Magas vérnyomás, a néma gyilkos!

Mi emberek nagyon sok mindenre tudunk vigyázni. Akkor miért van az, hogy az egészségünkre viszont nem? Ugyebár van nekünk a :heart: Jobban vagyok! elnevezésű kezdeményezésünk. Amiben leírtak az emberek, hogy milyen pozitív egészségügyi változást okozott nekik az elektromos cigarettára való átállás. Na de mi van azokkal, akiknek nincs, vagy nem volt gondjuk a dohányzással? Nekik vajon nem is lehet bajuk tőle sosem? Aki úgy véli, dohányos létére, hogy Ő bizony makkegészséges. Sajnálom, de téved! Van egy igazán sunyi dolog, ami miatt a dohányos nem most fog majd kétségbe esni, hanem talán majd csak hosszú évek múlva. Ez a sunyiság nem más, mint a magas vérnyomás. Ami bizony minden dohányost elér, ha nem tesz még időben valamit ellene! Erre is, és sok más EÜ problémára javulást hozhat az e-cigi!

Az emberi szervezet alapvető működéséhez elengedhetetlen a megfelelő vérkeringés, hiszen a vér szállítja a test különböző részeire az oxigént, a tápanyagokat, a hormonokat, és minden más anyagot. Emellett elszállítja az anyagcsere közben létrejött végtermékeket is.

A vérnyomási értékeket általában a nagy artériákban mérik, s a kapott értékek alapján megállapítható, hogy az adott ember neme, kora és fizikai állapota szerint megfelelő-e a vérnyomása, vagy tapasztalható-e valamilyen kóros elváltozás. Az eredmény két szám, a szisztolés, és a diasztolés vérnyomás, higanymiliméterben (Hgmm).

A szisztolés vérnyomás a szív pumpálásakor megmérhető érték. A diasztolés pedig a két szívverés közötti.


Fotó: hazipatika.com

A jelenlegi álláspont szerint a 120/80 alatti vérnyomási érték az egészséges, de 140/90-ig még nem tekintik kórosnak a változást. És itt van egy kis csavar! Mivel Magyarországon népbetegségnek számít a magas vérnyomás ezért a rizikófaktorokat is kitolták az orvosok! Ami azért nem helyes mert én, akinek 100/70 a vérnyomása, az egyszer csak felugrik 130/90-re azt fogják mondani, hogy „Oh, nincs baj, ez még nem kóros!” Ezért is fontos gyakran és rendszeresen ellenőrizni a vérnyomásunkat. Így könnyen, még idejében elcsíphetünk egy magas vérnyomás okozta betegséget, ami lehet szívelégtelenség, agyi érkatasztrófa, vagy egyéb vérellátási zavarok.

És csak, hogy tudd, nincs olyan, hogy egészséges dohányos. Esetleg tünetmentes. A magas vérnyomást érintő szervek a szív, erek, központi idegrendszer, a jó vérellátást igénylő szervek, amik az agy, szív, vese, és a szem. Az agyi katasztrófa lehet agyvérzés, agyérgörcs, vérrögképződés az agyi erekben . A vérrög az agyban pedig trombotikus stroke-ot eredményez.

Ha olyanokat tapasztalsz mint :

  • féloldali érzékkiesés, bénulás, zsibbadás,
  • nyelési nehézség,
  • beszédzavar,
  • zavartság,
  • fejfájás, szédülés,
  • látászavar (homyályos látástól, a kettőslátáson át egészen a vakulásig minden előfordulhat átmenetileg)

Akkor azonnal fordulj orvoshoz!

A feljebb említett értékek komoly élettani problémákat jelezhetnek, így nagyon fontos, hogy a vérnyomás mérése a megfelelő módon történjen. A vérnyomás elvégzése előtti egy órában a vizsgált személynek már nem szabad dohányozni, vagy olyan ételt vagy italt fogyasztani ami koffeint, alkoholt, teint, vagy taurint tartalmazhat. Ezek az anyagok ugyanis befolyásolják az eredményt.

Kiemelten fontos, hogy a vizsgálati jelentőségű, hivatalos méréseket orvosilag képzett személy végezze. Ő képes ugyanis felismerni az olyan hibákat, melyek a vérnyomási értékek torzítását okozhatják. Ilyen lehet például, ha túl vastag a kar, vagy a kar nem volt ellazítva a mérés során. Ha vérnyomás ingadozást tapasztal valaki, azonnal lássa orvos!

A súlyos szív- és érrendszeri betegségek hátterében 80-90%-ban a magas vérnyomás áll, ezért is szokták a magas vérnyomást „néma gyilkos” elnevezéssel illetni.

Hipertónia betegségről akkor beszélhetünk, ha az orvosi rendelőben, nyugalmi állapotban, három különböző alkalommal, legalább egyhetes időközzel mért vérnyomás értékének átlaga eléri, vagy meghaladja a 140 Hgmm szisztolés, vagy 90 Hgmm diasztolés értéket. A diagnózis felállításához azért van szükség többszöri mérésre, mert a vérnyomásértékek spontán módon, jelentősen ingadozhatnak. Otthoni vérnyomásmérés esetén már a 135/85 Hgmm-es érték is magasnak számít. Minél alacsonyabb a vérnyomás, annál kisebb a veszélye a szív- és érrendszeri szövődmények későbbi kialakulásának. Ezért az orvosi gyakorlatban nem önmagában a vérnyomás csökkentése, hanem a teljes kardiovaszkuláris kockázat mérséklése a cél. A kezelőorvos mindezt szem előtt tartva állapítja meg az elérni kívánt vérnyomás célértéket. Figyelembe veszi továbbá azt is, hogy bizonyos rizikót jelentő állapotokban (például cukor, szív, vagy vesebetegség esetén) eleve alacsonyabb vérnyomásérték elérésére van szükség. A kivizsgálás során az orvos feltérképezi, hogy betegénél kialakult-e már érrendszeri károsodás, és felderíti, hogy a háttérben fennáll-e esetleg olyan kóros elváltozás (például pajzsmirigy, vagy vesebetegség) amely a magas vérnyomást okozhatja.

Gyakran előfordul, hogy az orvosi rendelőben mért vérnyomásérték magasnak bizonyul olyan személyeknél is, akiknek a rendelőn kívül teljesen normális a vérnyomásuk. Ezt a jelenséget „fehérköpeny” hatásnak nevezzük. Éppen ezért, annak tisztázására, hogy vérnyomásunk csak az orvos láttán emelkedik meg, vagy a rendelő falain túl is, érdemes otthoni körülmények között is megmérni a vérnyomásunkat.

Az otthoni vérnyomásmérés szabályai:

  • Mindig azonos időpontban (a nap azonos órájában) mérjen!
  • A mérést megelőző egy órán belül ne dohányozzon, és ne kávézzon!
  • A mérés előtt két-három percig üljön nyugodtan!
  • Ne mérjen vérnyomást erős vizelési kényszer esetén!
  • A mérés előtt olvassa el a vérnyomásmérő használati utasítását!
  • A mérés alatt a mandzsetta a szív magasságában legyen!
  • A mérés alatt ne mozogjon!
  • A mérés alatt ne beszéljen!
  • Két mérés között legalább egy percet várjon!
  • A mért értékeket írja be a vérnyomásmérő naplóba!
  • Rendszeresen mérje vérnyomását!

A digitális vérnyomásmérők mandzsettáját előírásszerűen, a szív magasságában kell elhelyezni. A mérést lehetőleg ülő helyzetben, hátunkat megtámasztva, ellazított izomzattal végezzük, miközben a karunk legyen mindig a szív magasságában megtámasztva, a könyök enyhén behajlítva, a lábak ne legyenek keresztezve. A két karon mért vérnyomásérték között lehet különbség, de az nem haladhatja meg a 10-15 Hgmm-t. Az egyes napszakokban mért vérnyomásértékek között jelentős különbség lehet.

