Vagy 2024. novembere óta száraztápot eszik, mert televásárolta a hűtőszekrényt liquiddel, alappal - amíg még lehetett…![]()
Sziasztok! Jó pár hónapja nem voltam itt. Remélem jól vagytok! Szomorú volt tapasztalni, hogy sorra húzták le a shopok a rolót. Le is tettem az ec-t bár nem ez volt az oka. Néha nagyon hiányzik amúgy, de én úgy raktam le, hogy nem végleg hanem “még nem szívtam el a következő (szál helyett) milit.” Aláírtam én is a petíciót, remélem elérjük a célunkat!
Sziasztok ![]()
Az elmúlt napokban sok beszélgetést láttunk a petíciónkról, az e-mail kampányunkról és a Vaperina működéséről. Úgy gondolom, fontos tisztázni néhány dolgot nyugodtan, egyenesen és transzparensen.
Igen, tudatosan váltottunk kommunikációs stratégiát.
Az elmúlt időszakban azt láttuk, hogy rengetegen panaszkodnak a jelenlegi helyzetre, a beszerzési nehézségekre és a szabályozási környezetre, ugyanakkor a közösségi aktivitás ennek ellenére alacsony maradt. Ezért döntöttünk úgy, hogy közvetlenebb, figyelemfelkeltőbb e-mail kampányt indítunk.
Nem azért, hogy bárkit “listázzunk”, megfélemlítsünk vagy zaklassunk.
Hanem azért, mert szerettük volna kizökkenteni az embereket abból a passzivitásból, ami hosszú ideje jellemzi a hazai vape közösséget.
És a számok azt mutatják, hogy ez működik.
A kampány indulása óta a petíció növekedése többszörösére gyorsult, jelenleg már több mint 3700 validált aláírásnál járunk, napi 200+ új megerősített aláírással. Ez az új e-mail kampány május 20 óta fut 2714 aláírásról indultunk akkor. Korábban ilyen ütemű növekedés nem volt még akkor sem, amikor tömeges megosztások futottak különböző platformokon.
Természetesen mindenkinek joga van eldönteni, hogy támogatja-e a kezdeményezést vagy sem. A petíció aláírása nem kötelező. Mi azonban hiszünk abban, hogy ha egy közösség változást szeretne, akkor ahhoz aktív részvételre is szükség van.
Szeretnénk egy másik félreértést is tisztázni.
A petíció mögött double opt-in (kétlépcsős megerősítésű) rendszer működik. Ez azt jelenti, hogy:
- a hibás vagy nem megerősített e-mail címek automatikusan kiesnek,
- a troll vagy nyilvánvalóan valótlan aláírások szűrésre kerülnek,
- és kizárólag validált aláírások maradnak a rendszerben.
Egy hivatalos kezdeményezés nem épülhet kamu nevekre, szabotázsra vagy trollkodásra. A célunk egy hiteles, vállalható és technikailag is tiszta aláírási lista létrehozása. Mint, ahogy az a petíció adatkezelési tájékoztatójában is szerepel.
Természetesen tisztában vagyunk vele, hogy a jelenlegi helyzetnek vannak nyertesei is, és nem mindenki érdekelt a változásban. Mi azonban továbbra sem személyes konfliktusokban vagy háttérharcokban gondolkodunk, hanem egy hosszú távon is vállalható, stabil és felelős vape közösség építésében.
A Vaperina működése továbbra is ugyanazokra az alapelvekre épül:
- felnőtt, felelős vapelés,
- kiskorúak elleni zéró tolerancia,
- tudomány- és tényalapú kommunikáció,
- adatvédelem,
- valamint egy modern, kulturált vape közösség építése.
Nem szeretnénk fórumháborúkat vagy személyeskedést.
Mi nem más platformokkal akarunk harcolni, hanem dolgozni szeretnénk egy olyan közösségért, amely képes kulturáltan, szervezetten és hitelesen képviselni magát.
Aki ebben partner, annak köszönjük a támogatást.
Aki pedig inkább építene, segítene vagy hozzátenne valamit a közös ügyhöz, annak az ajtó nyitva áll.
Menetelünk tovább az 5000 aláírás felé. ![]()
Történelmi siker már most: ekkora ellenszélben is átléptük az 5000 aláírást! ![]()
Hatalmas mérföldkő ez a hazai vape közösségnek. Több mint 5000-en álltunk ki egy emberként az e-cigaretta-szabályozás ésszerű és tudományos alapú reformja mellett!
Köszönjük mindenkinek, aki eddig aláírta és megosztotta - ez a Mi közös sikerünk!
De ez még nem elég, itt nem állunk meg. A következő cél: 10 000 aláírás! ![]()
Minél többen vagyunk, annál erősebb a hangunk. Ha azt akarjuk, hogy a javaslatainkat (szabályozott ízek, online értékesítés, szaküzletek) ne lehessen lesöpörni az asztalról, ennél jóval több kell!
Hogyan segíthetsz most?
Ha még nem tetted meg, írd alá most (csak 2 perc)!
Oszd meg ezt a posztot, vagy küldd el a linket legalább egy ismerősödnek aki támogatja az ügyünket!
Mutassuk meg, mekkora erő van ebben a közösségben! ![]()
Legyen meg az a 10k! ![]()
Kész.
Kitöltve:)
Sziasztok ![]()
Megtörtént részünkről a sajtókommunikáció. Bízunk benne, hogy felületet kapunk.
![]()
SAJTÓKÖZLEMÉNY
Több mint 5700 magyar e-cigaretta használó követel európai mintájú szabályozást a virágzó feketepiac visszaszorítására
Székesfehérvár, 2026. július 2.
Évtizedek után végre rászánja magát, hogy leszokjon a cigarettáról. Utánajár, tájékozódik, és arra jut, hogy az e-cigaretta lehet a legkézenfekvőbb átmeneti megoldás. Aztán szembesül a valósággal: Magyarországon a szabályozás ezt a gyakorlatban rendkívül megnehezíti. Marad a cigaretta – vagy az illegális piac.
Ez nem kivételes eset, nap mint nap találkozunk ilyen történetekkel a közösségben. Ez a jelenlegi magyar szabályozás mindennapos következménye.
Több mint 5700 hitelesített aláírást gyűjtött össze az a független, civil kezdeményezésű online petíció, amelyet a Vaperina közösségi platform indított el. A szám folyamatosan nő: a szervezők szerint a jelenlegi magyarországi szabályozás – amely rendkívül szigorúan korlátozza az ízesített e-cigarettákhoz és más ártalomcsökkentő nikotintermékekhez való legális hozzáférést – nem érte el kitűzött céljait, és hozzájárult a feketepiac erősödéséhez, valamint új társadalmi és közegészségügyi kockázatok kialakulásához.
A legnagyobb paradoxon: a tiltás a feketepiacot erősítette meg, miközben a felnőtteket bünteti
A petíció szervezői a jelenlegi rendszer legsúlyosabb ellentmondására hívják fel a figyelmet: miközben a szabályozást a „gyermekek védelmére” hivatkozva vezették be, a valóságban pontosan a kiskorúak váltak a legkiszolgáltatottabbá, hiszen a feketepiacon a korhatár-ellenőrzés gyakorlatilag nem érvényesül, így a kiskorúak is könnyebben juthatnak hozzá ellenőrizetlen termékekhez – iskolai csatornákon, ellenőrizetlen online forrásokból. A korhatár-ellenőrzés a hivatalos terjesztési hálózaton kívül teljesen csődöt mondott.
Ezzel párhuzamosan a szabályozás ellehetetleníti a felelős felnőtt felhasználókat, és semmilyen valódi alternatívát nem kínál azoknak a felnőtt dohányosoknak, akik szeretnének áttérni egy tudományosan kevésbé ártalmas alternatívára. A Nemzeti Dohányboltok jelenlegi kínálata erre alkalmatlan: szűk és esetleges készlet, rendszeres hiány, szakértelem nélküli személyzet – és semmilyen ösztönző nincs az ártalomcsökkentés felé terelésre.
