[KEZDŐ] 10. rész: Végszó

Ez itt a vég…

Egyszer minden véget ér. Ahogy ezzel itt most a Gyorstalpalónak is vége.

Személy szerint sajnálom, mert szeretek segíteni a kezdőkön. Annak ellenére is, hogy nincs köszönet. Annak ellenére is, hogy páran a hibákat keresitek mindenben. Szerencsénkre az ilyen emberekből kevés van. Sokat gondolkodtam, hogy mi legyen a végszó. És eszembe jutott a közösségi Vaper élet.

A következőkre jutottam (kis gondolatébresztő) :

Ha valamit nem tudsz, NE félj megkérdezni! Ha valamit tudsz, NE habozz továbbadni!

Ezek egy általam nagyon nagyra tartott ember gondolatai, aki nélkül most ezeket a sorokat sem írhatnám. Ő ihlette a Gyorstalpalót! Ha csak most kezdesz barátkozni az elektromos cigarettával biztos sok kérdésed lehet, ezért SOHA NE FÉLJ KÉRDEZNI! Mindig lesz valaki aki segít, hisz maga a Vaper közösség nagyon segítőkész tud lenni! Persze ehhez az is kell, hogy megtaláld a helyed ebben a kis társadalomban. Rengeteg csoportot találhatsz facebookon a témával kapcsolatban, van ahol közlékenyebbek, komolyan veszik a kezdőket, de van olyan is ahol eléggé meg kell válogatni a szavakat, meg a posztolni kívánt dolgainkat, mert könnyen belénk kötnek konkrétan bármiért. De ez általánosságban mindenhol előfordul. Csak van, ahol teret engednek ennek és van ahol az összetartáson dolgozva visszaszorítják ezt. Ne feledd, nem minden csoport egyforma. De mindegyik hasznos, a maga nemében!

Ha nem olyan hangnemben kaptál választ a kérdésedre, ne szegje kedved! Mert mindig van más, akihez nyugodt szívvel fordulhatsz! Olyan tapasztalt Vaperek akik szinte mindenhol ott vannak és NEM RESTEK VÁLASZOLNI bármilyen kérdésed is adódjon! Ezért nagyon hálásak vagyunk minden segítőkész Vapertársunknak! Mi egy olyan közösségen dolgozunk, ahol otthon érezheted magad! Ahol csak azok fognak tudni életben maradni, akik tisztelettel bánnak a másikkal! De ez nem jelenti azt, hogy bizonyos embereket nem képviselnénk. Szívesen kiállunk azon Vaperek mellett is, akik kicsit karcosabb modorúak, mert MI VAGYUNK A VAPERINA! Az esély mindenki előtt ott van, Ő dönti el hogyan él vele!

Nekünk nem az a lényeg hogy mennyit ér a szetted vagy mekkora gőzt fújsz vagy milyen drága aromákat veszel! Az is Vaper, aki Ego Aio-t használ és trafikos liquidet szív és az is Vaper, aki Dicodes-re eredeti Taifun-t pakol és a legdrágább Shake & Vape-et szívja!

Nálunk mindenki egyenlő! Mi minden rendelkezésünkre álló tudással szeretnénk segíteni a kezdő illetve haladó Vapereket! És természetesen szívesen tanulunk a jobbaktól!

A Gyorstalpalóhoz pedig annyit fűznék hozzá, hogy ezek csak az alapok, innen még simán lehet felfelé fejlődni. Semmi nincs kőbe vésve, sokszor jobb, ha a saját tapasztalatainkra támaszkodunk, mert nem biztos, hogy mindent ugyanúgy élünk át és tapasztalunk meg! Más a szemszög, a felfogás. Mindenkinek megvan a maga stílusa, szokásai, ami nem biztos, hogy egyeznek az enyémmel vagy máséval. Amit mi tiszteletben, és nagy becsben tartunk! Igyekszünk mindenkinek a maga stílusában és tempójában segíteni, tanácsot adni. A szettedet kitapasztalni is egy élmény, bármit is vegyél, az a Tied és senkinek nincs joga leszólni egy tárgy miatt! Ha komolyan érdekel a vape téma még mindig ott van a kísérletezés öröme, ami szintén csak a Tiéd és senkinek nincs joga beleszólni, hogy mit és miért csinálsz és hogyan. Véleményt, tanácsot lehet kérni, mindenkinek öröm, ha beszélgethet a hobbijáról, főleg ha ezzel taníthat is! Igyekeztünk csak annyi információval ellátni egy kezdőt vagy egy átállni készülőt, hogy felkeltsük az érdeklődését. Ezzel próbáljuk motiválni a kezdőt, hogy Ő maga próbáljon fejlődni, természetesen itt leszünk, segítünk, ha kell. De a saját tapasztalás mégiscsak izgisebb. Itt is adott minden lehetőség…

Ezúton szeretném megköszönni ennek a pár embernek, hogy a hozzáértésükkel segítették jobbá tenni a Gyorstalpaló cikksorozatot:

  • Dobri Donát
  • Kádár László
  • Pete Ferenc
  • Tóth Szabolcs
  • Schlesinger Zita
  • Bognár Milán
  • Lantos Józsefnek külön köszönet az építő jellegű kritikáért. Igazad volt, a 9. leckével kapcsolatban!

Ők az élő példái annak, hogy nincs olyan, hogy valaki mindent tud! A tudásukkal kiegészítve lett a Gyorstalpaló tökéletes! Mert közösen sokkal nagyobb tettekre is képesek lennénk!


Előző rész

24 kedvelés

Köszönöm a részletes leírást!Szerintem még 2x át kell olvasnom mert nekem így elsőre kínai​:joy:

6 kedvelés