A só fogyasztás mérséklésével akár 2-8 Hgmm-es vérnyomáscsökkenést érhetünk el. A rendszeres fizikai aktivitás további 4-10 Hgmm vérnyomáscsökkenést eredményezhet. Nem árt tudni, hogy a préseléssel járó, statikus erősportok (például súlyemelés, body-building) emelik a vérnyomást. A sportolás megkezdése előtt mindenképpen célszerű konzultálni a kezelőorvossal, aki az egyén terhelhetőségének ismeretében személyre szabott tanácsokat fog adni.

Mi történik ha valaki leteszi a cigarettát?

  • 20 perc múlva mérséklődik a vérnyomása és a pulzusszáma
  • 8 óra múlva a vérben az oxigénszint közel rendeződik
  • 4-12 hét múlva javul a vérkeringése
  • 1 év múlva a szívinfarktus kockázata a korábbi felére csökken
  • 5 év múlva a szívinfarktus kockázata eléri a nemdohányzókét

20 perc! Kicsit vicces, nem? Elnyomod a cigidet, 20 perc múlva helyreállna a szervezeted, de addigra ismét rágyújtasz! Ebből az ördögi körből iszonyatosan nehéz kilépni!

Dr. Székács Béla a SOTE II. sz. Belgyógyászati Klinika orvosa már korábban publikált egy ilyen tanulmányt, a három leginkább előforduló rizikófaktor vérnyomásra gyakorolt hatásairól szól, a dohányzás, dohányzás és kávéfogyaztás, és dohányzás és alkoholfogyasztás.

A tanulmány összegzése szerint : „Főleg a fiatal, fokozott adrenerg reaktivitású enyhe hipertóniás betegek közül a dohányzók, és még inkább a dohányzók + kávét naponta többször is fogyasztók további vérnyomás-emelkedésre predesztináltak. Hasonló a helyzet azokkal, akik a cigarettázás mellett rendszeresen alkoholt is fogyasztanak. E változások jelentőségét jól aláhúzza az a tény, hogy több tanulmány is igazolta: már napi 2-3 Hgmm-es átlagos szisztolés vérnyomás-emelkedés határozottan megnöveli hosszabb távon a szív-érrendszeri rizikót, azaz az érfüggő szív- és agykárosodások kialakulásának veszélyét.”

A dohányzás hosszú távú károsító mechanizmusai csak lassan, évek, sőt évtizedek múltán jelentkeznek. A cigarettázás szinte minden szervünkre káros hatással van, és számos betegség kialakulásában is rizikót jelent, így például a szív- és érrendszeri betegségek egyik legnagyobb kockázati tényezőjeként tartjuk számon. Mindenki maga dönt, de mi azt javasoljuk, térjen át e-cigire, vagy szokjon le!

A tanulmányt bővebben itt olvashatod!

Borítókép: pathway.com

14 kedvelés

Kéz csókolom Kinga ! Szervusztok !

25 éve hipertóniásként csak megerősíteni tudom a leírtakat ! Az egyéves online hipertónia teszten is részt vettem !

Köszönjük Kinga !

7 kedvelés

A leírtakat kéretik komolyan venni, mert sajnos minden szó igaz. Sok-sok év dohányzás után, bizony be-beremegnek a lábaim egy-egy dokilátogatás során :wink:.

Évekig mosolyogtam én magam is a családtagokon, szüleimen, szomszédokon, barátokon, akik otthoni vérnyomásmérővel “dolgoztak” és a napi rutinjuk kihagyhatatlan része lett a “megyek mérni” :heart_eyes:. Bárhol is jártunk, bármi is történt éppen.