Európai mintát, nem dezinformációra épülő tiltást
Az EU dohánytermékekre vonatkozó irányelve (TPD) tág mozgásteret biztosít a tagállamoknak. Európában különösen Svédország és Csehország alkalmaz ártalomcsökkentő elemeket dohányzásellenes politikájában. Az EU-n kívül az Egyesült Királyság és Új-Zéland járnak az élen: mindkét ország egészségpolitikája elismeri az e-cigaretták szerepét a dohányzásról való leszokásban, az Egyesült Királyságban pedig a leszokást segítő egészségügyi szolgáltatások aktívan ajánlják is azokat a dohányosoknak.
Magyarország ezzel szemben az egyik legszigorúbb szabályozási megközelítést alkalmazza Európában. A korlátozásokat évek óta olyan kommunikáció is kíséri, amely gyakran nem tesz egyértelmű különbséget a dohányzás és a füstmentes nikotintermékek kockázatai között. Ezzel szemben a rendelkezésre álló tudományos bizonyítékok és több vezető nemzetközi egészségügyi szervezet értékelése szerint a szabályozott e-cigaretta használata a dohányzáshoz képest lényegesen kisebb egészségügyi kockázattal jár, ezért több ország az ártalomcsökkentés eszközeként is tekint rá.
A Vaperina által indított petíció hat konkrét reformot sürget:
- Szabályozott felnőtt hozzáférés – a teljes tilalom felváltása szigorú korhatár-ellenőrzésen alapuló, EU TPD-kompatibilis rendszerrel.
- Online értékesítés engedélyezése – regisztrált kereskedők számára, digitális korhatár-ellenőrzéssel, a feketepiaci kereslet visszaszorítása érdekében.
- Ártalomcsökkentés az egészségpolitikában – a rendelkezésre álló tudományos bizonyítékok figyelembevétele, valamint az e-cigaretta szerepének elismerése a dohányzásról való leszokás támogatásában.
- Újratölthető és eldobható termékek szétválasztása – a feketepiacon terjedő eldobható eszközök elleni szigorú fellépés ne sújtsa a minőségellenőrzött, EU-szabványos újratölthető rendszereket.
- Specializált vape szaküzletek engedélyezése – önálló kiskereskedelmi kategória megteremtése, szakképzett személyzettel, valódi leszokástámogató tanácsadással.
- Kötelező érdekegyeztetés – törvényes garancia arra, hogy jövőbeli szabályozási változások előtt fogyasztói és szakmai képviselők bevonásával zajló egyeztetés történjen.
„Nem a szabályok ellen vagyunk, hanem a szabályozott biztonságért. A jelenlegi rendszerrel mindenki veszít: az állam jelentős adóbevételektől esik el, a felnőtt felhasználók az illegális piacra kényszerülnek, a gyerekek pedig ellenőrizetlen termékekhez jutnak az iskolában. A megoldás a legális, de szigorúan szabályozott piac – nem a struccpolitika” – nyilatkozta Dobri Donát, a Vaperina közösségi platform alapítója.
A petíció jelenleg is aktívan fut. A szervezők következő célja a 10 000 aláírás elérése, hogy a követeléseket hivatalosan is a döntéshozók elé terjeszthessék.
A petíció oldala: https://peticio.vaperina.cc
Kapcsolat: info@vaperina.com
Szia,
Van vmi fejlemény?
Üdv,
Aláírva! ![]()
Sziasztok. Tudni esetleg valamit hogy áll a ügyünk? Valami fejlemény? A most elfogadott adóemelésből következtetve véleményem szerint nem sok minden. Nem csak azért mert tovább drágulnak a dohanyboltos szegényes cuccok így is irreleváns árai. Hanem mert konkrétan fel se jött a téma az elmúlt több mint negyed év alatt. Nem türelmetlen vagyok. Pusztán erdeklődő. Régebben olvastam, hogy van itt olyan tag aki kapcsolatban van/volt a kormányzó párt egy tagjával. Ez a kapcsolat választás után is megmaradt vajon?
Sziasztok ![]()
Részünkről hamarosan zárjuk a petíciót, és küldjük a címzetteknek. Igaz, nem tűnik soknak, de remélhetőleg számítani fog valamit. A magunk részéről igyekeztünk kimaxolni és mindent megtenni, hogy sikeres legyen és még mindig tartom, hogy persze lehetett volna több aláírás, de abból kiindulva, hogy egyébként mi a helyzet itthon, nem rossz, sőt!
- Elkészítettük a petíciót (felületet adtunk).
