A levegőzés dinamikája

Rengetegszer írtuk már, hogy milyen fontos a tekercs megfelelő hűtése. Viszont erről cikk még nem született. Korábban úgy gondoltam mivel az is szubjektív, hogy ki milyen levegőzésű tankot szeret, illetve milyen hőmérsékletű gőzt szeret, ezért ezt a kérdést nyitva hagytam. De azért mégis lenne mit írni erről is. Hisz sokkal több múlik a megfelelő levegőzésen, mint azt gondolnánk. Mára már több gyártó is innoválta a különböző levegőzőrendszereket. Vajon mennyi levegő az optimális? Ha ez a kérdés foglalkoztat, akkor jó hírem van. Ezt a cikket ennek a témának fogom szentelni. :slight_smile:

A levegőzés dinamikája

A tankunkon áthaladó levegő minden szempontból dinamikusnak tekinthető. A sebességétől függetlenül is. Hisz gyors és lendületes még akkor is, ha szűkre van állítva. A levegő beáramlása egyértelmű, hogy a tekercs hűtésére, majd pedig az izzással egyidőben a gőz belégzésére is szolgál. Azt is érintettük már az oldalon, hogy a tankhoz vásárolunk huzalt, nem pedig a huzalhoz tankot. Ennek az oka egyszerűen az, hogy a deck és a levegőztető(k) kialakítása határozza meg, hogy melyik huzal fog megfelelni. És itt természetesen a levegőzésen van a hangsúly, hisz a lefogatás adott. Az változni nem fog. Viszont a beáramló levegő ereje (dinamikája) illetve szórása meghatározhatja, hogy milyen huzalt pakoljunk az RTA-nkba.

Azt is figyelembe kell venni, hogy mekkora a belső levegőbeömlő átmérője. Ha szűkre állítjuk a tankunk külső levegőgyűrűjén a levegőzést, viszont a belső levegőlyuk (ami közvetlenül a tekercs alatt vagy mellett található) nagyobb akkor a beáramló levegő lelassul. Ekkor a levegő ereje nem dinamikus, hanem kissé statikussá válik. Ha a lassú levegőnek nagy marad a szórása már nem lesz tekercsorientált! Ekkor úgy nevezett fals levegőt is beszívhatunk, ami az ízre sajnos nincs jó hatással. Arra, hogy tekercsorientáltá tegyük a levegőzést tökéletes megoldás a cserélhető belső AFC avagy air disc. De a coil paraméterein is változtathatunk, hogy passzoljon a levegőzéshez.

Tehát ahhoz, hogy jól hűlhessen a tekercs mindenképp a belső levegőbeömlőhöz kell igazodnunk. A régi iskola szerint amekkora a belső levegőbeömlő átmérője, akkorára tekerjük a coilt. Ez az elmélet ma is megállja a helyét. A lényege annyi, hogy így pont akkora lesz a tekercs, hogy a mellette elsuhanó levegő szépen, áramvonalasan körbeöleli. Ehhez természetesen nagyban hozzájárul a deck mérete. Ezen okból nevezzük ízkazánoknak a szűk kazánterű RTA-kat. Ha túl nagy a deck mérete vagy sok hely marad a tekercs körül az fals levegőt is eredményezhet. Mivel a deck belsejében pangó levegő található, az első slukk mindig tartalmaz pangó levegőt.

Vannak olyan tankok amikről a levegőlyukak mérete alapján azt gondolnánk, hogy dinamikusan áramlik a levegő, ám használat közben derül ki, ha esetleg mégsem így van. Ez a másik ok, amiért utólag, miután feltérképeztük a tankunk specifikációit, vásárolunk huzalt. A levegő sebességét a megmunkálás is korlátozhatja. Amelyik tanknak sok a levegőbeömlője az a legkisebb lyukra állítva is szellősnek tűnhet. Amelyik tank pedig kevés levegőállítási lehetőséggel rendelkezik az szűkebb érzetet ad. Ez a megmunkálás számlájára írható. Ugyanis kevesebb lyukhoz szűkebb csatorna kell, többhöz pedig szélesebb. Mivel a szűkebb levegőcsatorna jobban koncentrálja a levegőt ezért ez mellé szűkebb belső levegőbeömlő is dukál. Még ez mellett figyelembe kell venni a levegőgyűrűt is és az azalatt rejtőző O-ringeket. Ez azért lényeges mert, ha nem fogja az O-ring elég szorosan az AFC gyűrűt akkor beszökik a fals levegő.

