Igaz, tényleg szokás mást is beleraknia a gyártóknak, néha még Mesh is előfordul.
A vizsgálatok szerint, MTL használatnál igaz lehet.
Válaszok:
Az RBA-fej általában porlasztós tankokba berakható, felújítható részegységet jelez, így ezekkel egy kezdő is könnyebben átléphet a haladóbb felhasználói státuszba, illetve ha már nem kapható a tankhoz porlasztó, továbbra is használhatja azt. Az angol és a magyar elnevezések keveredése miatt sokszor összekeverik a normál felújítható tankokkal. A rövidítés ReBuildable Atomizert jelent.
Az „elektromos cigaretta” a mai hatályban lévő törvények szerint bár nem tiltott, de nem is támogatott. Tulajdonképpen ugyanazok a szabályok vonatkoznak a használatára mint a hagyományos cigarettákra. Eszközök beszerzése fizikai boltokból korlátozottá vált, a bele való liquidek pedig szinte elérhetetlenek még a hivatalos beszerzési helyek, azaz dohányboltokban is, no és persze iszonyatosan magas, irreális adókkal sújtják a kereskedelmet.
Ha vape témában 510-et mondunk akkor két dologról lehet szó. A driptipek kapcsolódási pontjának mérete, és a modok, tankok (RDA-k, stb-k), kapcsolódási pontjának szabványát. Eredete a az átmérő és a hosszúság mérete.
Feszültségfüggő, általában a kapacitásának 10% alatti értéke már használhatatlanná teszi az akkukat.
A rövidrezárt lítumos akkumlátor hirtelen és gyorsan felforrósodik, jobb esetben csak füstölni, rosszabb esetben égni kezd, mégrosszabb esetben felrobban. Viszont mindenképp elkezd tágulni, púposodni. Rendkívül veszélyes tud lenni, így figyelni kell az akkumlátor épségére, pláne ha valaki mecha modban használja.
Ez így elég nagy kérdés. Rövidzár esetén nagyon alacsony ellenállásról beszélünk, ekkor nagy áram fog megindulni. Ennek hatására lesz egy feszültség esésünk is, belső cella ellenállásával arányosan. Ha ez hosszú ideig tart (több msec), akkor hő fog keletkezni. Extrém esetekben robbanhat is cella, de azért mechanikus-védelem még így is lehet, ha nem is aktív elektronika egy nem védett akkumulátorban.
A legtöbb mód csazlakozási méretei.(5 mm a menet belső átmérője és 10 csavarmenet hosszú.)
Minden akkucellához a gyártó megadja, hogy mekkora a minimálisan és maximálisan megengedhető kapocsfeszültség.
Rövidre zárás esetén az telepfeszültség nagyon nagy áramot hajt keresztül a belső ellenálláson, mely hővé alakulva az akkumulátor tönkremenetelét okozza.
Igaz, a legtöbb valamirevaló porlasztós tank több féle variációt kínál.
Igaz, bár lehet hogy 94%, vagy 96%, de a lényegen nem változtat.
Mi az RBA-fej? : Újra építhető porlasztó többnyire. Jelenthetne akár bármilyen RTA/RDA tankot, de többnyire porlasztós tankok újra építhető porlasztojat jelenti.
Mik a most hatályos magyar törvények az elektromos cigarettára vonatkozóan? : Elég sok szabályozás lépett érvénybe mostanság. Csak dohányboltban árulhato, ízetlen liquidben szabad nikotinost árulni de abból is megvan a max dózis. A tankoo eu szabvány miatt nem haladhatnak meg a 2ml-t. Lényegében az egész megkapta az analóg szabályozását plusz egykis szemetseget.
Mit jelent az 510-es szám? : Átmérőt foglal magában ( csatlakozó ), mindig ekkora pl a modokon található univerzális tank csatlakozó. Driptipbol is létezik ilyen, de igazából maga az 510 csak méretet jelöl.
Mekkora egy lítium akkumulátor minimális kapocsfeszültsége mikor már nem képes töltést felvenni? : Minden akksinak más, de átlagosan 3.3V.
Mi történik ha a lítium akkumulátor rövidrezár? : Ha nagyon kicsi ellenállással működik egy li akksi akkor növekszik a belső hője. Ez a belső ellenálláson keresztüli fogyasztás velejárója.