- A közösség rengeteg helyen megosztotta, beszélt róla, ajánlotta. (hálásak vagyunk
) - Több hónapon keresztül kiküldtünk összesen közel 100 ezer e-mailt ezzel kapcsolatban.
- Felvettük a kapcsolatot nagy nemzetközi vape oldalakkal is, hátha biztosítanak nekünk felületet. Közülük a Calumette-en futott a banner közel 2 hónapig.
- Facebook-hirdetést futtattunk.
- Felvettük a kapcsolatot kb. az összes médiával.
- Felvettük a kapcsolatot nagyobb YouTube tartalomgyártókkal.
Sajnos a rajtunk kívül álló tényezők többnyire nem úgy alakultak, ahogy szerettük volna, illetve nekünk kedvezett volna. Mi azzal, amit tettünk, elértük a saját buborékunk határát, és ha egyetlenegy média vagy nagyobb elérésű tartalomgyártó lehozta volna a sajtóközleményünket, akkor sikerült volna átlépni ezen, de sajnos nem így alakult…
Hétfői országgyűlési közvetítésből egy részlet… Nacsa Lőrinc a “nem dohányzók érdekében szólalt fel”…
Azt se felejtsük ki ebből, hogy ez arra volt válasz, hogy a tisza megemelte a liquidek jövedéki adóját, a “kiskorúak védelme érdekében”.
Ahelyett hogy eltörölnék a jövedéki adót és újra engedélyeznék a webshopokat, még rontanak is a helyzeten. Ezzel további versenyhátrányt okozva ezen lényegesen kevésbé káros (ha egyáltalán káros) terméknek.
Eközben az mhm meg arról beszélt, hogy be kellene tiltani, mivel lényegesen károsabb, mint a hagyományos dohányzás.
Nonszensz…
Jó lenne ha lenne már valami ebből a petícióból.
Nem tudom nézted e tovább is, de érdemes az Apáti hozzászólását is meghallgatni, azt már be sem raktam mert akkor csaptam fel igazán az agyam.
Eddig minden közvetítést megnéztem/hallgattam.
Apátin nem csesztem fel magam. Hozta a szokásost. Inkább csak meglepődtem, mivel a jobbik pártszakadása előtt, benne volt a programjukban az ecigi melletti kiállás.
A tiszás hölgy elmondta, hogy amit állít, az nem bizonyított. De nála is PTSD-m volt, a “nem tudunk róla eleget” mondattól.
Az elmúlt 15 évben több ezer kutatás született a témában. Csak az nem tud róla eleget, aki nem néz utána megfelelően.
Összességében én semmi jót nem várok a jövőben ebben az ügyben.
Nem is értem, ezen mit csodálkozol, várható volt, Európában és a körülöttünk lévő országokba már tavaly óta van pl España (E)…
Én se várok, de egy dolgot pártfüggetlenül látok: mindenki sápolni akarja a hasznát
és Európánk azért pár dologban ilyen “önkéntes bolond”..
Az “Ami jó azt megtartjuk. Ami rossz, azt eltöröljük.” elv alapján, mivel az Európai Unió hivatalos jogi adatbázisában elérhető 2011/64/EU irányelv leírja, hogy jelenleg csak a dohánytermékekre (cigaretta, szivar, pipadohány) kötelező jövedéki adót kivetni és az e-cigaretták és liquidek ebben a törvényben még nem szerepelnek, továbbá mivel a kormányzó párt tele van vaperekkel, akik tisztában vannak vele, hogy hol állnak a vape termékek a veszélyességi ranglistán, ezért szerintem joggal bíztam benne, hogy az ellenkező irányba indulnak el.
Az a mondat vagy ahhoz “hasonló” cseszett fel, hogy ő valójában “az sem tudja mi a különbség (vape, hevítős, eldobhatós), de”…
Végig az volt az érzésem, afelé megyünk, hogy az analóg kevesebb kárt okoz (szerintük), mint a vape. Az “ártalomcsökkentés”, mint fogalom, nem is ismert számukra. Nem csak ebben, drogügyekben sem.
Pedig én reménykedtem, hogy a politikai váltással pozitívabb irányba indulunk el…
Hát nem, egyelőre marad a francia kapcsolat.