Ha DL tankunk van, ami sok levegőt enged a tekercshez az nem tekercsorientált, viszont nagy a sebessége és a szórása. Ha kellő erővel tódul be a nagy szórású levegő az még a legvastagabb claptonokat is kellően lehűti. Viszont mivel nem tekercsorientált ezért hígabb és hidegebb gőzt tudunk beszívni. A sok levegőhöz általában társul a nagy kazántér is. Ezeknek együttese határozza meg a coil méretét. Illetve meghatározhatja, hogy mennyi fals levegőt szívunk majd be. Bár a fals levegő nem feltétlen jár együtt a DL felhasználással. Ha jól van kiválasztva a coil és jó a setup akkor a coil képes megfogni az összes levegőt amit átszívunk a tankunkon.

Ha közepesen levegős tankunk van, fél DL vagy szellős MTL, abból már kicsit zsírosabb, tejesebb gőzökre számíthatunk és a setupot variálva a TH is növekedhet. Viszont már nem tud olyan vastag, kifejezetten DL tekercseket befogadni. Ezért kevesebb gőzt fog produkálni a DL-hez képest. Koncentráltabb a levegőzés, ám még mindig nem kifejezetten tekercsorientált. Kivéve, ha cserélhető a belső AFC. Ugyanis a levegős MTL-ek esetében ez sok tanktípusnak alapvető tartozéka. Az AFC-k változó körméretűek, kevesebb-több levegőt engednek a coilra, ezért tökéletesen testreszabható velük a levegőzés amivel együtt jár a setup testreszabása is.

A szűk levegőzésű tankok esetében a levegőzés tekercsorinentált, mivel olyan kicsi a belső levegőbeömlő mérete, hogy a tekercs tökéletesen megfogja a levegőt. Ilyen esetben a gőz jóval tömörebb, langyosabb és kevesebb is. Érezni lehet, mintha súlya lenne. A TH-t itt már nagyságrendekkel nagyobbra is formálhatjuk. A szűk levegőzés nem jöhetne létre egy szűk levegőcsatorna nélkül, amin keresztül jön a levegő. Minél szűkebb, annál nehezebb rajta átszívni a levegőt, ezért lassabb is. Így nem tud gyorsan hűlni a tekercs, ezért nagy a TH. Viszont ennek társa kell legyen a megfelelő huzal. Ami a klasszikus MTL-ek esetében vékony huzalból (0.2-0.25mm) kis magmérettel rendelkező (általában 2mm) magas ellenállásúra megformált tekercsben teljesedik ki. A szűk levegőzéshez a kis tekerésen (ami lehet akár microcoil is) kívül kis kazántér is dukál. Ez a három dolog összehangolása tesz ízkazánná egy tankot.

Nézzük meg azért, mi a helyzet a decktől felfelé…

A kéményt általában a legnagyobb levegőbeáramláshoz igazítják. Ha pl.: egy tank képes MTL claptont is befogadni, illetve 2.5mm vagy annál vastagabb a belső levegőbeömlője akkor annál vékonyabb kéményt nem nagyon fog bele tervezni a gyártó (de azért láttunk már ellenpéldát). Hisz mint fentebb is írtam, egy fél DL akkor is szellősebb marad, ha az a legkisebb levegőlyukra van állítva. Így a maximális lehetőségeket mérlegelik a tartály és a hozzá tartozó alkatrészek legyártásakor.

Eleinte én is idegenkedtem a 2ml-es űrtartalomtól, de mára már ismerem az ebből a méretből adódó előnyöket. A kis kazántér, a szűk levegőzéssel párosítva jobban kokszol mint egy DL kazán. Ott ugyanis a gyors és sok levegőnek köszönhetően sokkal később ég rá a koksz a tekercsre. Ezzel szemben egy kis kazánterű RTA akkor is melegebb gőzöket gyárt, ha az hidegnek tűnik. Amihez még párosul a tekercsorientált levegőzés, ami a szűket jelenti ebben az esetben. Ezért igencsak előnyös tud lenni, ha 2ml után már lehetőség nyílik tekerést cserélni. Kivéve, ha nem vagy görcsösen szabálykövető… Akkor nem fogod kötelességednek érezni leüríteni a tartályt tekerés előtt. :upside_down_face:

A drip tip is fontos szerepet játszik egy RTA életében. Cserélhető alkatrész és bizonyos gyártók néha kettőt, de akár hármat is csomagolnak az RTA mellé, viszont azoknak a belső átmérője befolyásolhatja a vapelés élményét. Ha szűk a drip tip könnyebben melegszik. Ha fém a drip tip akkor is könnyebben melegszik. Ezt sajnos a beáramló levegő nem tudja befolyásolni. Sőt… Pont fordítva van. A drip tip befolyásolja a rajta áthaladó levegőt. Képzeljük csak el, hogy egy 0.8 ohmos tekerés, ami elkér akár 15 wattot is, hogy elporlassza a liquidet, ám a felhasználás (belégzés) fázisa előtt hírtelen szűkebb helyen kell átférjen. Ilyenkor természetes, hogy felmelegszik a drip tip.


Összességében annyit bizton írhatok, hogy a megfelelő levegőzés kiválasztásához mindenképp ki kell próbálni néhány variációt. A cserélhető AFC-vel piacra dobott tankok tökéletesek kitapasztalni azt, hogy mennyi az a levegőmennyiség amennyivel együtt szeretnénk élni. A DL-ről azért esett viszonylag kevés szó, mert ott nincs túl sok lehetőség variálni. Az igazi izgalom a fél DL avagy szellős MTL tankokban van. :wink: Természetesen van mit kísérletezni a coilokkal is. A huzal (vagy coil) vastagsága, menetszáma, wattigénye mind-mind befolyásolja azt, hogy mennyi levegőre van szükség. Ugyanakkor ez fordítva is igaz, mert a tekercset is igazíthatjuk a levegőzéshez. A felhasználás módja (MTL vagy DL) pedig már hozza magával a huzal vagy épp DL coil lehetséges paramétereit. Hát, ilyen az a pop szakma… :crazy_face:

Köszönöm, hogy elolvastátok! :smiling_face_with_three_hearts: :kissing_heart: Legyen szép napotok! :heart:

28 kedvelés

Köszi szépen ezt a szuper írást @Vaperina_Kinga, pont ez a téma foglalkoztat, mert a mostani tankom (DoggyStyle 2k18) eléggé égeti a szám, pontosan emiatt, amit itt fölvázoltál, mondjuk ízre nagyon finom. Azt is megfigyeltem, hogyha a tekerést följebb emelem, akkor kaparósabb lesz az íze. Most várom az új tankomat, ami remélem levegősebb lesz és variálni tudok a beállításokkal (berserker v2 mini). :blush:

1 kedvelés

A Doggy nekem is melegedett. Ilyen műanyag drip tippel nem égette le a számat, ám akkor is jól látható, hogy kb. fél tanknyi liquid után sokkal sötétebb, az pedig a nagy hőhatás miatt van. :slight_smile:

6 kedvelés

Köszi a tippet, ezt be fogom szerezni, mert a nagyi megkapja ezt a tankot :grin:
Igen ezt én is észre vettem már 1 ml-nél sötétebb a liquid.

1 kedvelés

Ne siess a vásárlással. Körülnézek milyen drip tippek vannak itt nekem. :slight_smile: Majd privátban elküldöm mik vannak.

6 kedvelés

Hálásan köszönöm :hugs:

1 kedvelés

Ezt már valahol máshol is leírtad. Azóta, főleg mióta az új tankjaim vannak, erre nagyon odafigyelek. Ez olyan, mint a tíz parancsolat. Amúgy jó a cikk. Azokban a tankokban, ahol cserélhető az AFC, mindet végigpróbáltam. Ami azt jelenti, hogy a By-ka a közepes méretűt kapta meg, a Dvarw , legnagyobb kétlyukút. Nekem ezek a legjobbak. A többivel nem sikerült megbarátkoznom, bárki bármit mond, ezek maradnak bennük végleg. A tekerést meg hozzájuk igazítom, a fentebb leírtak szerint.