Ma pedig itt állok ráncosan tehát öregen, kopaszon tehát csúnyán, feledékenyen tehát hülyén, és minden egyes családlátogatás alkalmával az az első, hogy mérünk. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy egyelőre nem vagyok érintett (úgy tűnik) és mindig van a közelemben elérhető gép, így a mérés nem okoz gondot, meg is teszem amikor csak lehet. Ha esetleg a családban használja valaki Nálad, nem szégyen rácsapni és mérni. Csak egy perc, nem több…

Ugyan nem a reklám helye, de akaratommal ellentétben nem GeekVape szettet kérek névnapomra, hanem “vérnyomi szettecskét”. :innocent: :wink:

Köszi Kinga az emlékeztetőt! :heart_eyes:

9 kedvelés

Szervusz Viktor ! Szervusz Tibor !

Sajnos azt kell mondjam a 11 éves leányzóm 3 éves kora óta szintén hipertóniás, szóval nem kor függő ! Mivel asztmával született a rengeteg szteroid megnövelte a súlyát ennek a következménye lett a magas vérnyomás ! Sajnos ma már 3 fajta vérnyomás csökkentőt szed ! Mindenki figyeljen oda a családjában élőkre, kortól függetlenül !

8 kedvelés

Teljesen igazad van Atisom, ha esetleg mondandóm arra utalt, hogy a problémában csak az idősebbek érintettek, akkor bocsi!!!
A legfontosabb: jobbulást és gyógyulást kívánok a Kisleánynak!!! :heart_eyes: :hearts: :hearts: Az egykor még kisfiam hasonlóképpen járt, szerencsére sikerült “kinőni” és lefogyni a felmerült gondot 14 éves korára teljesen. :man_cartwheeling:

4 kedvelés

Mi is reménykedünk benne , hogy ki fogja nőni, az asztmát már elhagyta hála istennek ! Nem éreztem utalást arra , hogy csak időseknél jelentkezhet a betegség ! Csak azért írtam le, mert sajnos a leányzó így járt. És ha valaki észlel a családjában hasonló tüneteket akkor igenis ki kell vizsgáltatni ! Ébernek kell lenni , mert ez a betegség valóban csendes gyilkos !

8 kedvelés

Ki fogja nőni! Rettegtünk mi is attól, hogy marad a krónikus betegséghalom (asztma, allergia, magas vérnyomás), de szerencsére az allergián kívül minden más megszűnt. Ahogy csökkent a szteroid és egyéb gyógyszerek mennyisége, úgy normalizálódott az állapota folyamatosan. Aztán még egy nagy roham a fogyókúra irányába (számítógép helyett kézilabda, óriási séták, étrend váltás) és hipp-hopp eltűnt a “rém”. Az a pillanat, amikor elhangzott a dokinő szájából a kórházban a mondat: na most egy jó darabig nem találkozunk, mert itt bizony minden stimmel, leírhatatlan! És azóta sem volt a magzatnövekmény még csak közelében sem a pulmonológiának, kardiológiának stb stb.

7 kedvelés

Na ennek igazán örülök , hogy a fiadnak sikerült megszabadulni a rengeteg kórtól ! Sajnos nálunk a súlyfelesleg egyelőre megmaradt , de dolgozunk az ügyön, hogy normális súlya legyen , utána már szerintem a vérnyomással sem lesz probléma !

7 kedvelés

Sok-sok sikert és kitartást hozzá!!! :hearts: :heart_eyes: Drukkolok neki, Nektek! :wave: :raised_hands:

7 kedvelés

Köszönjük Viktor ! :blush: :heart: :+1:

7 kedvelés

A sporthoz-mozgáshoz egy apró megjegyzés: valóban jót tesz, valóban segít, de alaposan gondold át, mibe hogyan kezdesz bele, és csinálod, mert sajnos előfordulhat, hogy a nem megfelelő mozgás forma nagyobb gondot okoz mint amennyi haszonnal jár.
Vágtak ki edzőteremből, rúgtak le kerékpárról vérprofi amatőrök, rángattak ki medencéből úszótársak és “agyaltak” meg walkenergie edzők azért, mert ökör módjára túl sokat akartam (minden esetben lábadozó sérültként, betegként). Szóval mint a vapelés esetén: csak ésszel és csak úgy, csak annyit, ami jólesik! :wink:

