Aspire Flexus Pro POD Kit élménybeszámoló

Ismét a Calumette kínálatából hozok egy terméket, méghozzá az Aspire Flexus Pro POD Kit-et. Erre a készülékre igaz a mondás, miszerint kicsi a bors, de erős! Bár a Flexus Pro elsősorban a kezdőket célozza meg, úgy gondolom bárki számára tökéletes lehet aki szereti az intenzív ízeket produkáló kompakt készülékeket és nem bánja, ha porlasztós és beépített akkuval rendelkezik. Első benyomásra a külleméből azt gondoltam, hogy egy igazán masszív és elegáns POD-dal van dolgom. Aztán amint elkezdtem használni egyre jobban szerethetővé vált számomra. Nem egy bonyolult szerkezetről van szó, és pont ebben rejlik a szépsége is. Kívül-belül letisztult, egyszerű, hozza amit kell és elvárunk, és még talán többet is! Az ASP Chip hozzájárul a stabil porlasztási élményhez amit bőséges gőz kísér. Természetesen el van látva rövidzárlat elleni, túlmelegedés elleni, alacsony feszültség elleni és alacsony ellenállás elleni védelemmel is. De van benne időtúllépés elleni védelem, ami annyit tesz, hogy 7 másodpercnél hosszabb slukkokat nem enged az ASP Chip, de ez nem zavaró, ugyanis annyira intenzív a gőzkibocsátása, hogy el sem érjük a 7 másodpercet, olyan hamar eltelít minket a bőséges gőz. Továbbá ebben is van nyitott áramkör elleni védelem, amit továbbra sem értek miért kell feltüntetni, mert az teljesen alap dolog a fizika szerint, hogy PODfej nélkül nem tudjuk működésbe hozni a készüléket, pontosabban semelyik e-cigi nem működik ellenállás hiányában, szóval, jah…

Összesen 6 színben kapható, amik a Fuchsia, Pink, Black, Blue Fade, Green, Peal White. Jelen pillanatban ezek közül csak 4 színben érhető el a Calumette oldalán amik a Black, Pink, Blue Fade és a Fuchsia. Ezek közül a kimondottan elegáns Black érkezett hozzám. Nézzük is meg közelebbről!

Aspire Flexus Pro POD Kit élménybeszámoló


A doboz tartalma és ismerkedés a készülékkel

A dobozban nem túl sok minden található, bár másra nincs is szükségünk kezdésnek. A POD mellett közvetlenül megtalálhatjuk a töltőkábelt, és egy 1 ohm-os AF Meshed porlasztót. A POD helye alatt pedig a használati utasítást találhatjuk. A PODfejbe előre behelyezve egy 0.6 ohm-os Meshed porlasztó van.

A minimalista stílusnak köszönhetően nagyon elegáns darab. Az egybeöntött alumínium ötvözetből készült ház miatt nagyon strapabírónak ígérkezik. Csak az elől és hátul található műanyag borítás kapott némi mintázatot, amitől nem lesz túl egyhangú a kinézete.

Bal oldalon található a levegőállító csúszka. Bár picinek látszik a lyuk, mégis rengeteg levegőt képes átengedni, aminek köszönhetően mindkét féle porlasztó tökéletesen tud hűlni. Maga a csúszka eléggé feszes, ez észrevehető mikor esetleg picit el szeretnénk zárni a levegőt. Emellett stabil, nem lötyög, és nem mozdul el a beállított helyéről. Teljesen elzárt állapotban egyáltalán nem enged be levegőt.

A hátoldalán semmi sem található a típusnevén kívül, de, hogy ne legyen olyan kevés itt a betű, ezért azt elárulom, hogy a egyáltalán nem csúszós, a fogása szerintem kényelmes, bár picit keskeny, de ezt a POD mivoltára való tekintettel nem rovom fel, viszont legalább nem túlságosan vékony. 114,5 x 26 x 15,5mm, tehát POD-hoz képest szerintem nagyon jó méretekkel rendelkezik.

Elől csupán a tűzgomb kapott helyet aminek a felső részén van a nyomáspont. Ez bár használat közben nem zavaró, de idővel akár gondot is okozhat, hogy nem pont középen van. Emellett nem érzékeny, de azért túlzott erőhatást sem igényel.