6 kedvelés

Szia @Vaperina_Kinga !
Ez egész részletes remek iromány lett,grat érte!
Egy dolgot kérdeznék,de lehet erre én emlékszem rosszúl,régi iskola szerint nem véletlen az afc méretének kb 1.5x ese kellene lennie a tekerés magjának,lehet tévedek,de nekem ez rémlik?pl 1.4 afc-hez 2mm es magra tekerni,mint 1.4-re?
Ez szimplán érdeklődés a részemről,mert én így tudtam és kb így is méretezek a kazántérrel arányosan meg a deckel is persze.

2 kedvelés

Szia @blini80 köszönöm :smiling_face_with_three_hearts:

Ez sok mindentől függ, de lehet 1.5x-re is tekerni, csak akkor ne legyen túl közel a levegőzőhöz. A lényeg, hogy járja át a levegő. Függ attól is, hogy milyen széles a levegőbeömlő, esetleg több lyuk is van e, mekkora a kazantér s.t.b… :thinking: Oldalra is elnyúlhat a levegőzőtől 2 menetnyire, azt még tudja érni a levegőt.

1 kedvelés

Nem tudom eldönteni, melyik a jobb.
Rövid úton meleg gőz, vagy hosszabb úton, fém drip tipen a hűvösebb.
Még a th-t sem tudom egyértelműen, mikor az erősebb.
Arra rájöttem, hogy a túl meleg gőz rontja az ízt és a th-t is.
Legyek okos… :roll_eyes::grin:

Ui: ez az írás is kiváló, Kinga :wink:

4 kedvelés

Lassú slukk nem meleg gőz ,nekem bejött

5 kedvelés

Érdekes, de ugyanerre jutok. 18-20 watt, lassú nagy slukk szájba, hűsebb gőz. Majd lerántom :grin:
Mintha a th jobb volna.
Fém driptip is klassz. Persze hideg az előjátéknál.

1 kedvelés

Automatikusan előresorolódott? Viszont én pont ezt kerestem. Ugyanis az ismétlés a tudás anyja, (Vagy atyja?). Már azt is elfelejtettem, hogy lájkoltam is, sőt hozzá is szóltam. Persze azóta is egyfolytában azon dolgozom, hogy a kazánjaimat közös nevezőre hozzam. Egyszer hol ez az etalon, hol a másik. Mindig az épp aktuálisan a legjobbnak titulált. A jó ízek ugyanis mindentől is függenek, ahol minden is függ mindentől, “Ilyen ez a pop szakma”. Aztán fedeztem fel új dolgokat, elfelejtve, hogy azt már Kinga azokat már réges-rég leírta. Az a sok minden, amit kerestem, hol voltak már leírva, hát itt, csak a rövid távú memóriám már nem a régi. Azért most már egyre jobbak a tekeréseim, és “ami tegnap jó volt, az ma már nem úgy a jó”. Ezt is már valaki itt a fórumon leírta, csak valahol egy másik cikkben.

5 kedvelés

Kedves Kinga!

Nekem két ilyen Doggy-m is van, és sajnos már ott tartok, hogy naponta kell cserélni benne a tekerést.
Általában SS316L-t használok, próbáltam már 2-es magra, 2,5-re, 5 menettel, 7 menettel, próbáltam széthúzni, hogy ne érjenek össze a menetek, próbáltam ugyanezeket Kanthallal is.
Van tipped, milyen huzal milyen tekeréssel lehet jó bele? Általában 9 Watton használom, és így is megég. Mondjuk VG többletes lötyiket keverek, a PG-t nem bírom, vérzett a fogínyem tőle.
Köszi előre is a tippeket!

1 kedvelés

Szia,

Igaz István vagyok, nem Kinga, de pontosan milyen lötyit szívsz a tankból? :thinking: Mármint milyen aroma, íz…ha ez egy édesebb desszert vagy dohány, akkor azon semmilyen tekerés nem fog segíteni.

Ha a megég alatt dryhitre gondolsz, akkor jó lenne tudni milyen vatta és hogyan vattázod (kép jó lenne).

3 kedvelés

Szia @Kocsirke

Nekem a coil setup variálás csak a melegedésen segített. Nem égette már a drip tip a számát. De ugyanúgy kokszolt és bebarnult a liquid. Jó esetben 2 napot bírt a tekerés és vatta benne. Rossz esetben este már az egész bazárt cserélni kellett. Sajnos erre nincs tippem. Egyébként jó kis tank, kár érte. :pensive: