A fejlődő agy potenciáljának nikotinnal való kémiai kasztrálása

Amikor lézengünk a világhálón, néha belebotlunk olyan csevegésekbe amik olyan szülők között zajlanak akik rajtakapták a gyereküket a dohányzáson, vagy a mostanában oly divatos eldobható e-cigi használatán. Legalábbis én elég gyakran olvasok ilyen jellegű hozzászólásokat akár egy dohányzásellenes cikk alatt, amiben javarészt még mindig egy kalap alá veszik az e-cigikkel, sőt az eldobhatókkal is. De más fórumokon még őszintébben vallanak a szülők a névtelenségnek köszönhetően. Úgy érzem nagyon rossz irányt vett bizonyos szülők körében az ártalomcsökkentés! Én magam is sokszor látok általános iskolás gyerekek kezében eldobható e-cigit, mivel a körzeti általános iskola mellett lakunk, ahova a lányom is jár. Néha még cigiző fiatalokat is látni, bár azok egyre csak fogyatkoznak mióta teret hódítottak az eldobható eszközök. Néhány héttel ezelőtt esett meg velem, mikor vártam a lányomat az iskola előtt, hogy visszaérjen az osztállyal az osztálykirándulásról, amikor egyszercsak egy 13-14 év körüli, eléggé alulöltözött, magát már láthatóan felnőttnek definiáló lány tolta ki a suliból az e-rollert, majd mielőtt nekirugaszkodott volna az indulásnak előkapott a retikülből egy rikító-rózsaszínű eldobható e-cigit, magabiztosan beleszívott, majd tovább is állt. Ez szerintem már önmagában vérlázító, hogy egy 7. vagy 8. évfolyamos fiatal ilyen nagy hévvel használ, ráadásul nyilvánosan, eldobható e-cigit. Az pedig végképp hihetetlen, hogy közben jártak-keltek a tanárok és iskolai dolgozók de a közöny teljes nyugalmával az arcukon, szerintük az teljesen rendben van, hogy egy kiskorú e-cigit használ. Hova tovább tiltólistás eldobható e-cigit! Az internetet böngészve pedig rendszeresen lehet abba botlani, hogy a vaper szülő inkább ad egy szettet a sajátjából, vagy vesz egy POD-ot a gyereknek, csak ne cigit vagy az eldobhatót szívja! Természetesen nem tisztem megmondani a szülőknek, hogy hol legyen a határ, de engedjétek meg, hogy elmondjam a saját véleményemet egy cikkbe gyúrva.

A fejlődő agy potenciáljának nikotinnal való kémiai kasztrálása

Sokan gondolják azt, az ismerősi körömben is, hogy 18 éves korral a test és az agy fejlődése lezárul. Ez egy hatalmas tévedés!

A neurobiológia szerint a agy fejlődésének határa, különösen a döntéshozatalért, az impulzuskontrollért és a tervezésért felelős prefrontális kéreg, egészen 25 éves korig (egyes kutatások szerint akár 30 éves korig) fejlődésben van.

Ez azt jelenti, hogy 25 éves korig semmilyen addiktív anyagot nem lenne szabad a szervezetbe juttatni, mert ebben az időszakban az agy még huzalozza önmagát, folyamatosan fejlődik, vagyis próbál… Amit ebben a korban elront az ember, azt felnőttként már rendkívül nehéz lesz helyrehozni!

A kiskorúak és kamaszok agya olyan, mint a szivacs, gyors sebességgel, napról-napra épít ki új idegsejtkapcsolatokat, avagy szinapszisokat. Amikor egy gyerek valamilyen formában nikotinhoz jut, a nikotin utánozza az agy természetes ingerületátvivő anyagát az acetilkolint. Amikor a fejlődő agyat elárasztja a nikotin, az agy megváltoztatja a szinapszisok kialakulásának módját. A kutatások szerint a serdülőkori nikotinhasználat megváltoztathatja az agy fejlődésének menetét, ami hosszú távon ronthatja a tanulási képességet és a memóriát!

A fiatal agy sokkal érzékenyebb a jutalmazási reakciókra! A nikotin köztudottan dopamint szabadít fel. Mivel a gyerekek prefrontális kérge még fejletlen, nem tudják kontrollálni az impulzusokat! Az agyuk villámgyorsan megtanulja, hogy akár unalmukban, akár idegességükben (mert azért az iskola is helyez terhet a gyerekekre, de ez más lapra tartozik), szinte gondolkodás nélkül, automatikusan e-cigihez nyúljanak. Ráadásul minél fiatalabb korban találkozik valaki a nikotinnal, annál erősebb, tartósabb függőség alakul ki! Egyes fiataloknál már nagyon rövid idő alatt kialakulhatnak a függőség első jelei, míg egy felnőttnek ehhez hónapok kellenek!

