Ez idáig én is csak összeöntöttem, ráztam meg pihentettem. Hébe hóba szellőztettem is, meg kivártam a kellő időt. Most jobban fogok figyelni, ha a szükség úgy kívánja, akkor melegítem is majd szolidan… mondjuk a Call of Dutyt nem hiszem, hogy elkezdem a pontos hőfok érdekében, de jó tudni, hogy ez is egy opcionális megoldás.
Gondolkoztam azon is, hogy éjszakára nyitva hagyom, de igazából még úgyis érik 5 napig, szóval majd ezen még végigrágom magam.
A másik meg, hogy nálam a menthol, de minimum a hűsítés alap, mert ennek segítségével szoktam át a vape-re, szóval zsigerből csak ilyet veszek, de pont ez az, amiről eddig a legkevesebbet találtam, mert általánosságba véve a mentolos cuccokat kevésbé szeretik. Legalábbis eddig így látom, meg hogy a hűsítést is csak akkor, ha nem tolakodó. Én még plusz hűsítőt is hajlandó vagyok belekeverni az agyfagyás érdekében… bár a mostaniakban nincs, csak az alap aroma.
ha győződ kivárni a kellő időt akkor a melegítést hanyagold… hagyd állni, néha forgasd meg hogy keveredjen… csak akkor melegítek ha ráírt idő után úgy érzem még nem az igazi. akkor egyszere melegszik is meg szellőzik míg nyomogatom a gépet
Hűsítésre ajánlom a WS-23-at… üt, semmi íz, csak a hideg, 0,5%ban hozzákeverve kellemes, 2%-agyfagyás de talán te még feljebb is mersz majd vele menni… amióta egy cseppet tisztán lenyaltam az ujjamról azóta nagyon óvatos vagyok vele
(nem összekeverendő az eredeti koolada-val aminek a “kódneve” WS-3 volt… az ratyi ez WS-23… lényegében koolada 2.0)
Nem tudom mennyire függ össze az íz a th-val, de nálam prioritást az élvez, hogy az íze legyen jó ütös, intenzív.
A WS-23nak már kapásból utána is néztem, elképzelhető, hogy ezt amúgy pont nekem találták ki. ki fogom próbálni, biztosan.
A melegítést egyelőre tuti hanyagolom, bízom benne hogy a megfelelő idő elég lesz neki az összeérésre, meg nem fog szétválni az alap az aromától.
Annyi még a hideg “hűtős” cuccokhoz hogy vigyáz mert gyorsan toleranciát épít ki az ember rá… egyik nap még szívom a 2% WS-23-as lötyit és tök jó meg minden, aztán 1hónapig nem szívok hűtős cuccot, és egy slukk után legszívesebben kitépném a torkom a helyéről olyan hideg mindenhol és csak nem akar elmúlni, és “mingyáá belehalok olyan hideg”… ilyen ez… mint az ópiátok csak ez kevésbé addiktív… vagy ki tudja.
a 0,5 - 2,0% határértékeket főleg “hűtés-szüzeknek” találták ki… és inkább DL-re igaz mintsem MTL / pod-ra. de én amióta próbáltam azóta nem tudnék létezni se nélküle.
és akkor merülsz bele túlságosan a DIY liquid készítésbe ha már zsigerből jön hogy az etil-maltol (édesítő) valamiért gyengíti a különböző hűsítők hatását de a szukralóz nem
Ha nagy a TH nem olyan selymes és tiszta az íz. Amíg igényled a magas nikotint (bár most nem olvastam vissza hányast szívsz) addig nem is nagyon fog ez feltűnni, inkább majd akkor, ha csökkenteni fogod az erősséget. Míg porlasztózol addig meg nem is nagyon releváns, mert a porikban vertikális tekerés van, a tekerés közepén halad át a levegő, így kb 0 TH-ja van. Egy építős tankban, ahol horizontális a tekerés, ott tulajdonképpen a levegő útjában van, ott már lehet variálni, hogy legyen e TH vagy sem, csupán a tekercset kell úgy pozicionálni.
