Taktikai nikotinozás

Te is úgy keversz, hogy az alapodnak megvan a megfelelő nikotinerőssége, majd azzal hígítod az aromát? Igen, én is. Ez nem baj. Ez a megszokott. De azt tudtad, hogy az aroma is elvesz az erősségből? Ez különösen azoknak a felhasználóknak lehet gond akik longfilleket használnak. Pl. 15-20ml aromára ráöntöd a nikkes alapodat olyankor az aroma gyengít az erősségen, nem is keveset. De ez számomra is zavaró lehetne ugyanis a 1.5mg-os alapom mire bearomázom már csak 1.3-1.4 mg. Én bevallom őszintén azért nem foglalkozom vele, mert ilyen alacsony nikotinmennyiségnél nem oszt nem szoroz semmit. TH szinte nincs (bár nem is igénylem, de a magas nikotinnak eleve van TH-ja ami mások számára érezhető) és nem érzem azt, hogy hiányozna az a 0.1-0.2 mg. De aki pl. 6mg-osat szív, az könnyen megérezheti, ha oly mértékben gyengült az erősség az aroma vagy egyéb behatás által, hogy az már nem 6-os, hanem esetleg csak 5-ös lesz a keverés végére. A gyengülés függ attól, hogy aromával/koncentrátummal dolgozunk e, vagy longfillel, amiben ugyebár több az aroma. De az sem mindegy, hogy érlelünk vagy géppel keverünk. Ezért nem mindegy, hogy eleve nikkes e az alap vagy utólag töltjük bele a nikotint. Most erről szeretnék írni egy kicsit. :slight_smile:

Én nem boosterezek. Megveszem a 100mg/ml-es alapot és azt hígítom nullással a kellő erősségűre. Sokunknál ez a megszokott eljárás. Viszont lehet ennél jobban is csinálni. Elsősorban a keverővel való keverést vesézném ki, ugyanis abban az esetben más a kimenetele a dolognak. De tulajdonképpen a cikk lényege ugyanúgy vonatkozik azokra is akik hagyják, hogy az idő meghozza jótékony hatását azzal, hogy hagyják összeérni a liquidet. Illetve a képlet (amivel lent majd találkozni fogtok) azokra is vonatkozik akik nem 100mg-os nikotinnal dolgoznak, hanem gyengébbel. De nézzük is, miért fontos, a taktikus, avagy hangzatosabban a…

A mágneses keverő egy nagyon jó dolog. Ha olyan keverőd van ami nem képes melegítésre akkor a köztudatban lévő időkorlátok nem minden esetben érvényesek. Természetesen sokat segít a megfelelő viszkozitás elérésében a hideg keverő is, de ez még akkor sem ér fel a melegítéses keverővel való összeérleléssel. Melegítés nélküli keverővel dolgozva még nem kizárt, hogy így is rá kell érlelni, pihentetéssel, pár napot a kész liquidre, hogy tökéletessé érjen. Természetesen hő hiányában mehet bele bátran minden komponens, nem roncsolódik semmi. Ámde…

Ha melegítéses keverővel rendelkezel az még jobb! Ilyenkor érdemes a köztudatban terjengő időkorlátokat figyelembe venni. De itt megjegyezném, hogy a liquidkeverő üzemekben nagy általánosságban 72 órán át kevernek melegítéses keverővel 50 fok körüli hőmérsékleten. Ez az infó is jó támpont lehet. A melegítés nélküli keverővel kapcsolatban említettem, hogy gond nélkül mehet bele minden komponens. Ez így igaz. Ám, ha melegítjük is keverés közben a liquidet két fontos dolgot tartsunk szem előtt.

1. Általánosan 50 fok ajánlott, de 55 foknál többre ne állítsuk a keverőt!

Jelentősen le tudjuk gyengíteni a nikotinos liquidünk erősségét, ha mondjuk napokon át (24-48 órán át) 50-55 fokos hőmérsékleten kevertetjük. Ha csak pár óráról van szó (8-12 vagy akár 16 óra) akkor is gyengül a nikotinerősség, csak nem olyan nagy mértékben. Minél tovább marad a keverőn annál gyengébb lesz. Ugyanezen okból sötétedik be a tankban is a liquid. Csak ott annyiban más, hogy a hőhatás nem folyamatos. Viszont egy tekercs sokkal nagyobb hőmérsékleten izzik mint amennyin a keverő kever. Ha már hőhatás…

2. Hő hatására roncsolódik a nikotin szerkezete!

Ez a mondat igaz a fentebb írtakra is, de van egy pici csavar a történetben. A nikotin 60 fokon már bomlik! A keverőn gyengül a nikotin, de a tényleges bomlás a tankban indul el! Mivel több száz fokon izzik a tekercs. Mikor épp nem használjuk a szettünket a bomlás lelassul, de attól még a folyamat jelen van. Ennek a folyamatnak az előfutára a keverőn való keverés. Pontosabban a hőhatás ami a keverőn éri. Ebből a gyengülésből mi általában nem sokat érzünk meg, de attól még ott van és dolgozik. A tekercs hője függ a wattól és a hűtés milyenségétől is. És persze már hozzászoktunk ahhoz amit beszívunk. Nem mindig tűnik fel, ha idő közben gyengül az erősség.

Ennek egy oka van. Szép lassan hozzászokunk, hogy folyamatosan gyengül az erősség egészen addig amíg le nem ürítettük a tankunkat. Erre még a kokszosodás is rádob egy kislapáttal és ezért érezhetjük azt is, hogy friss tekeréssel picit ütősebb a liquidünk. Tehát (majdnem) mindenről a hő tehet! Szebb szóval ezt oxidációnak nevezzük.

Ha szeretnénk a tényleges nikotinerősséget magunkba vinni, akkor magát a kész liquidet nikotinozzuk fel utólag! Ennek két módja van. Akik polcon érlelnek vagy hideg keverőn kevernek, Ők miután felhigították az aromát a kellő mennyiségű nullás alappal utána adják hozzá a nikotint. Ezután mehet a hideg keverőre, vagy a polcra. De természetesen előre ki kell számítani, hogy miből mennyi kell. Akik melegítéses keverőn kevernek, Nekik is kell egy kis matek, de csak a mentes liquidet tegyék fel keverőre és a keverés végezte előtt 1 órával tegyék bele a kellő nikotint, hogy az elegyedni tudjon és az általuk preferált erősséget megkapják, majd mehet a kész liquid hűlni. Fontos megjegyeznem, hogy meleg liquidet nem töltünk a tankba, ezáltal is gyorsul a bomlás!

Ha a fentebb írtak szerint járunk el, nem a keverőn kezd el gyengülni a liquid, hanem a tankban és sokkal lassabb ütemben, így a valós nikotinerősséget visszük be a szervezetbe!


Ez a tipp, csak magas nikotintartalmú alappal (100mg/ml) működik! Sajnos a boostereknek illetve nikshotoknak ehhez a művelethez alacsony a nikotintartalmuk és ennek köszönhetően mennyiségileg is sok kéne belőlük. Így utólag boosterrel nikotinozni maximum a gyári shortfilleket lehet. De nézzük is miért tartalak benneteket a kijelző előtt. Számoljunk egy kicsit. Tényleg csak egy kicsit… :wink:

Az elgondolás, a séma az, hogy nekünk van 100ml 100mg-os alapunk. De valójában mindegy mennyi 100-asunk van, ez késöbb kiderül, hogy a 100-as alap mennyisége miért mindegy. Csak számolni így könnyebb.

A 100mg-os nikotin szükséges mennyiségét a hígításhoz hasonlóan tudjuk kiszámolni. Az elvett mennyiséget nullással helyettesítjük és a mennyiséget kivonjuk az erősségből. Ezért könnyebb, ha elméletben 100ml 100-assal számolunk. De előbb inkább lelövöm a poént, mert elfelejtem leírni. :smiley: Azért nem számít, hány ml 100-asunk van, mert eleve nem kell belőle sok. :slight_smile: Na de mi most azt a mennyiséget keressük amennyit a liquidünkbe kell tenni. A következőképpen működik a dolog.