Kutatások bizonyítják, hogy a serdülőkori nikotinbevitel közvetlenül károsítja a figyelem fenntartásáért felelős agyterületeket és bőven idő előtt elrajtol a lassú ám kőkemény kognitív hanyatlás!

A kognitív hanyatlás a megismerési és gondolkodási képességek, mint a memória, a figyelem, a nyelvhasználat, az ítélőképesség és a problémamegoldás fokozatos romlása. Ennek enyhe formája az öregedés természetes velejárója lehet, ám súlyosabb esetben ez a demenciát is előre jelezheti!

A figyelemzavar előfutára lehet a csökkenő koncentrációs készség, ami lassan ám biztosan rontja az iskolai teljesítményt, majd problémássá válik a hosszú távú tervezés és ami a legszörnyűbb, hogy a logikus gondolkodás is hatalmas gondot jelenthet egy olyan ember számára aki tizenévesen szokik rá a nikotinra!

A fiatalok azért szívják az eldobható e-cigiket, mert azt hiszik, megnyugtatja őket és mert felnőttebbnek, menőbbnek tűnnek. Szerintem tinikorban e-cigizni nem menő! Egy színötös bizonyítvány, na az menő! Eközben a nikotin felerősíti a stresszre való fogékonyságot ami nem mellesleg olyan instabil állapotok és mentális betegségek melegágya mint az érzelmi labilitás, szorongás, depresszió, pánikbetegség! A fejlődő agyban a nikotinreceptorok túlingerlése szorongást, hangulatváltozásokat, depressziót és dühkitöréseket válthat ki!

Az eldobható e-cigikben mint az ismeretes, 20-50mg-os nikotinsó van! Ez még egy felnőtt számára is brutális dózis! Ez azt jelenti, hogy annyi nikotint lehet egyszerre egyetlen slukkal bevinni, mint amennyi 2-3 doboz analóg cigarettában van!

Tulajdonképpen kémiailag kasztrálja a fejlődő agy potenciálját!

És ennek tetejében nem csak az agy fejlődésére van nagyon rossz hatással a nikotin, de a test normális fejlődését is képes szabotálni!

A kiskamaszkor a csonttömeg felépülésének legkritikusabb időszaka! A nikotin egy erős érszűkítő anyag, főleg 20-50mg-os dózisban, ami jelentősen rontja a mikrokeringést, ezzel elnyomja a csontépítő sejtek működését és gátolja a kalcium valamint a D-vitamin felszívódását! A nikotinfüggő gyerekek csontjai gyengébbek, törékenyebbek lesznek, és nem érik el azt a maximális sűrűséget, ami megvédené őket felnőttkorban a korai csontritkulástól!

A nikotin közvetlenül befolyásolja az endokrin rendszert, avagy a hormonháztartást, ami 12-13 évesen kezdene élesedni, működni, fejlődni!


Fiúknál csökkenti a tesztoszteronszintet, ami gátolhatja a normális izomtömeg-fejlődést és a férfiasodási folyamatokat!

  • Nem épül ki az izomtömeg és nem növekszik a fizikai erő!
  • A hangszálak nem vastagodhatnak meg, amik így nem biztosíthatják a mély, férfias hangot!
  • Nehezítheti a másodlagos nemi jellegek kialakulását amik a szakáll, bajusz és egyéb testszőrzet.
  • Mivel, ahogy említettem is, a nikotin rontja a mikrokeringést, amik károsíthatják a hajszálereket amik, nos, odalent is szép számban találhatóak, így a nemi szervek egészséges fejlődésébe is beleszólhat!

Lányoknál megzavarhatja az ösztrogénszintet, ami rendszertelen menstruációs ciklushoz, görcsökhöz és a petefészek korai diszfunkciójához vezethet! Ám sajnos a lányoknál összetettebb a helyzet.

