Kiszerelés: 10ml aroma
Gyártó: DecadentVapour – Anglia
Ajánlott keverési arány: 10-20%
Az Eton Mess egy hagyományos angol desszert, amely eper vagy más bogyós gyümölcsök, habcsók és tejszínhab keverékéből áll. Ebben az esetben édes eper került bele ebbe a finomságba. Az ízek szépen keverednek az aromában, eper, lágy tejszínhab, valamint egy kis sütis beütés is kivehető belőle. A gyümölcs vonalon az eper jól érezhető, nem savanykás és nem is túl érett állapotban van jelen. A tejszín édes, és hozza magával a sütis beütést. Beszíváskor az eper, majd kifújáskor a desszert része is csatlakozik az ízekhez. Nem túl erősek az ízek, inkább lágyabbnak és krémesebnek mondanám, mint valami habos, epres turmix ital. Az édes részét egész jól felcsavarták, viszont nem lehet érezni, hogy édesítőszeres lenne tőle az aroma. A jól eltalált arányok miatt nem érezhető hogy túl tömény lenne, amitől még nyálcsorgatóbb hatást kelt a gőzölésben. Mindenképpen az édes szájú vapereket célozták meg ezzel a tradicionális desszerttel, amit lágysága és krémessége miatt egész nap gőzölhetnek. Egy vasárnapi zsíros ebéd után, igazán kellemes desszert gőzölést lehet vele végrehajtani, ami a pocakunk térfogatát sem fogja növelni
9 kedvelés
Nekem egy epres csodához volt szerencsém eddig, ami lefolyóban végezte , de ez igazán jól hangzik!
1 kedvelés
Ahoz nem volt szerencsém