7 kedvelés

Fiúk… :flushed: Le vagyok döbbenve. :pensive:

Remélem @Atis a kislányod hamarosan rendbejön. Nagyon drukkolok Neki. :heart::heart: Arról nem szólt a fáma, hogy ilyen kicsiknél is előfordulhat a magas vérnyomás. :confused: @Viktor_Hajdu Nektek pedig gratulálok, hogy sikerült életet menteni! :heart_eyes: És nem is akárkiét. :smiling_face_with_three_hearts:

Nagyszerű Apák vagytok! :smiling_face_with_three_hearts::kissing_heart:

Nekem 7 éves a lányom, de nem mérték még meg Neki soha. :confused: Azt mondta a doktornő 10 éves kor alatt nem kell, hát még csak gyerek, fejlődő szervezet, nem fogja azt produkálni amit kéne. :confused:

Szerettem volna, ha ránéznek. Mert én ahogy a cikkben is írtam alacsony vérnyomásos vagyok. 100/70 általában. De ez sem a legjobb. Hamar elfáradok, elálmosodom, nem bírok annyit mint akinek gyors ütemben pumpálja a szíve a vért. A lányom VSD-vel született, baromi nehezen nőtte el. De összekapcsolták a fáradékonyságával. Ha hagyom, már mások (aki nem a kezelőorvosa) megműtötték volna, csak nem mentem bele mert ugye a remény hal meg utoljára. :slightly_smiling_face: Meg Pesten a Gottsegen kórházban (lehet, hogy nem jól írom a nevét) azt mondta a kardiológus, hogy ne hagyjam mert pont kikeruli egymást a 2 véráram, és szerinte sulis korára elnövi. A kezelőorvosa szintén ezt mondta, csak más orvosok nem értettek egyet velünk. Na de az más tészta. A lényeg, hogy az alacsony vérnyomás sem kellemes. Picit felmegy már fáj a fejem, szívdobogás érzés van. De jó a rosszban az, hogy sokáig boldogitalak még titeket. :stuck_out_tongue_closed_eyes: Ugyanis a mamám is alacsony vérnyomásos, és 98 évesen most 140/80 Neki. :slightly_smiling_face:

Sok örömet a gyerkőcökhöz. :smiling_face_with_three_hearts::smiling_face_with_three_hearts: Vigyázzatok egymásra. :kissing_heart::kissing_heart:

6 kedvelés

Szia Atis! Sziasztok :slightly_smiling_face:

Kis koromban sajnos én is kaptam hormon, szteroid :syringe: kezelést. :pensive: Én is hipertóniás voltam, vagyok. Meg más betegség is jött vele (HS).

Még általanos iskolás voltam mikor kórházba kerültem a vérnyomásom miatt. Természetesen kaptam rá gyógyszereket, amiket mára sikeresen elhagytam. Gimnazista koromban kezdtem el dohányozni ami természetesen nem engedte elmenni a vérnyomásom folyamatosan magas volt. A gyógyszerek küzdöttek a bagó ellen aminek a vége az volt, hogy stagnált.

Az életem egy örök küzdelem a kilók ellen. :slightly_smiling_face: Nálam a képlet egyszerű, ha elengedem magam és felszaladnak a kilók akkor a vérnyomásom is.

15-16-17-18 éves koromban már 150-160kg voltam és tudjátok mit nem ettem sokat, csak rosszkor. Ráadásul ahhoz képest mozogtam is sokat. De mindenképpen változtatni akartam ezen. Rengeteget olvastam, tájékozódtam a témában. A fogyás kulcsa 75% táplálkozás, 25% mozgás.

Természetesen nem kezdhettem el azonnal 160kilósan sportolni. Nem is bírtam volna meg a szervezetet is olyan szinten leterhelte volna, hogy más betegségek is kialakultak volna. (volt is, de az más sztori)

Szóval először az étrendemen kellett változtatnom. Most átugornám a rengeteg éveken át tartó sikertelen próbálkozásokat és a lényegre térnék.