Hát ennek legalább a fele most még nekem majdhogynem szanszkrit volt, de idővel gondolom minden vape nyelvet meg fogok érteni.
Az viszont lejött, hogy a th nem annyira mérvadó, főleg így, hogy 3% nikotinnal nyomom, márpedig ha jól tudom ennél csak a nikotinmentes a gyengébb… xdd jó, nyilván ízlés szerint lehet még játszani vele, de én így kezdőként a 0-3-6…stb szintekkel számolok. És igen, porlasztózok is, szóval valós, hogy a szellőztetés a jó barátom lesz.
Köszii tényleg a rengeteg infót, szerintem csak ma többet fejlődtem, mint az elmúlt hetekben…
Bocsi, bele lendültem. Jól gondolod, jól gondolkodsz. Van sok okosság a blogban, ha van kedved olvasgass majd, de itt is itt vagyunk, ha úgy érzed kérdésed akad. (A gyorstalpaló kezdőknek sorozatot ajánlom kezdésnek.)
Nos, úgy döntöttem jelentkezem egy kis élménybeszámolóval. Megtörtént ma a kóstolás. Ma volt az 5-ik napja, hogy bekevertem, szóval úgy voltam vele lássuk a medvét. Na hát majdnem kiesett a szemem tőle. Nem a mentolosság miatt, azt azért hozzá teszem, hanem mert az isteni negró mellett (amit intezíven lehet érezni) van egy keserű mellékíze. Főleg ha erősebben szívok bele, és nagyobb a gőz.
Őszintén nem tudom eldönteni mit kezdjek vele…
Nem akarom kidobni, mert amúgy nagyon finom a negró, és azt mondom még megfelelően mentolos is, de ezt a keserű mellékízt hogyan lehetne kiküszöbölni… gondoltam rá, hogy felöntöm alaplével, hogy ne 15%, hanem 10% legyen. Vagy hagyom még állni szabadon, mert színre amúgy még mindig zavaros, és akkor talán megtörténik a csoda, esetleg melegítem… (Vagy olajos/opálos. (Igen, tanultam… xd))
Vagy Ti mit mondotok, ha van egy keserű mellékíz, akkor jobb, ha érzékeny búcsút veszek tőle?
Nos, én azt mondom vagy kiöntöd most, vagy felrakod a polcra, vársz 1 évet és utána öntöd ki. Szerintem itt nincs olyan, aki nem önti ki a liquidek egy részét időközönként, szóval igazából ez csak egy átlagos véper nap.
Jöhet a következő íz!
Ja, ha nem egyből 100+ ml-ket keversz be, hanem csak mondjuk 10ml-t, akkor lehet csökkenteni a kiöntött alaplé+nik mennyiségét.
Igeen, ami a mennyiséget illeti, most tanultam a leckéből. Igaz azóta bekevertem ugyanígy egy Ice Mentholt két napja, de a mai után kis mennyiségben fogok kísérletezni a továbbiakban.
Egyébként a Black Ice sorsa szerintem egyelőre az lesz, hogy elviszem egyik vaper kollegámnak. Ha neki se jön be, akkor így jártam. Lehet ideje lesz a Vampire vapen túl is nézelődni egy kicsit.
Add tovább vagy öntsd ki. Ami már az elején sz@r, az nem nagyon szokott megjavulni Kevertem már sok vackot, egy kisebb afrikai ország éves GDP-jét biztos leküldtem a lefolyón, de keserű még nem volt.
Elsőre nem túl bíztató. Ebben a sportban nem a hardver a drága, hanem a sok elrontott liquid, csak ez induláskor nem egyértelmű
Sok éves tapasztalat: ami nem ízlik, ne adj isten gyanús, azt ne szívd el.