CigBest lucky box

A múlt hét végén megnéztem Tamásunk lucky box nyitogató mizériáját, mert nem jött a szememre álom. Egyikre sem.
-A csávót még mindig nem csípem. Nem tud egy értelmes magyar mondatot kinyögni. De hagyjuk is, tudja ezt itt mindenki.
-Az ő 50 dolláros dobozának a tartalma nem igazán fogott meg. Amúgy sem akartam venni az idén magamnak már semmit, ilyenkor a kariajikra kell fókuszálni.
-Józan voltam.

Szóval a fent említett dolgokból következik, hogy nyilván azonnal megrendeltem a legnagyobb, 70 dollàros dobozt.
A mai napon meg is érkezett, pedig itthon már a Magyar Posta intézi, úgyhogy nem is reménykedtem ilyesmiben.

A csomagolástól nem voltam elájulva, de szerencsére semminek nem lett baja.

Reménykedtem legalább egy darab egyakkus modban, mert azt jövőre amúgy is terveztem venni.
Ez pont nem jött össze, mindkét cuccos duál.

Jött egy matt szürke Vaporesso Gen 200, egy fekete Wotofo Mdura kit és egy THC x Mike Vapes Blaze dual RTA gunmetal színben, hogy nehogy bármi passzoljon bármihez.



Egyelőre még csak éjszakás műszakból felkelve, óvatosan, csipásan számolgattam, de szerintem azért a 70 dolláron ez bőven túltesz, csak hát kár, hogy nem kell nekem egyik sem. :laughing:

Úgyhogy valószínűleg nemsokára találkozunk az adok-veszek osztályon, csak legyek már túl ezen a héten.
Addig pedig ha esetleg fejből vágjátok a cuccok reális árát (hogy alá lőhessek kicsit) és van kedvetek, nyugodtan megoszthatjátok velem! :grinning:

7 kedvelés

Mire ez megíródott, az Mdura kit gazdásodott is a barati körön belül.
És még mielőtt bárki is…A NYULAMAT NEM ADOM SEMMI PÉNZÉRT! :smiley:

4 kedvelés