  • A lányok teste 11-13 éves kor között egy rendkívül érzékeny, ugrásszerű hormonális és fizikai átalakuláson megy keresztül. Amikor a nikotin, ami egy erőteljes neuroendokrin (ideg- és hormonrendszeri) romboló anyag, belép ebbe a folyamatba, kifejezetten a női biológiát érintő, hosszú távú károkat okozhat! A nikotin drasztikus érszűkítő hatása a petefészkek hajszálereit is érinti. A rosszabb vérellátás és az oxigénhiányos állapot károsíthatja a fejlődő és egyébként is korlátozott számú petesejteket! Ez a korai rombolás megalapozhatja a későbbi felnőttkori termékenységi problémákat mint például a meddőség, és kutatások szerint hozzájárulhat a korai változókor kialakulásához is!
  • A pubertás során az ösztrogén hormon hatására alakul ki a másodlagos női testalkat ami a csípő, a combok és a mellek formálódása, valamint a nőies zsírszövet egészséges eloszlása. A nikotin anti-ösztrogén hatású, vagyis gátolhatja a női nemi hormonok normális működését, miközben megemelheti a mellékvese kortizol (ezt nevezik stresszhormonnak) szintjét. Ez felboríthatja a természetes zsíreloszlást. A nikotint használó lányoknál gyakrabban alakulhat ki a veszélyesebb, zsigeri, avagy szervek közötti zsírosodás, és a bőr alatti kötőszövetek rugalmassága is korán romolhat, ami szárazabb, pattanásokra és korai striákra hajlamos bőrt eredményezhet.
  • A lányok eleve sokkal hajlamosabbak a pajzsmirigyproblémákra, mint a fiúk, és ez a szerv szabályozza az egész szervezet anyagcseréjét! A nikotin megzavarhatja a pajzsmirigy hormontermelését. Bár a nikotin átmenetileg elnyomja az étvágyat, teljesen kiürülve viszont falási rohamokat és az anyagcsere összeomlását okozhatja. Ez hosszú távon cukorbetegséghez vagy PCOS (policisztás ovárium szindróma) kialakulásához vezethet!
  • A mellszövet növekedése és differenciálódása (mirigyes szerkezetének kialakulása) szinte teljes egészében az ösztrogéntől és a megfelelő helyi vérkeringéstől függ. A nikotin okozta érszűkület és a hormonális blokkolás miatt a mellszövetek egészséges fejlődése is akadályoztatva lehet!

Az ártalomcsökkentés nem azt jelenti, hogy a nikotint a gyerekek számára is elfogadhatóvá tesszük!


Megértem, ha lesznek olyanok akiknek nem tetszik amit az imént olvastak, de úgy éreztem muszáj volt ezzel is foglalkozni egy kicsit! Bár előbb tettem volna! Úgy gondolom nem kifogás az, hogy mi is hamar rászoktunk a cigire anno, mégsincs semmi bajunk… Most a felnövekvő nemzedékről, a gyerekeinkről van szó! Ha úgy érzed nincs semmi bajod, akkor szerencsés vagy és remélem, hogy nem fog a jövőben kiderülni, hogy mégis. Őszintén szólva én a mai napig élem azt, hogy anno bizonyos tekintetben szétcsesztem a szervezetemet a cigivel! A rövidtávú memóriám még mindig nem a legjobb, sokáig szenvedtem érszűkülettől, aminek a mai napig vannak jelei, a fejfájás és migrén, rossz közérzet, türelmetlenség és egyfajta leszarom elvű szemlélet volt jellemző rám amíg cigiztem! Én ezt nem szeretném a gyerekemnek és más gyerekének sem! Nem szeretném, hogy türelmetlen legyen, hogy nehezen találjon összefüggéseket bizonyos dolgok között, hogy nehezen fogalmazzon meg vagy írjon körül valamit!

A fejlődő agy a mai modern világban eleve is mindenből a maximumot kapja, de a fékrendszere, a prefrontrális réteg még nem működik! Ha még a nikotint is ráeresztjük erre a túlterhelt és még képlékeny rendszerre, az olyan mint olaj a tűzre!

Ezért nem szabad könnyelműnek lenni! Tudom jól, hogy imádod a gyerekedet és bármit megadnál amire a szíve vágyik, de kérlek ne az e-cigi legyen az! Bár az e-cigi 95%-kal kevésbé káros, de ezt az adatot nem gyerekekre mérték, hanem a hagyományos cigarettához képest 95%-kal kevésbé káros! Ezt kérlek tartsd szem előtt!

Vigyázzunk egymásra, a családunkra, a gyerekeinkre!


Ha a gyermeked már nikotint használ, ne ess pánikba. A cél nem a büntetés, hanem a segítség. Beszélgess vele, derítsd ki, miért kezdte el használni, és szükség esetén kérjetek szakmai segítséget. A nikotinfüggőség kezelhető, de minél korábban léptek, annál nagyobb az esélye a teljes felépülésnek!


Köszönöm, hogy elolvastátok, hogy megosztottátok! Legyen szép napotok! :hugs:

Források:

3 kedvelés