A 3ml-es cartrige-ben gyárilag a 0.6 ohm-os Meshed porlasztó található, ami addig nem lép működésbe amíg a matricát le nem szedjük a csatlakozóról. Kapható TPD Edition is amiben 2ml űrtartalmú a PODfej. Anyagát tekintve PCTG (policiklohexilén-dimetilén-tereftalát) ami kiváló ütésállósággal bír. A PODfejen és a készülékben lévő mágnesek erősek, érezhető húzása van, ám mégis könnyű eltávolítani. Maga a PODfej icipicit keskenyebb, mint a készülékben lévő bemenet, de ennek köszönhetően olyan könnyű behelyezni és szerencsére nem jellemző a lötyögés ami szintén az erős mágneseknek köszönhető.

A PODfej oldalán található a töltőnyílás aminél egy narancssárga gumidugó biztosít minket arról, hogy a liquid ne folyjon ki. A tömítettsége nagyon jó, bár ezt a PODfejet sem célszerű túltölteni ugyanis akár szörcsögés is jelentkezhet, viszont egyetlen slukkal véget is tudunk ennek vetni. Folyás nem igazán jellemző, de mivel cserélhető porlasztós PODfejről beszélünk, ezért a porlasztón is sok múlik.

A porlasztót egy egyszerű mozdulattal megfogjuk az alján, majd kihúzzuk, hogy cserélni tudjuk. Két o-gyűrű található rajta, egy a tetején, avagy kéményen, egy pedig az alján ahol becsatlakozik a PODfej alsó részébe. A tömítés stabilan a helyén tartja a porlasztót, szivárgás nem jellemző. Kapható beépített porlasztós változat is PODfejből, de véleményem szerint kár lenne túl hamar kukába dobni a PCTG PODfejet, ugyanis ezt nem rövid ideig való használatra tervezték, ezért megérősebb és praktikusabb a cserélhető porlasztós variáns mellett dönteni. Ez a PODfej fogadja azt a két fajta ellenállással rendelkező AF Meshed porlasztót, amik gyárilag járnak a készülékhez, azaz 0.6 és 1 ohm-os. Ezek az MTL és RDL irányzatot követik, de ezen kívül van még 0.4 ohm-os is, ami már a DL felhasználást hivatott szolgálni.

A készülék alján található az USB C töltőcsatlakozó, ami az 1200mAh-s beépített akkut képes 30-35 perc alatt nulláról 100%-ig feltölteni a 2A-es gyors töltés segítségével!

A 0.54"-es OLED kijelző fényereje tökéletes, minden fontos adatot kijelez amit figyelni kell a használatkor. Ilyen az ohm érték, a watt szám, az akku százalék és a slukkok hossza. A slukkokat gyárilag nem számolja.

Ugyan, ennek nincs menüje, viszont van egy-gombos navigáció ami annyit jelent, hogy 3 gyors tűzgomb nyomásra elkezd villogni a watt érték, majd a tűzgombot nyomogatva tudunk haladni 5 wattól egészen akár 30 wattig wattonként. A dobozban lévő porlasztók 20 watt alatt üzemelnek, viszont a külön megvásárolható 0.4 ohm-os porlasztó már 20 watt feletti igényű, ezért ennél a készüléknél valószínűleg ki lesz használva, hogy 30 wattot tud maximálisan. Mikor villog a watt érték, olyankor hosszan nyomva a tűzgombot előbb elérhetjük a kívánt teljesítményt. A 30 wattot elérve nem fordul át, viszont amint elengedjük a tűzgombot ismét villogni kezd, ami azt jelenti, hogy újból nekirugaszkodhatunk a wattot beállítani. Mivel csak kis különbség van a mellékelt porlasztók ajánlott watt tartományai között, ezért érdemesebb wattonként haladni.

Továbbá, ha nem 3x, hanem 4x nyomjuk meg gyorsan a tűzgombot, akkor a tüzelés módján tudunk változtatni, amik a következők:

  • A Mode: Auto-draw (csak vákuumkapcsolóval porlaszt)
  • B Mode: Button activated (csak gombnyomásra porlaszt)
  • AB Mode: Auto-draw and Button activated (vákuumkapcsolóra és gombra is egyaránt porlaszt).

