Porlasztó kompatibilitási lista, tapasztalatok

Igazságszerint ez nem is feltétlen nekem fontos, hanem a közösségnek. Mivel masszív RBA használó vagyok, és bár néhány porlasztós tankomat szeretem, de csak díszként állnak évek óta. Néhányszor újratekertem pár porlasztót, ami nem a legegyszerűbb művelet, és tulképp senkinek nem ajánlom, a hozzávalók beszerzése nehéz, és magas fokú kézügyességet, türelmet kíván.

Viszont a porlasztó felújítását pont amiatt műveltem, mert a kedvenc porlasztós tankjaimhoz itthon nem lehet kapni semmit, és a gyártóik sem nagyon támogatják egy idő után. Hozzá kaptam az eszközökhöz, ezért vannak nálam.

Annak idején keresgéltem ezekhez valami kompatibilis RBA fejet, de rendre falakba ütköztem, bár a reddit és pár külföldi fórum mélyén volt pár lista, amik eltűntek, illetve sohasem találtam vissza hozzájuk.

A szokásos általános tank/porlasztó lista természetesen könnyen elérhető, és bár az is fontos lehet, én a ritkábbakat is megpróbálom összegyűjteni, illetve gyűjtsük együtt össze.

Ami nálam konkrétan van, és nincs hozzá semmi, az Kamrytech K1000+ tankja. Ezzel semmi kommersz porlasztó nem kompatibilis, éppenhogycsak nagyobb, kisebb a többinél, bár valamelyik RBA head az egyik lista szerint belemegy, de reszelni kell rajta.
Ez egy nagyon szép és igényes tank, elég sok mindent ki is bírt.

A másik az az F-30 tankja, ami bár külsőre jó, kényelmes a szerelése a bordázások miatt, belül teljesen logikátlan a felépítése, és annyira MTL-es, hogy szinte csak beégetni tudtam. Ebben rengeteg a hely, hasonlít a Smok, Kanger, Eleaf HW porikra, de a menetek eltérnek, bár sokat nem próbáltam.

Szóval hasznos lenne itt is összegyűjteni ezeket.

5 kedvelés

Az RBA head kompatibility list veszett el valahol, a simára könnyű rátalálni. :slight_smile:

Ezek ilyen rövid felsorolásszerű listák, mint mondtam feljebb, egyszerű rákeresni. Amiket anno láttam, de már nincsenek meg, azok részletes, saját beszámolók alapján összeszedett, tapasztalatok alapján leírt listák voltak egy hasonló külföldi fórumon.
Annyi hibádzik még, hogy itthon a korlátozott elérhetőség miatt a régebbi eszközök is elő-előfordulnak, amik a fenti listákban már nem szerepelnek.
Pl. itt is van támogatói felajánlásból származó Kangertech SOOC, és előfordul aki használja, ha más nem Dwarv-K-ban, sőt, egokat is látni, a fenti két tankomhoz pedig tényleg keresem az alternatívákat, mégha nem is ezek vannak az eszközeimen évek óta, (amik amúgy nem boxmodok, hanem pipák, tényleg, nem a nyomorított alakúak mint pl. az elitar).
De jogos, hogy még nem vagyunk annyian, hogy ez a lista kinőlje magát, illetve a felhasználói szokások is kényszerűen abba az irányba mentek itthon, hogy ha netán ismerkedne valaki a vape-pel, és véletlen nem áljkoszt szerez be, akkor egy haladóbb arc ajánl valami porlasztós cuccot, jobb esetben olyat amihez azért még könnyen kapni porit, aztán az arc vagy RBA-ra tér át, vagy abbahagyja/visszatér cigire.
Sajnos nincsenek kétségeim.

2 kedvelés

Másnak még jó lehet :slight_smile:
Kamrytech nincs a listában.
Az az RBA head compatibility list teljesen eltűnt, tényleg nem emlékszem melyik fórumban vagy reddit szálon volt. Sajna az eszköz amit akkor használtam (transformer tab) kettétört, és nem szinkronizáltam az előzményeket.

Jó ötlet! Bár én is tekerek azért sosem lehet tudni mikor lesz rá szükség. Akár nekem akár másnak. Anno nagyon örültem volna, ha lett volna egy minnél teljesebb lista a kompatibilitásról mikor veszettül kerestem porlasztót. Hajra!

2 kedvelés

Sziasztok! Érdeklődnék, hogy az Aegis Cerberus tankja is kompatibilis a Vaporesso porlasztókkal? (konkrétan leginkább a ccell érdekelne).

Köszi! :slight_smile:

1 kedvelés

Szia. Ez engem is érdekelne… Illetve mi a jó bele a sajàtjàn kívűl. :slightly_smiling_face:
Köszönöm.

1 kedvelés

Szia Ricsi. Akinek válaszoltál, már nincs az oldalon. A profilja anonimizálva lett. Erre utal az anon a felhasználónévben.

Talán ez a lista a segítségedre lesz:

4 kedvelés