What do you think I've been smoking?

Sziasztok

Amióta elektromos cigizek, a Vaping Undergroundról (később már vaperstore) rendeltem a bázist és az aromát. 12mg-os készre kevert bázissal kezdtem, amit az évek során lecsökkentettem 6mg-ra. Igazából már ennél a váltásnál is gyanús volt, hogy érzetben semmi nem módosult. Több fogyott belőle, de szerintem ez akár annak is betudható, hogy a 6mg-os bázis már hígabb volt, mint a 12mg-os.

A lényegre térve, most egy elég nagy gondba ütköztem. Nagy tételben szoktam rendelni, emiatt több mint fél év is el szokott telni két rendelésem között. Tegnap szerettem volna belevágni a rendelésbe, mert erősen megcsappantak a készleteim és szembesültem azzal, hogy az oldal már nem létezik. Több órás utánajárás után arra a tényre kellett ráeszmélnem, hogy nem tudok nikotinos bázist beszerezni vagy ha tudok is, akkor irreálisan sok pénzért ahhoz képest, amit eddig költöttem rá.

Végül arra az elhatározásra jutottam, hogy nikotinmentes liquiddel kell folytatnom a pályafutásom. Abban szeretném kikérni a véleményeteket, hogy szerintetek ezt a nikotinmentességet mennyire fogom megérezni? Amit a felül említett oldalról rendeltem 1 literes, 6mg-os bázis kb 13 ezer forint volt fél éve. Más oldalakon amiket most néztem, a booster ekkora mennyiséghez kb 50 ezer forintra jön ki. Létezik, hogy amit 13 ezer forintért vettem, abban jóval kevesebb volt a nikotintartalom és ezért tudták ilyen jó áron adni? Vagy a többi oldal (amit találtam) árulja irreálisan drágán a boostereket? Ezen dilemmázok jelenleg és már előre félek, hogy milyenek lesznek a mindennapjaim a fixen nikotinmentes liquiddel.

2 Likes

Szia !

Teljesen érthető a dilemma . Az előre kevert alapleveknél mindig is kérdés volt a nikotin tartalom .

Jól utána jártál az előre kevert alaplevet már nagyon rég illegálisan árulta az általad említett oldal , szóval csak idő kérdése volt , hogy bukjanak .. .

Amennyiben jobban utána olvasol akár itt is .. azért léteznek még olyan oldalak ahonnan jó áron lehet beszerezni a bele valót … Szerény számításaim szerint kb 15k magyar pengőböl még mindig kihúzható 1 liter 6mg-os alap lé..
Nyilván rendelni csak saját felelősségére . De hát ez igaz volt eddig is az általad említett oldalnál . Azzal az apró difivel , hogy te onnan egy olyan terméket rendeltek ami full illegális az európai unióban .. Amennyiben boostert rendelsz az csak jövedéki megsértése ..

Mérlegelni kell és dönteni ..

Nem akarlak lebeszélni a nikotin mentességröl , de én személy szerint annak már nem látom értelmét . Valami legyen már … Ezt nem vehetik el tőlem ..

Finom Gőzöket :heart:

1 Like

Elárulom milyen, a szervezeted egy ideig követelni fogja a nikotint…kábé mintha az analógot tennéd le.
Megoldás lehet…jóhelyről és jóáron itthon venni a PG-t VG-t + nik booster a nemzeti tabakból, de csak 3mg/ml-re keverd be

3 Likes