Nem muszáj megvárnunk, hogy visszaváltson a kijelző az értékek mutatására, ha a tüzelés módján szeretnénk változtatni, elég ha megismételjük a 4 gyors tűzgomb nyomást amíg kiírja a módus nevét, közben is átvált. Őszintén szólva, én egy ilyen POD-ra vártam, ugyanis a kizárólag vákuumkapcsolós használat okoz némi nehézséget a vapelésben, mint pl.: félmecha POD-ok esetén melegedést, illetve szerintem nem tud rendesen visszahűlni a porlasztó ezért hamarabb elhasználódik. Úgyhogy ez egy nagyon hasznos funkció!

Sosem szabad alábecsülni a POD-okat, mert simán köröket verhetnek akár egy RTA-ra is! Hogy ez igaz e a Flexus Pro-ra, az most kiderül.


Élménybeszámoló

Az alumínium ötvözet ház és a PCTG anyagú PODfej nagyon strapabíróvá teszi az egész készüléket. Nagyjából hatszor esett le az asztalról a parkettára (kb. 1 méterről) és még mindig nem látok karcot a házon és a kijelzőn sem! Mostanra pedig már szinte sportot űzök a leejtéséből, mert mindig állítva szeretném letenni, de a keskenysége miatt rendszerint meginog amitől eldől vagy leesik, ha közel van az asztal széléhez. Ezért erősen ajánlott fektetve letenni! A két hetes tesztidőszak alatt, szokás szerint érintkezett cipzárral és kulcscsómóval is, de nem hatotta meg egyetlen külső behatás sem! Bár az esések után csodálkoztam volna, ha igen. Úgyhogy azt leszögezhetjük, hogy ez egy strapaPOD! A PODfej és a készülék mágnesei elég erősek, érezhető húzása van a ki-be helyezésnek, de ennek ellenére nem annyira nehéz az eltávolítás. Maga a PODfej egy viszonylag nagynak mondható etetőnyílással rendelkezik, ezért még a szélesebb cseppentőjű flakonokból is könnyű az újratöltés. Viszont, ha nem vagyunk elég gyorsak töltés során akkor szörcsöghet, de ez azonnal megszűnik, amint használatba vesszük. A szájrész kényelmesre van lekerekítve, amitől jobb érzés használni. A tűzgomb nem lötyög, nagyon stabilan be van építve, bár az engem picit zavar, hogy nem középen van a nyomáspontja, hanem a gomb felső részén, ez azért használat közben nem észrevehető, mivel nem tudjuk annyira alul nyomni, hogy ne izzítson. A levegő szabályzó csúszka masszív, ha egyszer beállítottuk egy állásba az el nem mozdul onnan, sem zsebben, sem táskában! A gyári USB kábelt elég nehéz bedugni a csatlakozóba, ezért a telefonom kábelét használtam, ami picit más méretekkel rendelkezik, ezért kicsit lötyögött a POD csatlakozójában. Ettől nem kell majd megijedni, a POD-ban lévő csatlakozó tökéletesen és masszívan a helyén van, ellenőriztem. Ebből következik, hogy az én kábelem lehet picit kikopva. A 0.54"-es OLED kijelző beltérben és kültéren is jól látható, bár az értékek picit kicsik rajta, ennek ellenére jól kivehetőek, mivel nem mosódnak össze a számok. A használhatóságát tekintve nagyon könnyű és egyszerű.

Az ASP Chip nagyot domborít ebben a kis készülékben. Erőteljes a porlasztás még alacsony watton is, tehát nem muszáj a gyártó által megadott watt tartományhoz tartanunk magunkat, nyugodtan mehetünk alá, sem az íz, sem a gőz nem sínyli meg, viszont az akku hálás lesz érte. Használat közben nem százalékonként halad lefelé az akkutöltöttség kijelzése, hanem jó sokáig marad egy értéken, akár több, mint 1 órán át is ugyanazt mutathatja, majd gondol egyet és egyszer csak már jóval kevesebbet mutat. Ez és az üzemidő is attól függ, hogy mennyit lógunk rajta. De az mindenesetre nagyon kecsegtető, hogy az én folyamatos használatom mellett is képes volt egy teljes napig kibírni töltés nélkül. Így szerintem ezt sem érheti panasz. A legutolsó slukk is maximálisan erőteljes, ezért, ha nem nézzük az akku százalékát, akkor nem vehető észre, hogy hamarosan le fog merülni, csak egyszerűen már nem ad gőzt.