Az ami nekem segített a Paleo étrend. Itt is természetesen rengeteget olvastam mielőtt belevágtam mert mindenhol egy drága dolognak állítják be, de valójában nem az. Nagyvonalakban a lényege a szénhidrát, tejtermékek elhagyása. Hús, zöldség, tojás minden mennyiségben. Gyümölcs kisebb mennyiségben. Kenyér, tészta, krumpli, rizs, cukor stb tilos.

Remek receptek vannak és a fantáziát is szabadjára lehet engedni. :slightly_smiling_face: Ez egy életvitel minden forrást megkap a szervezet így nem szenved hiányt semmiben. Jó a kenyér kb 2 hétig hiányzik de ennyi :slightly_smiling_face:

Jaa igen és az időpont is kb mindegy :slightly_smiling_face:

Ezzel szépen elkezdtem fogyni mellette pedig sétáltam. 90 kilóra mentem le a végén. :slightly_smiling_face: A séta legalább annyit ér mint futkározni. Ráadásul még élvezi is az ember ha egy szép parkban teszi. :slightly_smiling_face: Egyre többet és többet bír…először lassú tempóban aztán egyre gyorsabban. Napi rutinná válik… Reggelente egy 5-10km - es séta.

A gyógyszereket közben elhagytam nem volt rá szükség. Aztán a cigit is! :slightly_smiling_face:

A fentieket azért osztottam meg mert rengeteg próbálkozással és kudarccal töltött év maradt volna ki az én életemből, ha anno valaki segít nekem ebben. :slightly_smiling_face: :heart:

Ui.: igaz most egy időre abbahagytam a Paleo étkezést (fel is szaladt pár kiló meg a vérnyomásom is) de megint tervezem elkezdeni. :slightly_smiling_face:

10 kedvelés

Javaslom, hogy a séta mellett végezz izomerőt igénylő feladatokat. Nem feltétlenül súlyzóra gondolok, mert az izületgyilkos tud lenni, de gimuszalag, gumihurok nagyon hasznos. Érdemes utánanézni, másképp hat, mint az aerob dolgok.

6 kedvelés

Igen az is szükséges, köszönöm a kiegészítést :slightly_smiling_face: Én később ilyen 110-120kilosan, amikor már jobban bírtam kezdtem el otthon kisebb gyakorlatokkal erősíteni, viszont nálam elég necces volt a dolog a HS miatt úgy kellett visszaépíteni a felső izomzatot (mellkas, váll, stb) a mínuszrol. Konkrétan a karjaimat nem tudtam megemelni. Szóval fokozatosan erősítettem :slightly_smiling_face:

6 kedvelés

Köszönöm! Drága Kinga, sajnos a Kicsik is érintettek, elég erősen és eddig soha sem látott mértékben. A munkahelyemen megdöbbentő találkozni a 10-14 éves magas vagy alacsony vérnyomással küzdő kicsik sokaságával és a szüleikkel. Rohadt érzés, hogy nem segíthetünk rajtuk azonnal… Szerencsére jóval könnyebben regenerálódnak, jobban reagálnak minden beavatkozásra, emiatt a mosoly is őszinte tud lenni az arcomon. :wink: :heart_eyes:

4 kedvelés

Vajon,ha valaki az analógról a hevítőkre szokott át és Heetset vagy mostmár Neot szív,az is segít?Vagy csak a Vape?

1 kedvelés

Szia Beatrix. :blush:
Én úgy gondolom, hogy mivel a Neo is hevitett dohánytérmék és az is (állítólag… Én magam nem néztem pontosan utána) PG-ben van áztatva így egészségesebb mint a sima cigi, tehát jó lehet a vérnyomásra is. :slightly_smiling_face: Egyébként amennyire hallom sokkal jobb mint az Iqos. :slightly_smiling_face: Esetleg, ha rólad van szó nyugodtan indíthatsz egy off-topikot a Glo-nak. Legalább mi is többet látnánk Téged. :smiling_face_with_three_hearts:

2 kedvelés