen gyakran én járok… :smiley: Elmondtam mi a szitu, megvizsgált alaposan. Majd közölte, hogy “Gratulálok! Maga lábon kihordott egy tüdőgyulladást!” Adott gyulladáscsökkentőt amit, ha jól rémlik 2 hétig kellett szednem, majd, ha panaszom van csak akkor csoszogjak vissza. Rendben Doktornő, jelentem, nem lesz panasz… :grin: Egyébként a gyógyszer hatott és azóta már DL-eztem is gond nékül. :slight_smile:

Erre az életem egy üdének éppen nem mondható pár napjára alapoznám az elméletem:

Asztmás vagy. Ami annyit tesz, hogy a hörgők folyamatos gyulladásban vannak. A cigit 8-9 évük volt megszokni. Egy NEM 100%-os szerv (aminek a cigin kívül is van baja) nem úgy és annyi idő alatt regenerálódik, mint egy “egészséges” tüdő. Ezt a gyulladt tüdőt valami ingerli. Én a PG-re gyanakszom, mivel az gyakran válthat ki allergiás reakciót, amire az asztmád miatt érzékenyebb vagy.

Nem mondom, hogy rám halgass! Ez csak egy elmélet! Támogatom, hogy keresd fel a háziorvosodat és, ha szabad, szeretnénk tudni mi lesz majd a végeredmény. Hogy döntesz illetve mit mond majd a dokid. :heart:

Szerk.: Gyakran találkozni politikai nézeteket valló és szakmáján belül is bőszen alkalmazó orvosokkal. Ezért készülj arra, hogy azt fogja mondani, hogy a vape eleve rossz választás volt az asztmád miatt. Ám ennek ellenkezőjéről tanúskodik a:

6 kedvelés

Igazából az orvossal én is úgy vagyok mint te, és az előbb leírt váladékos már már véres köhögésen kétszer túlmentem csak akkoriba még nagyon kezdetlegesen próbálgattam a dl-t, egyszer orvosságok nélkül 3 nap csak alvással (úgyszint elkönyveltem ,hogy nekem annyi) a másodikba nem kockáztattam :smiley: . Igen erről a vg többlet dologról hallottam, kövi alaplé rendelésnél szerintem berendelek minden variációból, és győzőn a jobbik . Illetve azon is gondolkodtam már ,hogy rendelek pg-t vg-t külön majd nikotint de sajnos erre alkalmas oldalt még nem igazán találtam ahol tényleg jó minőségű is lenne a cucc. Mindenesetre köszönöm a tanácsokat és ha netán tudtok javasolni oldalt azt is szívesen megnézem !!!

5 kedvelés

Floravita…pg ,vg Eliquid.vg 100as nic nálam bevált,olyan erősre kevered amilyenre szeretnéd :dash: :wink: :vaperina:

1 kedvelés

Igen, tőlük rendelek jelenleg is bár nem tűnt fel eddig ,hogy van nik is :smiley: De meg kell próbálni a tiszta vg-t is :smiley:

2 kedvelés

Akkor asszem nagyon nem lőttem mellé. :slightly_smiling_face: Bár ez tényleg csak elmélet. De a 7.5 év alatt sok asztmás e-cigissel találkoztam és kevés kivétellel de általában 70/30-as VG-többletűt szívnak. Aki pedig PG érzékeny vagy allergiás annak a tiszta VG-s liquidet tudom ajánlani. Amit @Zolika linkelt, azokról az oldalakról rendelek én is és mindig szuper cuccot kapok. :slightly_smiling_face:

5 kedvelés

Érdekes, én meg pont a VG -től köhögök. Amióta “Ízbajnokot” rendelek, feltűnően ritkábban, (csak percenként 1x) köhintek, de csak addig, amíg szívom. Igaz, én sosem voltam asztmás, viszont még mindig van slejm, szerintem csak a garat magasságából. De az az érzés, hogy közben viszketett, szinte égett a garatom, már elmúlt. Már több, mint fél éve, lehet, hogy egy is, nem volt analóg. A teljes tisztuláshoz, nem tudom hány hónap kell?

Nekem mar folyamatos hurutos, “fütyülös” köhögésem volt néhány percenként kb 28 év cigi után.Ahogy átálltam vapere az első jel az volt kb 10 nap után ,hogy este tévézés közben nem kell takaró a lábfejemre,javult a vérkeringés.A köhögés kb egy hónap után drasztikusan csökkent ,mára kb egy köhhintés három naponta​:rofl:A gyerek meg az asszony mérföldeket ver rám ,csak nézek hogy mi bajuk​:laughing:Anyósék voltak itt kb egy hónapra ,meg is jegyezte hogy -Te már egyáltalán nem is köhögsz!:slightly_smiling_face:

7 kedvelés

Na a héten be is rendeltem 1-2 új dolgot, köztük a 70% VG és a 100% VG alapot, illetve úgy voltam ,hogy hátha kis motiváció lesz egy új mod is így a" mikulástól" kértem egy Lost Vape Cyborg modot is első 21700-as modom , illetve akkor már 1-2 új ízzel is szeretnék megismerkedni szóval jön a KTS Line Black Tea Edition, ileltve Riot Squad Rich Black Grape, fejleményekről később jelentkezek , addig is köszönöm mindenkinek a tanácsokat!

9 kedvelés

Nekem is van hurutos ugyanezen okokból.
Viszont most mintha a vapelés első pár napja felerősítette volna.
Remélem múlni, csökkenni fog…?
Teszem hozzá, reggelente a napi doboztól már köhögtem, mint egy kocsis :roll_eyes:
Most el jelentősen kevesebb már.
És, ha szabad szókimondónak lennem, tiszta “köpet”. De örülnék ha majd csökkenne. Napközben is köhögtet ugyanígy most a gőzölés.
A kedvenc ízeim egyike mondjuk mentolos.

Ahogy irtam is nekem a köhögés kb egy hónap után szűnt meg.A jó dolog ,hogy onnantól teljesen​:slightly_smiling_face:Lassunak tűnik a folyamat ha nyomon követed.Én ezt a részét nem nagyon követtem nyomon,csak egyszer feltűnt hogy már nincs ott a kis gombóc ,nincs köhögés .

3 kedvelés

4 napja írtam, és már érezhetően javultak dolgok. :+1:

2 kedvelés

Igen, mióta teljesen elhagytam a cigarettát jelenleg 5 hónapnál járok, azóta sokat javult minden :smiley:

5 kedvelés