Milyen kazán - milyen huzal hány ohm - hány Watt? Esetleg táblázat van valahol?

Apropó levegőzés. De az már egy másik téma. Kaptam valakitől egy cserélhető porlasztós komplett készüléket, annak valahogy egész más gőze van. Egy patront sikeresen szétégettem, ezért azt szétszedtem, újratekercseltem, vattáztam, s a következőkre jöttem rá: A porlasztósban a levegő egyedül a forró tekercs közepén tud áthaladni, melegebb, töményebb, viszont érzésre szárazabb gőzt adva. A felújítósnál a beszívott sok hideg levegő körbejárja a kazánt, csak egy része érintkezik a tekerccsel, majd a kiáramló hideg és meleg egymással keveredve már egy félig kicsapódott gőzt ad, ami ízre lehet ugyanolyan, de érzetre inkább hasonlít a leveses fazék gőzéhez, mint a dohányfüsthöz. Viszont az ezer forintos porlasztó csak akkor éri meg, ha legalább 1 hónapig kitartana. Felújítása lehetséges, de nem olyan egyszerű, mivel ez nem arra készült, van benne macera, a vatta helyett is ki tudja milyen folyadék vezető anyag volt, kár hogy mind kikapartam, ha ezt gyengén vattázom, sokkal könnyebben megfolyik, már egy erősebb szívástól is ömlik belőle a liquid. Ezért biztosan fogok hozzá rendelni még gyári porlasztót, csak hogy fogom győzni anyagilag?

7 kedvelés