Ha 100ml 100mg-os alapból elveszel 1ml-t és azt az 1ml-t nullás alappal pótolod, akkor összesen 100ml 99-es alapot fogsz kapni.
Ha a 100ml 100mg-os alapból 2ml-t veszel el és ugyanúgy nullással pótolod akkor összesen 100ml 98mg-os alapot kapsz. Tehát ahány ml-t cserélünk nullásra a képzeletbeli 100ml 100mg-os alapunkból a maradék nikotinos alap lesz az a mennyiség amennyi kelleni fog a liquidünkbe. Néhány közkedvelt erősséget vezetnék csak le. Mind a 100-at túl hosszú lenne…

  • 100ml 100mg-ból elveszünk 88ml-t és helyettesítjük 88ml 0ással a végeredmény 100ml 12mg.
  • 100ml 100mg-ból elveszünk 89ml-t és helyettesítjük 89ml 0ással a végeredmény 100ml 11mg.
  • 100ml 100mg-ból elveszünk 90ml-t és helyettesítjük 90ml 0ással a végeredmény 100ml 10mg.
  • 100ml 100mg-ból elveszünk 91ml-t és helyettesítjük 91ml 0ással a végeredmény 100ml 9mg.
  • 100ml 100mg-ból elveszünk 92ml-t és helyettesítjük 92ml 0ással a végeredmény 100ml 8mg.
  • 100ml 100mg-ból elveszünk 93ml-t és helyettesítjük 93ml 0ással a végeredmény 100ml 7mg.
  • 100ml 100mg-ból elveszünk 94ml-t és helyettesítjük 94ml 0ással a végeredmény 100ml 6mg.
  • 100ml 100mg-ból elveszünk 95ml-t és helyettesítjük 95ml 0ással a végeredmény 100ml 5mg.
  • 100ml 100mg-ból elveszünk 96ml-t és helyettesítjük 96ml 0ással a végeredmény 100ml 4mg.
  • 100ml 100mg-ból elveszünk 97ml-t és helyettesítjük 97ml 0ással a végeredmény 100ml 3mg.
  • 100ml 100mg-ból elveszünk 98ml-t és helyettesítjük 98ml 0ással a végeredmény 100ml 2mg.
  • 100ml 100mg-ból elveszünk 99ml-t és helyettesítjük 99ml 0ással a végeredmény 100ml 1mg.

De, ha 200ml-t készítesz, vagy annál többet akkor csak be kell szoroznod a 100ml-re kiszámolt mennyiséget. Pl. 200ml 3as esetén 6ml 100mg-os nikotin szükségeltetik, hogy kijöjjön a 200ml 3mg. Ugyanebből az erősségbűből 300ml-hez már 9ml 100mg-os alapot kell hozzáadnunk utólag a nullás liquidünkhöz. Ugyanez képlettel leírva a következő:

Célzott nikotinerősség :heavy_multiplication_x: Összmennyiség :heavy_division_sign: Nikotin erőssége (jómagam 100mg-al számoltam) :arrow_right: Hozzáadandó mennyiség! :white_check_mark:

Vagyis, amilyen erősségű liquid a cél azt az értéket megszorzod azzal az értékkel amennyit összesen keverni szeretnél majd elosztod 100-al (vagy amilyen erős alapot vásároltál, a 30mg-ossal is ugyanúgy működik a számítás, csak én 100al számoltam) és meg is kapod végeredményképp azt a mennyiséget amennyit a keverés végén hozzá kell adnod a nullás liquidedhez. Fontos, hogy az eredményül kapott hozzáadandó mennyiséget nem az összmennyiséghez adjuk hozzá. Az összmennyiségből levonjuk a hozzáadandó mennyiséget pl.: 100ml az összmennyiség és 30ml a hozzáadandó nikotin, akkor 70ml nikotinmentes alaphoz adjuk hozzá a 30ml nikotint. Így kapjuk meg a 100ml összmennyiségű liquidünket. Természetesen a végeredmény mililiterben értendő.

A keverde többek között ezzel a képlettel is számol. Az ilyenek kiszámítására is tökéletes. :slight_smile:


Boosterekkel más a helyzet. Mennyiségre sok, erősségre viszonylag kevés. Boostereket akkor szokás használni, amikor az 50ml es shortfillt felöntjük a 10ml 20mg-os boosterrel, hogy 3mg-os liquidet kapjunk. Ha ilyen kevés a mennyiség akkor könnyű (a 100-ashoz képest) gyenge boosterrel dolgozni. De mi van akkor, ha 100ml alatti mennyiséget kell nikotinozni? Egyszerűen ott a fenti képlet, de más mód is van. Ekkor nem szorzunk, hanem osztunk. Ha 100ml 3mg elérésehez 3ml 100mg-os kellett, akkor 50ml 3mg eléréséhez 1.5ml 100-as alap szükséges. Mindkét mennyiség feleződik, csak külön számításban.