A gyárilag benne lévő 0.6 ohm-os porlasztót vettem használatba először. A gyártó 15-18 watt között ajánlja használni, ezzel szemben nekem bőven elég volt 12 watton is, ugyanis nem adott érezhető különbséget magasabb watton ízben, gőzben is csak pici javulást vettem észre, így szükségtelennek láttam maxra járatni a porlasztót. Nem mellesleg az akkunak is jobb volt így. Ízre szó szerint mesés! Gőzben abszolút kielégítő, nem túl sok, mégis harapható.

A következő az 1 ohm-os porlasztó volt, aminek a gyártói ajánlása 12-15 watt között van. Ennek a 9 watt is elég volt. A porlasztó levegőnyílása itt már szűkebb, de nem túl szűk, viszont már egyáltalán nem RDL. Egy kellemesen szellős MTL-t kapunk, aminek íze szintén mesés! Gőzben itt sincs hiány, a 9 watt ellenére sem, viszont a gőz már nem annyira harapható, de érezhető.

A 0.4 ohm-os porlasztó bár nem volt a csomagban, de Calumette oldalán szintén megvásárolható a másik kettővel egyetemben. Ennek a gyártói ajánlott watt tartománya 20-28 watt közötti, de gyanítom, hogy ennek sem fog annyi kelleni.

A levegőszabályzó csúszkát nem szükséges piszkálni, ha teljesen nyitva van, ugyanis a porlasztókon lévő levegőnyíláson keresztül pont annyi levegőt enged be, amennyire szükség van. A beépített akkus készülékekre is jellemző az, hogy az ohm érték és a beállított watt tartomány határozza meg az üzemidőt. A 0.6 ohm-os porlasztóval nagyjából 11 órán át tudtam használni a készüléket egy töltéssel, ami szerintem nem rossz egy 1200mAh-s akkutól. Az 1 ohm-os porlasztóval ennél azért már többet tudott, körülbelül 15 órán át gőzölhettem vele folyamatosan! A folyamatosan nálam azt jelenti, hogy mivel a munkahelyemen is bárhol használhatom, ezért tényleg folyamatosan a számban lógott ez a ketyere is. Ezért nem lesz meglepő, ha valakinek nem csak 1 napig bírja majd, hanem tovább. Szerencsére töltés közben is használható, maximum picit kitolódik a töltési idő, kb 10-15 perccel, ha folyamatosan bele-bele szívogatunk, de ez lehet kevesebb is, attól függ ki mennyit használja közben. Ha 0%-on tesszük töltőre érdemes megvárni míg eléri legalább a 3%-ot, és csak utána használjuk, ha nem tudjuk kivárni amíg teljesen feltölt. Én nem tudtam kivárni, de 1-2%-on használva azonnal vissza is esett nullára, 3%-tól már töltötte rendesen időnkénti használat mellett is.

Az AF Meshed Coil-ok által szolgáltatott ízeket nehéz szavakba önteni, annyira intenzív és mesés! Ez természetesen a szűk kazántérnek köszönhető, ennek tudatában nem ért akkora meglepetés. Tudtam, hogy jó ízeket hoz majd, csak azt nem sejtettem, hogy olyan intenzíven adja majd át, hogy a két hét alatt magamtól alig fognak eszembe jutni az RTA-im. A gyártó szerint 60VG/40PG az ideális arány a Flexus Pro-ba, de nekem 50/50-es arányú liquid-del használva sem voltak gondjaim. Mint említettem, minden ízt tökéletesen átad, az adalékokat is, tehát ebben az édes az tényleg édes, a száraz pedig tényleg száraz! Hiányérzetünk abszolút nem lesz, ha a Flexus Pro POD-ot választjuk!


Pró :white_check_mark:

  • PCTG PODfej és alumínium ötvözet ház. Örülök, hogy maga a készülékház alumínium ötvözetből készült, a PODfej pedig a már jól ismert PCTG-ből, ugyanis amilyen pici és pehelysúlyú olyan könnyen fog padlót, legalábbis nálam. De a kiemelkedő anyaghasználatnak köszönhetően nem kell aggódnunk amiatt, hogy túl hamar tönkremegy.
  • Könnyű használhatóság. Bár menü az nincs, de legalább állítható a watt és a tüzelés módja az egy-gombos navigáció által, ami szerintem könnyen szokható és egyszerű is így használni. Az külön figyelmet érdemel, hogy a Flexus Pro-nál mi dönthetünk arról, hogy vákuumkapcsolóval, vagy tűzgombbal porlasszuk el a kedvenc liquid-jeinket, aminek személy szerint nagyon örülök!
  • Kielégítő üzemidő. Szerintem egy ilyen porlasztási intenzitás mellett tökéletes az 1 napos üzemidő. Mivel csak 1200mAh-ról van szó, féltem, hogy majd nem fogja bírni, de profi módjára helyt állt!
  • Jól látható kijelző. Az OLED kijelzőn minden érték éles, ezért jól kivehető. Az szintén kiemelkedő, hogy kültéren és beltérben is egyaránt látható rajta minden adat, attól függetlenül is, hogy csak 0.54"-es.
  • Könnyű újratöltés. A PODfejen lévő töltőnyílás elég nagy ahhoz, hogy bármilyen flakonból könnyen és kényelmesen újra tudjuk tölteni. Arra azért figyeljünk, hogyha nem vagyunk gyorsak, avagy sokáig van nyitva a töltőnyílás akkor felléphet szörcsögés. Bár ez a következő slukknál már el is tűnik, de azért ne hagyjuk sokáig nyitva azt a kis lyukat, mert előbb-utóbb minden vatta átenged!
  • Gyors feltöltés. Az a 30-35 perc azért nem semmi! Úgy gondolom ez dob egy hatalmasat a felhasználóbarát mivoltán. Ráadásul töltés közben is használhatjuk, tehát nem áll meg az élet ott, ha töltőre tesszük.
  • Könnyű, és jó a fogása. Az 58 grammos súlyával nagyon könnyűnek mondható, de talán úgy tudnám leírni, hogy csak az akkunak a súlya érezhető, ami igazán nem sok. Mivel nem túl vékony ezért nagyon kényelmes fogása van, és még a tűzgomb is tökéletes helyen van.
  • Ízes porlasztók, hatalmas gőzzel. Nehéz leírni azt ami túltesz mindenen! Intenzív és élethű! Ez persze nem lenne így, ha nem mesh lenne a porlasztókban. Őrületesen ízesek! A gyártói ajánlásnál alacsonyabb watton is, és hatalmas gőzöket lehet vele produkálni.
  • Jó levegőzés. Bár van külső levegőszabályzó csúszka, de a porlasztók levegőnyílásai gondoskodnak arról, hogy a csúszkához hozzá se kelljen nyúlni. A levegőzés mértékét is sikerült tökéletesen eltalálnia az Aspire-nek!

Kontra :negative_squared_cross_mark:

  • A tűzgomb nyomáspontja nincs középen. Engem kissé zavar, hogy így lett megtervezve. Ráadásul a gomb is felfelé dől, ahogy a képeken láttam, az összes Flexus Pro-n. Mindenesetre egyenlőre nincs vele gond, remélem nem is lesz, de azért fura, hogy ez ilyen és engem picit aggaszt is.
  • Nem számolja a slukkokat. Ez már csak a kukacoskodás része a dolgoknak! Hiányzik, mert szeretem tudni és követni, hogy mennyit slukkoltam, de azért nem dől össze a világ.

Végezetül, szerintem az Aspire Flexus Pro POD Kit tökéletes lehet akár átszokóknak, akár kezdőknek vagy haladóknak, de még egy olyan magamfajtának is aki már kétszámjegyű éve e-cigizik. Egyszóval bárkinek, aki szereti az intenzív ízélményt és a bőséges gőzt! Könnyű, pici, praktikus és egyszerű! Ízben és gőzben szinte verhetetlen!

A terméket az alábbi linken tudjátok megvásárolni:

Köszönöm, hogy elolvastátok! Legyen szép napotok! :hugs:

22 kedvelés

szia!
kérdezném, hogy gőze meleg vagy hűvösebb? A TH mtl-ben van?
köszi!

Szia. Alacsonyabb ellenállású porlasztóval csak langyos, nem melegszik túl egyáltalán, se a gőz se a PODfej. TH-t POD-ban ne keress, a vertikális tekerés miatt nulla! Viszont cserébe ütős ízeket hoz. :slightly_smiling_face:

3 kedvelés

Köszönöm!

1 kedvelés

Szia! Nem tudod a 60pg 40vg aránnyal boldogulna-e valamelyik porlasztóval?

1 kedvelés

Szia! Persze, nekem is PG többletes liquid-jeim vannak. A porlasztó tömítése állja a próbát.

2 kedvelés

Szuper! Köszönöm a gyors választ! :blush:

2 kedvelés