De, hogy kicsit rövidebben is meg legyen fogalmazva, nézzük így:

Ha a mennyiség ugyanannyi mint az erősség (az én esetemben 100) akkor az erősséggel azonos számú mennyiséget kell adagolnunk a nullás liquidbe úgy, hogy az összmennyiség 100ml marad!

Ha az összmennyiség több, akkor a 100ml-re kiszámolt mennyiséget felszorozzuk annyival ahányszor megvan a 100 az összmennyiségben.

Ha az összmennyiség kevesebb, akkor a 100ml-re kiszámolt mennyiséget felezzük, harmadoljuk, negyedeljük annak függvényében, hogy az összmennyiség hányszor van meg a 100-ban.

Azért a 100ml-t hoztam példának, mert törtekkel osztani nehezebb. Ha ilyen módszerrel szeretnénk taktikusan nikotinozni akkor ésszerűbb, ha kerek mennyiségeket keverünk. Pl. 50-100-150ml-el.

Tehát, ilyen elvek alapján nikotinozzuk fel utólag a házi liquidet. :slight_smile:

Figyelem!
A 100mg/ml-es nikotinos alappal mindenki bánjon nagyon körültekintően! Ne feledjük azt sem, hogy a bőrön át is képes felszívódni, így a védőfelszerelés abszolút ajánlott és indokolt!

Köszönöm, hogy elolvastátok! :smiling_face_with_three_hearts:

28 kedvelés

Annyira szeretem,ahogy írsz.És olyan soxor el is magyaráztad te is és más is,hogyan kell számolni…de én akkor sem tudom a sajátomat sosem kiszámolni​:joy::cry::cry:Annyira béna vagyok.És szerintem én vagyok itt az egyetlen nikotinerősségkiszámoló analfabéta​:wink::joy::cry:

3 kedvelés

200ast használok a matek ment már gyerek koromba is…de az írás nagyon jó bírom nagyon az írásaid… :slightly_smiling_face: :+1:

4 kedvelés

Köszönöm. :smiling_face_with_three_hearts:

@anon88785338 ez most nem sima számolás. :slight_smile: A Te esetedben így könnyebb lenne mint 2 féle erősségű alapot keverni.

1 kedvelés

100-as niket használok és forditva számolom nem el veszek száz miliböl hanem abbol veszek ki 3-6 milit a kivánt erösség fügvényében és ezért szeretek ezzel dolgozni mert joval egyszerübb a matek vele

4 kedvelés

Ezt szoktam én is a másik pedig LiqCalc app

4 kedvelés

10 bejegyzést új témára osztott fel: Hol lehet beszerezni 100mg-os alapot?

1 bejegyzés egyesült egy létező témába: Hol lehet beszerezni 100mg-os alapot?

én is a 40 fokot tudom.

2 kedvelés

Nyugodtan mehet 40 fokon is. :slightly_smiling_face: Én mikor a legelső liquidemet kevertem már akkor is súlykolták belém, hogy vegyek keverőt (anno még Gunner Jani csinálta) majd azzal keverve 60 fok fölé ne menjek! 40 fokon még csak roncsolódik, de igazából 40 fok alatt is roncsolódik. Aztán jött divatba, hogy mosógépbe (nem ér nevetni :sweat_smile:) dobták a jól lezárt és még a kupaknál le is ragasztott 100as flasikban a liquidet. Akkor ismét hangoztatták, hogy oké, de 60 fokos programnál már nem kéne ezt csinálni. Én nem szeretnék megcáfolni senkit. :slightly_smiling_face: Én most hallom először a 40 fokot mint maximumot. :slightly_smiling_face:

2 kedvelés

Én Vida István-tól vettem ő tanácsolta a 40 fokot.Mostanába viszont megint vissza tértem a régi idők keveréséhez össze rakom az össszetevőket üvegbe és elteszem 2hónap és kész. :slightly_smiling_face:

6 kedvelés

Igen, Ő mindenkinek azt tanácsolja. :slightly_smiling_face: Biztos meg van a miértje.

2 kedvelés